Polgári jog, 1925 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1925 / 3. szám

Az uj értékelési rendelethez 111 Az uj értékelési rendelethez. Mint ismeretes, a kereskedelmi mérleg valódiságának helyreállításáról szóló rendelet a különböző érdekképviseletek között mutatkozó elvi ellentétek kompromissumaképen jött létre, igyekezvén mindenben az arany középutat betartani, A R. általában szerencsés kézzel oldja meg az alapulfekvő problémákat és ugy gazdasági, mint jogi szempontból sikerült alkotásnak tekinthető. Azok a kifogások, amelyeket a következőkben az egyes intézkedések ellen felhozunk, inkább csak szépség- és nem alkati hibákra vonatkoznak és részben a joggyakorlat, részben rövid intézkedések által könnyen orvosolhatók. Az áttekinthetőség kedvéért kommentárszerüen kívánunk az alábbiakban a rendeletnek a részvénytársaságokra vonatkozó egyes főbb intézkedéseivel foglalkozni. 1. Az uj értékelés általános szabályai. (1. %., 2. §., 13. §. 2. bekezdése.) A R. helyes elvi alapon az újonnan készítendő leltárt és mérleget megnyitó leltárnak, illetve mérlegnek nevezi és igy eleve kizárja főleg a német irodalomban felmerült vitát, hogy az évi zárómérlegekre vonatkozó rendelkezések alkalmazhatók-e a R.. alapján készítendő kezdőmérlegekre. A R. kifejezetten a K. T. 26—28. §-ait rendeli alkalmazni, bár nézetünk szerint a 28. §. felvétele ellentétben áll a R. 2. §-val. mert amig a 28. §. az u. n. Zeitwertet az értékelésnél kötelező irányelvként irja elő, addig a R. 2. §-a értelmében a napi érték az aktíváknál csupán felső, a passiváknál pedig csupán alsó határt képez, melyeken belül a társaság legjobb belátása szerint teljes szuverenitássá 1 értékelheti vagyonát, mégis azonban azon természetes korlátozással, hogy— mint minden ténykedésében — ugy ebben is a rendes kereskedő gondosságával kell eljárnia. A rendelkezésünkre álló idő és tér nem engedik meg, hogy részletesen térjünk ki azon alapvető kérdésre, hogy a vállalati - vagyon értékelésének milyen alapon kell történnie és igy csupán rámutatunk arra, hogy ugy a gyakorlat, mint az ujabb elmélet elavultnak tekinti, a régi K. T.-nek azon felfogását, mely szerint az egyes vagyontárgyak napi árának összege képezi a vállalati összvagyon értékét. Az e tekintetben, különösen német részről végzett melyreható elemzések rámutattak arra, hogy a vállalati vagyon mint gazdasági értelemben vett universitas rerum az üzletnek, mint ilyennek körülményei és lehetőségei által lényegesen befolyásolt u. n. üzleti értéket (Gescháftswert) tüntet fel, amelynél az egyes, alkotó részként jelentkező vagyontárgyak értéke csupán