Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 1-2. szám - Osztrák törvényjavaslat a hites revizorokról

19 Az alkalmazotti fizetések lefoglalásának kérdéséhez. Ma már közhely számba megy az az igazság, hogy szentimentális adósvédelem helyett a hitelezői érdekek komoly alátámasztása az adósnak is érdekében áll. A hitelvédelemnek helyes funkcionálása, annak a hitelezők számára megnyugtató biztositást jelentő jogi kiépitése teszi lehetővé az adós számára az olcsó, kedvező feltételű hitelt is. Minél inkább kerülünk bele a hitelgazdaságba, — pedig ebben a tekintetben a Legutolsó időben raértföldes lépéssel mentünk előre s nemcsak megközelítettük, de néha már el is értük a béke színvonalát — annál inkább válnak aktuálissá azok a jogi problémák, amelyek a hitelező és adós viszonyának mikénti rendezésére vonatkoznak, még pedig nemcsak a szorosait vett kereskedelmi hitel tekintetében, hanem a fogyasztás minden ágára kiterjedő kihit/elezések egyre emelkedő tendenciája folytán, a fogyasztóközönség legszélesebb rétegeire is. Ha itt csak futólag emiitjük meg azt a szempontot, hogy a részlctüzletnek nagyarányú, külön financirozó szervezetek bevonása utján történő kiépitése, a Konsum-Finanzierung cime alatt Németországnak egyik legaktuálisabb gazdasági problémájává vált s hogy e kérdéssel nálunk is meglehetős komolyan és sokat foglalkoznak, ugy kétségtelen, hogy ennek a kihitelezési rendszernek legelső jogi előfeltétele annak a megállapítása, hogy a fix alkalmazásban álló személyek járandóságának lefoglalhatása tekintetében mi a jogi helyzet? •A köztisztviselők számára kétes értékű ajándékot jelent ebben a tekintetben az 1918. évi XXII. t.-c.-nek az a rendelkezése, amely a köztisztviselői járandóságoknak foglalás alól való mentesítését állapította meg a törvényben felsorolt kivételes családjogi vonatkozási ügyektől eltekintve. Azért, hogy a Pénzintézeti Központ egy aránylag csekély összegű köztisztviselői hitelt folyósíthasson és hogy ennek lehetőségét a tisztviselői fizetés egyébkénéi lefoglalásának kizárásával biztosítsa, nagyon radikális lépésnek mutatkozik a köztisztviselőknek az egyébkénti hitelek elől való elzárása. Igaz, hogy a részletüzlettel foglalkozó kereskedelem így is adott hiteleket köztisztviselőknek, részben, mert nem ismerte a törvényes rendelkezéseket, részben, mert bízott a köztisztviselői kar fizetési készségében. Másfelől azonban azt áttuk, hogy a törvény ezen tiltó rendelkezései folytán egyes protekciós gazdasági alakulatoknak sikerült a köztisztviselők részletüzleti ellátását a maguk számára biztosítani olykép, hogy az esedékes részleteknek a fizetésekből történő levonása félhivatalos uton biztosíttatott, ami kétségtelenül a szabad verseny érvényesülését s ezáltal éppen a köztisztviselők 1-egjobb és legolcsóbb áruval való ellátását nehezítheti csak meg. A le nem foglalható létminimumnak meglehetős magas színvonalra való felemelése mellett, azt hisszük, nem lenne indokoltsága annak, hogy az 1918. évi XXII. t.-c.-nek. ez a fizetésletiltást korlátozó Intézkedése az idők végéig hatályban maradjon. Minél kedvezőbb és szélesebb lehetőségei nyílnak meg a fogyasztóközönség számára nyújtott hiteleknek, annál inkább fog az ezidőszerinti törvényes rendelkezéseknek megváltoztatása, a köztisztviselők hitel- • Képességének visszaállítása elsősorban a köztisztviselői kar érdekében álló kívánalomnak mutatkozni. De azt hisszük, hogy az alkalmazotti járandóságok lefoglalásának kérdésében egyéb irányban is irányváltozásra lesz szükség. A szociális szempontokat kell itt a jogos hitelvédelmí érdekekkei egyensúlyba hozni. E részben igen érdekes és követésreméltó például szolgálhat az az osztrák javaslat, mely csak a közelmúlt napokban került az osztrák parlament elé, mint a 2*