Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / Tartalommutató - 1926 / 1-2. szám - A vasutat terhelő kártérítések a valorizációs törvényjavaslatban

Í14 Dr. Gál A. Andor van a pénztartozás alapján, bizonyos mértékig érthetetlen, mert hiszen a szállító fél, ha az állam vállalatának ad át .szállítás végett egy árut, saját személyében semmiféle kockázatot viselni nem köteles, viszont a vasút sem visel semmiféle kockázatot, amellyel szemben törvényes mentségre volna szüksége.A felszólamlásoknak évekig tartó késedelmes elintézése, n megindított perekben információ hiányában való állandó halasztási kérelmek előterjesztése csak nem nevezhető a vasúti üzemmel természetszerűen velejáró kockázatnak"? De a törvényjavaslat tévedése kitűnik abból az egyetlen körülményből, hogy ugy az N. E.-nek, mint az ez alapon kiadott YÜSz. kártérítési részének az alapja az in integrum restitutio. Amidőn az egységes fuvarozási jogszabályokat megcsinálták, a vasutak kifejezett szándéka az volt, hogy az a fél, aki kárt szenvedett, a szenvedett kárt utánpótolhassa. Ezt fejezték ki abban, hogy azt az értéket tartozik a vasút megtéríteni, amellyel az elveszett vagy megsérült áru bírt. A vasútnak és a javaslatnak ott rejlik a legnagyobb tévedése, hogy az in integrum restitutio értékét számolási értéknek akarja beállítani, azaz hogy számszerű értéket akar fizetni,de nem in integrum restitutiot (utánpótlási értéket). A fuvarozási jog alapelve, hogy a károsult a vasút kezén elveszett, vagy megsérült áruját pótolhassa, ez alatt pedig nem egy elméleti érték, hanem a N. E.-ben és az Üzletszabályzatban megállapított utánpótlási érték értendő. Ha szorosan vesszük tehát, az Üzletszabályzat és a N. E. is már valorizál, akkor, amidőn az elveszett vagy megsérült áru értékének megtérítésére kötelezi a vasutakat. A javaslat tehát vétkes gondatlanságokat, szándékos cselekményeket akar meg nem történlté tenni, a vasutak szándékos cselekményei alól felmentést adni és törvénnyel akarja elütni a feleket azon jogos igényeiktől, amelyek az állandó bírói gyakorlat, az 1892. évi XXV. t.-c. és az 1923. évi XXXIX. t.-c. alapján a vasutaknak vétkes gondatlan és szándékos cselekményei alapján eddig őket jogosan megillették. Semmiféle alapos indok a javaslat rendelkezésére nincsen, mert mint kimutattuk, egyetlen vasút sem fog tönkremenni azért, mert a felszólamlásokat hosszú éveken keresztül minden ok nélkül nem intézték el, ha a vasút a késedelmes elintézést alapos indokból halasztotta el és ezt bizonyítja, a bíróságok úgysem valorizálnak. Ilyen körülmények között a javaslat 7. §-ának létalapja nincsen, a szerződések lebonyolítása körül a felek között megkívánt jóhiszeműséggel ellenkezik, de ellenkezik azon törvényen alapuló birói gyakorlattal is, amelyek a felek megnyugvására és az anyagi igazságot megközelítendő döntötték el eddig a szállító feleknek a vasúttal szemben fennálló igényeit. Dr. Gál Á. Andor,