Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 2. szám - A budapesti magántisztviselők szociográfiája

pontot. Hosszadalmas volna az első látogatás s aztán a következők érdekes és jellemző szokásait, népi rendtartásait a viszony megszilárdulásáig végigkísérnünk, de meg ez a fiatalok részéről úgyis egyéni, a két család részéről meg amúgy is jórészt vagyoni dolog. »Legényeste« minden faluban van, néhol kevesebb, néhol több, csak pénteken nincs sehol sem. A legény a leány vendége: ő fogadja, kínálja meg üléssel és kíséri ki a pitvarajtóig. Ezeken a legényestéken válik komollyá a fiatalok dolga. S ezt mindenki észreveszi, mert a leány nemcsak kikíséri a legényt, de egyre tovább marad kinn vele, a legény a nemhivatalos estéken is meg-megjelenik a kiskapu előtt s bekiált a leányért, almát hoz, emez pedig kaláccsal viszonozza az ajándékot, guzsalyt vagy guzsalyszalagot ad a leánynak, emez pedig cifra kalapbokrétát, zsebkendőt a legénynek. Ezek a szerelmi ajándékok azonban a viszony végleges megszakadásával mind visszakerülnek az ajándékozóhoz, kivéve a fényképet, amelyet a megbántott fél rendesen »sárba tapos«. De a fiatalok viszonya mégis rendesen a táncokon véglegesedik. Táncot — a böjti időt kivéve — vasárnaponként tartanak. Ennek a vasárnapi táncnak legközvetlenebb formája az, amikor a leányok és legények egy-egy ház előtt csoportba verődnek, aztán előbb csak danolászva sétálgatnak, majd ha egy hanmonikás vagy cigány odakerül, néha esti harangszón túl is eltáncolnak. Sok községben a templomtér vagy a kocsma előtti térség a gyülekezőhely. Bőjtidőben pedig tánc helyett néhol az úgynevezett »ugrálás« szokásos: a délutáni istentisztelet után a templomtéren kisebb csoportokban összefogódzva, körben forognak. Vannak azonban ünnepi (karácsonyi, újévi, farsangi, szentgyörgynapi, húsvéti, pünkösdi) és alkalmi (fonóbeli, kalákás, vásári, búcsúi, rukkolási) táncok is; ezek közé tartozik a székely >csűrdöngölés« is, amelyet a gazda rendez csűre földjének letáncolására. A tánc neve általában ,>báld<, Nyíregyháza környékén >bursza«, a csángóknál »fülyke«; a »renty, rentyölés« a rosszabbfajta cselédség mulatsága lopott aprójószággal csapott lakomával, s »morzsabál« a neve az ünnepi táncok után való nap tartott rövid táncos összejöveteleknek a maradék elfogyasztására. Szentgyörgytől kezdve a mezőn, valamelyik gazda csűrében, a legényektől e célra bérelt játszó- vagy cécóház udvarán, Szentmihálytól pedig a kocsmában, cécóházban, a legtöbb helyt azonban felváltva más-más gazdánál tartják a táncot. Ez utóbbi esetben pár nappal a báld előtt »kendőfát«, színes szalagokkal és kendőkkel díszített sudár fát állítanak a ház elé, milyent a leányavatáskor és néhol a lakodalmas ház elé is szokás. A cigányt a legények fogadják és fizetik, ennivalóval azonban a lányok látják el őket; a cigányokat fogadó két legény a jótálló, nevük »kezes, vőfély, legénybíró«. Némely vidéken, pl. Mezőlakon, a tánc kezdete előtt pár órával a legények a cigány után párban sorakoznak és muzsikaszóval feljárják a falut; menet a legény beszól a házhoz, honnan a lányt táncba akarja vezetni és helyenkint változó szokás-mondókával kikéri szüleitől, jövet pedig bemegy az akkorra már elkészült leányért. A legtöbb helyt azonban ma már egyszerűbb a hívogatás; csak maga a legény megy kérőbe s vezeti táncba a leányt, meg idősebb kísérőnőjét, mert a lánynak egyedül nem illik báldba mennie. Viszont legény nélkül egy leány sem megy báldba, mert minden legény visz magával leányt, akivel az estét végig akarja táncolni; még a leánycserélés is ritka, annál kevésbé kérnek fel legény nélkül jött, tehát hívatlan leányt. A legények a tánchely közepén állanak, a lányok pedig körben a fal mellett s a legény mutatóujjával inti magához a leányt; az intést senki sem érti félre, mert mindenki tudja, hogy ez annak a leánynak szél, akiért a legény az »ántrét« befizette. Nyáron a lányok az udvaron állnak s innen hívják vagy hivatják be őket a legények, de tánc után ismét az udvarra mennek. Eltérőbbek ezektől a nyári táncos délutánok szokásai; ezek t. i. csak ismerkedő táncok, míg a báldok táncosai már túl vannak az ismerkedésen. Az ismerkedő jellegű nyári vasárnapi táncokra ugyanis hívás nélkül is elmehet a leány s itt szabad a leányválasztás, a fonóba pedig a leány is hívhat legényt és a kikiáltott >4ányválaszt«-ban szabadon mehet bármelyik legényhez. Általános szabály azonban, amely szép gyöngédségre, udvariasságra mutat, hogy ha a táncra kért leány vagy legény valami okból lemondja a táncot, abban a menetben senkivel sem szabad