Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 10. szám - A magyar középosztály történettudata

mainkon, amelyek messziről panaszolják, hogy nem e világból valók és semmi közük sincs egy modern nagyváros építészeti stílusához. Szent Bürokrácia és Protekció honában mi keresnivalójuk is van a nagy, modern akarásoknak és a modern művészlelkeknek. Ez az embertípus, amely minden ízében modern, azért fordul szembe a törtónelmiség gondolatával, mert tévesen ebben látja törekvéseinek gátját, az élet új alapokra való fektetésének elnyomóját. Elfelejti, vagy észre sem veszi, hogy éppen a törtónelmiség gondolata, a történelmi mult eleven átélése az a rugó és az a híd, amely a jelen és az eljövendő idők nagy semmijében nagy tettekre indít és nagy alkotásokra vezet. Mennyivel szegényebb lenne Mussolini Olaszországa a Róma imperata, a dicsőséges múltú római birodalom testet-lelket öltő régi és mégis örökkié modern, örökké életrevaló eszméje nélkül. Kozmopolitizmussal még angol világbirodalmat sem lehet fenntartani. Látjuk tehát, hogy a történelem ismerete nem elegendő ahhoz, hogy valakinek történettudata legyen. Sokan vannak olyanok, akik kitűnően tájékozódtak egyes intézmények, művészetek, tudományos problémák históriájában és mégis közösségérzetük a múlttal — semmi. Történettudatuk kimerül szaktudásuk útvesztőiben, ők azonban még rendkívül magasi fokon állnak azok, fölött, akik csak, mint az úgynevezett ^történelmi osztályok« egyes képviselői, csak a rangok, címek és egyéb zsentribolondságok ingadozó talaján járva, csak megkülönböztető előjogokat vélnek fölfedezni a mult értékeiben. Hány van közülök olyan, aki elmondhatná bizakodón Vas Gerebennel: Én hiszek a jelenben, remélem a jövőt és szeretem a multat, melyben nagy idők, aiagy emberek voltak? A mai magyar értelmiség történetszemlélete színes és mély törésvonalakat mutat tehát, amelyek ezer és ezer okra vezethetők vissza ós amelyek felsorolása csak merő időpazarlás volna. Ehelyett kutassuk azokat az eszközöket, amelyek ezt a sivár ürességet termékeny talajjá változtathatják át. Kiindulásunkat a modern magyar életszemlélet forrongó korának legnagyobb és legmélységesebb kifejezőjénél, Ady Endrénél kezdjük el. Ady líraisága több volt, mint kozmopolitizmus. Lelkének zengő húrjait mélységes fájdalom járta át és ez az ősi bánat az ezüsttükrös, cigányzenés *káv\éházak kékes levegőjéből a latin szellem buzgó forrásának vélt nagy kúthoz, Párizsba menekült. Ady Endre Párizshoz fordulásában az Árpádok fürge gondolkozású udvari papjainak, íródiákjainak, krónikásainak a lelkét látjuk újra megelevenedni. Timeo Teutonicos et doiia ferentes. A hepe-hupás vén Szilágyság hétszilvafás kisnemesi sarja gyűlölte a nehézkes német szellemet, utálta ezt a bécs-vorstadti életet. És akkor, midőn messze, Nyugatra fordult, önmagát és benne nemzetét vélte megtalálni. »S ha elátkozza százszor Pusztaszer, mégis győztes, mégis új és magyar.