Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 2. szám - Külpolitikai világkép

tézhetőnek, hogy megállapítja: Magyarországnak és Romániának egyaránt vannak nemzetükhöz tartozó kisebbségei idegen uralom alatt. Sajnos, a lap tudósítója nem tartotta szükségesnek megkérdezni őfelségét, vájjon ezek a kisebbségi arányszámok hogy viszonylatiak egymáshoz, mert akkor azt a meglepő válaszlt kellett volna kapnia, hogy ezek a számok úgy viszonylanak egymáshoz, mint húszezer a másfélmillióhoz. A nyilatkozat befejezéséül ünnepélyesen, felszólította Károly király Angliát a Daily Telegraph útján, hogy ne bátorítsa többé Magyarországot a békés határrevizió követelésében. Nem a mi feladatunk, hogy az angol közvélemény helyett erre a felhívásra válaszoljunk, bizonyára megérkezik onnan a válasz, és pedig kellő határozottsággal, még pedig nélkülünk is. Söt már meg is érkezett, abban a magasszárnyalású felsőházi vitában, amelyről éppen fentebb szólottunk s ahol nagy nyomatékkal követelték a lordok a népszövetségi alapokmánynak éppen a békés revízió szempontjából szükséges és kívánatos felülvizsgálását. De maga a Daily Telegraph is érezhette, hogy nem egészen felel meg az igazságosság szellemének és követelményeinek az, amit a román király nyilatkozata tartalmaz, mert a nagy intervjút méltató vezércikkben nyílt felszólítást intéz Magyarországhoz, hogy foglalja el természetes helyét a középeurópai blokkban, mert — úgymond — Magyarországnak a blokkban való részvétele nélkülözhetetlen s a lehető leghatározottabban kívánatos is. Az is igen figyelemreméltó jelenség, hogy a nagy angol kormánylap mérsékli a nyilatkozat felitűnő ridegségét és csak azt tartja szükségesnek, hogy Magyarország »temporally« mondjon le területi igényeiről. Fölösleges hangsúlyoznunk, hogy mély Isajnálatunkra sem Károly király, sem a Daily Telegraph kívánságának nem tehetünk eleget és a revízióról sem átmenetileg, még kevésbbé örökre nem mondhatunk le. Ez egyszerűen az életről való lemondásit jelentené * Sokaknak feltűnt talán, hogy úgy a londoni, mint a párizsi találkozásokon és az ezekről szóló beszámolókban, nyilvánosan sohasem esett szó Magyarországról. Bizonyos azonban, hogy a valóságban csakis rólunk esett szó. Ellenfeleink sohasem is hitték, de úgy látszik, még mindig el akarják hitetni, hogy a Dunamedencében csak egy probléma van s ez az osztrák függetlenség kérdése. Pedig a magyar kérdés legalább is olyan fontos, ha nem sokkal fontosabb. Károly király és a Daily Telegraph legalább is úgy látja. Jóllehet a magyar külügyminiszter, Londonból hazatérve, átutazott Párizson, nagyon helyesen, távol tartóttá magát ezektől a megbeszélésektől. A magyar álláspontot egyébként világosan és határozottan fejtette ki Kánya Kálmán külügyminiszter a külügyi bizottság legutóbbi ülésén. Ennek lényege az, hogy a magyar kormány a Dunavölgy újjászervezésére vonatkozó minden konkrét javaslatot barátságos szellemben fog megvizsgálni, tárgyalni azonban csak a teljes egyenjogúság alapján és akkor hajlandó, ha Magyarországnak a békés revízióra való jogát elismerik s azonfelül a kisebbségi jogokat tiszteletben tartják. Mindezek elemi feltételei annak, hogy Magyarország ezekről a kérdésekről bármely más államokkal kötelező erejű megbeszéléseket folytathasson. Hangsúlyoznia kell egyidejűleg azt is, hogy Magyarország vállalandó kötelezettségei semmiesetre sem léphetik túl a trianoni békeszerződésben megszabott kereteket. A római félhivatalos Tribuna hosszabb cikkben ismerteti és méltatja a magyar álláspontot s megállapítja, hogy a párizsi megbeszélések, különösen pedig a csehszlovák kormány szervezkedése, Inem kerülték el a magyar kormány figyelmét. Nagy megelégedéssel említi a lap, hogy Magyarország még ebben a kényes helyzetbein is megőrizte hagyományos külpolitikai vonalát, amelyet a trianoni szerződés óta megszakítás nélkül követett. A dunai kérdésit a magyar kormány ennek megfelelően kívánja rendezni és ragaszkodik a római jegyzőkönyvhöz. Magyarországnak ez az álláspontja megegyezik az olasz kormány felfogásával. Bizonyos helyzeti energiák, amelyekkel Olaszország és Magyarország is egyaránt rendelkeznek, erősebbek minden politikai intrikánál és baj keverésnél. Ezt bizonyítják a diplomácia legutóbbi eseményei is. A dunavölgyi olasz fölény minden ellentámadást visszavert, anélkül, hogy tulajdonképpen a karját mozdította volna. Az a megállapodás pedig, amely újabban Suvich olasz külügyi államtitkár és Berger-Waldenegg osztrák külügyminiszter között Firenzében létrejött, nyomatékosan megújította az 1934 márciusában vállalt kölcsönös kötelezettségeket, amelyek között legfontosabb az, hogy Olaszország ós Ausztria (természetesen Magyarországgal együtt) előzetesen és együttesen megbeszél minden olyan problémát, amely őket kölcsönösen érdekli. A firenzei találkozó tehát kölcsönösön, megerősítette az összes eddigi hadállásainkat és visszautasít minden olyan kombinációt, amely Ausztriának és a kisantantnak a római hármas egyezmény hátrányával járó közeledésére vonatkozik. Mindezek után is azonban nyitott és fenyegető kérdés marad, hogy mik lesznek Oroszország dunai térfoglalásának, a francia—orosz katonai szerződés ratifikálásának és az olaszellenes megtorlási politika szigorításának a következményei? Ki tudna, vagy ki merne erre ma határozott és megnyugtató választ adni? Molnár Kálmán műveiből: 1920. február H.: »Mire van a mai válságos helyzetben a nemzetnek szüksége? Egységre és erőre. És hol találjuk meg ezt az egységet és erőt? Abban a katonában, akit rajongó lelkesedéssel követ a hadsereg és akit bizalommal és szeretettel övez ezer sebből vérző hazánk minden becsületes polgára. Az ő kezében van mindaz az erő, ami ma a magyar állam rendelkezésére áll. És az egységet is csak Ő tudja megterem teni.« Az ősi vármegye: »Bármikor és bárki nyúljon is hozzá a megye szükséges reformjához, a nemzet érdekében való üdvös munkát csak az végezhet, aki ki tudja szakítani magát a napi politika nem éppen emelkedett légköréből s a magyar történelem templomában magába szívott áhítattal és mélyen átérzett kegyelettel fog hozzá igazi államférfiúi képességeket követelő munkájához.« 17