táncolnia. Természetesen a várossal való érintkezés és a falura is kikerült táncmesterek sokat változtattak a régi szokásokon, de azért itt-ott még mindig sok régiség található; Baranyában pl. a farsangon pártában maradt lányok rongybabával járják húsvétkor első táncukat. A báld illemtanához tartozik még, hogy nem szabad kalapban táncolni, a nótát fütyülni vagy danolni, cigarettázni, de ép így megróják a lányok táncközben való nevetgélését, sőt még beszélgetését is. A rendre felügyelni a kezesek vagy az ezektől kijelölt »cirkáló« legények kötelessége. Ez a felügyelet azonban csak a veszekedés és verekedés meggátlására terjed ki, de nem a szokások ellen vétők megbüntetésére is. Ez a legények és leányok egyetemének ősi joga. Ha egy leány egy legényt ok nélkül megsért, kigúnyol, a táncban visszautasít és mással megy táncolni, a legények társuk pártjára állanak s kimondják a bosszút. Ez azonban a legközelebbi táncig titokban marad. Amikor itt már teljes a vendégsereg, a legény a középre lépve »ácsit« kiált a cigánynak. A párok elengedik egymást, a legények a muzsikusok közé, a lányok pedig a túlsó oldalra húzódnak. S most a megbántott legény arccal a leányok felé fordulva, felszólítja az illető leányt, hogy álljon ki, a cigányokat pedig, hogy húzzák rá a »rákócit«. A lányok széthúzódnak megnevezett társnőjüktől s ez hozzátartozóival sírva indul az ajtót nyitó legény után. Szintén a palócok közt szokás az is, hogy a legény csendesen körözni kezd a leány körül, a banda észreveszi és köréjük lopakodik; ekkor a legény lassan a kijárat felé irányít, a banda követi s magával szorítja a leányt is. Az ajtónál a legény hirtelen félreugrik, a folyton előre haladó banda pedig kinyomja a leányt. Másutt meg a kimuzsikálás helyett a kitáncoltatás szokásos és tánca mindig a polka. A legény az ajtó felé irányít, közelében »svungot« vesz s az ajtó mellett álló legénytől hirtelen kinyitott ajtón kipenderíti a leányt. Ezekhez hasonló büntetés a lánykitessékelés is. A legény a terem közepén lógó lámpa vagy az ajtó elé vezeti a táncra kért leányt, itt meghajol előtte és ott hagyja; néhol ez utóbbi esetben a legény ajtónál álló társa seprűt nyom a leány kezébe, mondván: »itt a sepre, táncolj vele!« Ha azonban a lánynak védelmezője akad, akkor bizony verekedés, bicskázás lesz a dologból. De a legények amúgy is könnyen összekapnak. Elég, ha pl. koccintáskor nem a pohár ajkát, hanem alját ütik oda a másikéhoz, vagy ha beszélgetés közben öklével az asztalra vág. Az izgága legényt nem szeretik, de a szokásos illem megsértésének megbosszulása legényi kötelesség; pipogya és gyáva legény volna a lányok szemében az, aki ezt elmulasztaná. S ebben a megbosszulásban a legyőzetés nem szégyen, csak a gyávaság, a »kiállás«, mert nem az a legény, aki üti, hanem aki állja. Az ilyenre rá lehet bízni a családi életet, mert az itt is kitartó és tűrni tudó lesz. Az elégtételt azonban nem mindig verekedéssel intézik el, hanem sokszor szabályos legénypárbajjal. Néha mingyárt ott a helyszínén birkózással, fütykös-összeméréssel, néhol azonban, főleg a székelység közt, a kihívó legény vagy megbízottja a piacon s az uccákon szétkiabálja a kihívott legény nevét, a kihívás idejét és helyét. A kiállás kötelesség, elmulasztása vagy megtagadása közmegvetésnek tenné ki a legényt. A birkózás bírái a körül álló legények, színhelye pedig a falutól távolabb eső mező, Komárom megyében pl. mindig határmező, mert itt az győz, aki a másikat lábánál fogva a szomszéd határra húzza. A mai idők felé haladva fokozatosan pusztulnak a régi szokások, mert az élet haladtával a közösség összetartó és ellenőrző hatalma is egyre jobban csökken. De meg a kis falusi közösség is mind jobban kilép régi zárkózottságából. A városi cselédkedés, a katonaság, s nem utolsó sorban a világháború okozta világjártság majdnem teljesen kiforgatta a régi életet a maga valójából. Pedig ezek az ősi szokásokon alapuló korlátok fékezték meg s nevelték az ifjúságot, hogy majdan mint házasember, a nép szava szerint »ember«, tehát most már teljes jogú polgár, hasznos tagja legyen a közösségnek. Szendrey Ákos dr. Megjelenik tízszer évente. — Minden cikkért szerzője felel. — Lehetőleg géppel s a papirosnak csak egyik oldalára írott kéziratokat kérünk. Kéziratokért — az előre megbeszélteken kívül — felelősséget nem vállalunk. Minden levélre, felbélyegzett s megcímzett válaszboríték mellékelése esetén válaszolunk. Kiadja és a szerkesztésért felel: Lipták László dr. Athenaeum irodalmi és nyomdai Rt. nyomása. Felelős nyomdavezető: Kárpáti (Kettinger) Antal. 40