Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 3. szám - A megbocsajtás házassági jogunkban [ismertetés]

132 gyakorlata a fennforgó lénykörülményeknek megbocsátássá minösitése kérdésében zavaros, ellentmondó, megállapítja, hogy az utóbbi évek joggyakorlata e részben nagyon is követke­zetlen, szemben a régivel, a háború előttivel, amely egysége­sebb, homogénebb volt. Végül a megbocsátás jogi természetét vizsgálva, arra az eredményre jut, hogy a megbocsátás jog­ügylet, amelyet azután a jogügyletekre, szokásos közelebbi elemzésnek vet alá. Szögezzük le, hogy a szerző mindenkép tanulságos és hasznos munkát végzett e miniatűr kérdés megvilágításával, amely tudomásunk szerint a fontosságához mért monografi­kus tárgyalásban irodalmunkban még nem részesült. A meg­bocsátás házasági törvényünk 82. §-a szerint házassági bontó­ok-enyésztetö, örökösödési jogunk egyik tétele szerint meg­szünteti a relativ öröklöképtelenséget előidéző érdemetlensé­get, végül megfosztja az ajándékozót a megajándékozott hálát­lansága cimén előállott megtámadási hatalmától. Szerző csak az első vonatkozásban ismerteti a megbocsátást és müvének legérdekesebb és jogilag is legértékesebb része annak vizsgá­lata: forog-e fenn a konkrét tényállásban megbocsátás. Ezt a kérdést (lásd az 1—23. és 33—40. lapon foglaltakat) igen finom elmeéllel és nagy dialektikai készséggel taglalja és két­ségtelenül helyesen mutat rá az ismertetett birói döntések fo­gyatékosságára. Nem tudom azonban követni a szerzőt ama következteté­sében, amely feltűnő minőségi értékű ellentétet lát fennforogni a régi és a mai gyakorlat között, a mai rovására. Hiszen a szerző azáltal jut ehhez a megállapításhoz, hogy múltból oly eseteket ragad ki, oly régebbi döntésekre hivatkozik, ame­lyekben a tényállás kiáltóan és kétségtelenül igazolja a meg­bocsátás fennforgását (házassági tartozás teljesítése, házas­sági életközösség visszaállítása, visszahívó kérvény benyúj­tása stb.) A háború előtti joggyakorlat is fölvetett olyan ese­teket, amelyekben az összes ténykörülmények számbavétele mellett igazán nem lehetett könnyű feladat annak megállapí­tása: forog-e fenn megbocsátás, vagy sem, és amelyek tár­gyában szintén hozhattak helyt nem álló határozatokat. A ..mindent megszépítő messzeség" ugy látszik, a mult joggyakor­latáról is csalóka képet fest, szebbet, mint amilyen az való­ban volt. Ne szolgáljon tehát ez a káprázat az összehasonlí­tás alapjául, mert igy az eredmény szükségkép kedvezőtlen lesz, igaztalanok leszünk a má-val szemben. Ez a szerintem helyt nem álló kritikai megállapítás azonban semmit sem von le a dolgozat értékéből, amelynek nagyon érdekes és gondolatkeltö a második része, az t. i.. amely a megbocsátás jogi minősítésével foglalkozik. Szerző szerint a megbocsátás nem puszta tény, hanem jogügylet. Ezen meghatározás negatív része kétségtelenül helyes. A megbo­csátás „nem puszta tény", hiszen hozzá joghatások fűződnek, hanem jogi tény, még hozzá az embernek ténye, nem a kül­világé. Az elemzés rendjén tovább haladva, azt kell már most

Next

/
Thumbnails
Contents