« A nyugat járó Ady költészetében rendkívül erős a törtánettudat. Nem tudott kozmopolita lenni, fájón, fájdalmasan magyar volt. És ez a történettudat ugyanoda eresztette le gyökereit, ahová kortársáé, a nyugatdunántúli magyaré, a szűkebb hazai földbe. Ady képzeletvilágának szerves részét képezték az Ér-melléknek, a Szilágyságnak tájai. Az ő tájszemlélete azonban egyúttal történetszemlélet is volt. A magyar história benne a szülőföldön keresztül élt. Ez a történettudat elkísérte a sírig, ősének a gyáva Barla diákot tartotta, aki elmaradt Töhötöm seregétől ama véres őszön. Ott szunnyadt lelke ezer évet a vén Szilágyságban. A történettudat elementáris erővel való felbuzogása a szülőföld szeretetében gyökeredzik. Ez az alap, amin felépül és amelyen nyugszik. így volt ez Adynál, Petőfinél, Aranynál és így volt és van ez mindenkinél, aki úgy érzi, hogy tartozik valahová, aki úgy érzi, hogy a magyar föld egy darabkája minden más földnél közelebb áll lelkéhez. Lehet ez a szülőföld, lehet az a föld, amelyet később megszerettünk. És a földet, ha rejtett titkait kilessük, ha nem tekintünk rá többé értelmetlenül, okvetetlenül megszeretjük. Van valami szörnyű nagy igazság abban a törekvésben, hogy mindenkinek legyen egy talpalatnyi földje. Ez adja meg a nagy lelkiség különbséget a földmíves paraszt és a városi proletár között. De ez magyarázza meg a városi intellekuel gyökértelenségét, kozmopolitizmusát és sóvár idegenbe vágyódását is. A történettudat legfőbb lúmasza a föld, amelyből kinőttünk és ezért kétségbeejtő a magyar középosztály történetszemléletének sorsa és jövendő fejlődése. Itt érezhető legjobban az az összeomlás, amelyet a mult század jobbágyfelszabadításának sikertelen gazdasági megoldása teremtett, új birtokos középosztály a magyar parasztságból nem tudott kinőni. A magyar parasztfiú, ha tanult lés iskolázott ember volt, a városi inteilektuelek sorába emelkedett. Szám lett a sok hivatalt és tisztséget viselő, vagy szabadpályán működő kabátos emberek sorában, akit többé már nem érdekelt a hazai föld, sőt szégyelte is földszagú származását. Az anyagilag menthetetlenül lefelé csúszó zsentri mesteri rajzát Szekfü Gyula alkotta meg. Amit ő mondott róluk, az mind igaz. Csak annyit fűzhetünk megállapításaihoz, hogy ritka kivételek azok, akik őseik nevén kívül őseik és a mult szeretetét is örökölték. Hiszen az ősök örökéből a néven kívül nekik semmi se jutott. Az elsikkadt mult fájó emlékeit pedig jobb elfeledni. A magyar középosztály lábuk alól talajt vesztő egyéniségei, akik lelkileg teljesen a bürokratizmus útvesztőjében olvadnak fel és akik lehetnek kitűnő hivatali munkaerők, de sohasem tudnak kezdeményező egyéniségek lenni, ma a történeti elhivatottság tudata nélkül élik le életüket. Nem tudnak ráeszmélni arra, hogy az élet nem csak semmiből jött valakik fizikai létezése a semmiben való eltűnésig, hanem egy nagy közösség érdekében, -— következésképpen sajátmagunk érdekében — problémákkal, törekvésekkel, vérrel, verejtékkel való küszködés egy jobb jövői megteremtésére. Ezt a jobb sorsra érdemes tömeget, amely ma, sajnos, az értelmiség többségét alkotja, éppen a nemzeti érdekek szempontjából minden úton es módon meg kell menteni. Ezen a téren a vidéki intelligenciával kevesebb baj van. A vidéki ember könyvet többet olvas, és többet vesz, mint a városi. Ennek egyszerű magyarázata, hogy a szórakozási eshetőségek, színház, mozi, hangversenyek, kávéházak, mulatók stb., jóval csekélyebb időtöltési lehetőséget nyújtanak, mint a nagyvárosban. Következéskép a vidéki embert jobban is érdeklik a történeti vonatkozási! kérdések és ezek sokszor a szenzáció erejével is hatnak rá. Igen jellemző erre nézve, hogy például egy történeti vonatkozású könyvsorozat és egy történeti folyóirat előfizetőinek kilencvenöt százaléka a vidéki,, 4