Polgári jog, 1925 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1925 / 3. szám

118 Ingó-jelzálogjog ségéveL Mindennapos eset a végrehajtási zálogjog ügylet alapján való igénybevétele, amikor a hitelező biztosítékul a büntető szankcióval felruházott közjogi aktusra támaszkodik. Vidéken gyakori a háziállatok el-, zálogosítása olyképen, hogy a hitelező színlelt adásvétellel és a marhalevél átírása folytán tulajdonossá válik anélkül, hogy a volt tulajdonost birtokában zavarná. Mindezek a megoldások tulajdonképen a jog által jjem recipiált ingó jelzálognak legális intézmények köntösében jelentkező formái. Ez álarcos hitelügyletek azonban költségesek, bizonytalanok, sokszor uzsorás izüek és jogalkati fogyatkozásaiknál fogva ugy az adósra, mint a hitelezőre nyomasztólag és elkedvetlenitőleg halnak. Dc ha látjuk, hogy az élet valamilyen szükséglet kielégitéséhez ragaszkodik és tévelyegve, helytelen irányban, de a kényszer parancsolta következetességgel keresi az intézmény legalizálásához vezető utat: akkor az elmélet nem lebeghet mozdulatlan magasságban elavult és fejlődésképtelen intézmények megközelíthetetlen patrónusaként, hanem kötelessége a felmerült gondolat dogmatikai felépítését vállalni. Ezek a meggondolások vezettek arra, hogy az ÍDgó jelzáloghitel kérdését a gazdasági és jogászközvélemény évtizedek óta sürgeti. A külföldi jogok részben már kodifikálták is. Anglia 1882. évi törvénye a nagyobb értékű ingóságok tradició nélküli zálogbaadását rendezi; Svájc a régi kantonális törvényhozást recipiálja, mikor az ingó jelzálogjogot a háziállatokra korlátozza, de azt is csak privilegizált pénzintézetek közben" jöttével. (885. c.) Ebben a formában az intézmény tisztán agrárius jellegű. Az 1884. évi belga törvény a lajstromzálogjogot a függő termésre is kiterjeszti; • hasonló^ törvényt hozott 1892-ben Románia. Legtökéletesebb keretbe azonban a Yrancia kodifikáció formálta. Az 1898. március hó 1-én kelt, majd az ezt hatályon kivül helyező 1906. évi április 30-iki törvény feljogosítja a mezőgazdát, bogy termékeit kölcsön fedezetére biztosítékul lekösse anélkül, hogy a lekötött ingót a hitelezőnek átadná és így rendeltetésétől elvonná. A zálogul lekötés olyképen törtéíiik, hogy a hitelt kereső gazda a békebiróság előtt egy „warrant agricole"-iiak nevezett kötelezvényt állit ki: a nyilatkozatról felvett okmányt a hatóság nyilvános lajstromba vezeti. Maga a warrant leszámítolásra alkalmas forgathatóértékpapír. Ha az első pillanatban forradalmi újításnak tűnik is, behatóbbvizsgálat után látjuk, hogy ingó jelzálogjog modern intézménye okszerűen fejleszthető a római jogi zálogjog klasszikus formájából. Az elméleti alap szilárdsága annál megnyugtatóbb, mert a túlságos radikálizmus a magánjog terén nem követendő irány. Ha a jogfejlődés a változó idők hangulatai szerint cikkázik és a pillanatnyilag felmerülő szükségleteket alkalmi megoldásokkal elégíti ki, ugy elveszti mindenek felelt álló tekintélyét és sugalmas erejét. Éppen mert forr és kavarog köröttünk minden, hivatása a jognak, hogy maga ne merüljön el a káoszban. A klasszikus jog évezredek óta kiépített váza a legrugalmasabb és legtökéletesebb kerete lehet egy fejlődő gazdaság rendezésének is. A római jogban a dologjogi rendszer tisztán a tradició elvén épül fel és mégis az ingó dolgok tulajdonjogának átruházásánál a birtokbaadás