Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - Agrárpolitikánk aktuális problémái

X Agrárpolitikánk aktuális problémái A politika örökérvényű szabályai közé tartozik ama tétel, hogy a reálpolitikusnak mindig figyelemmel kell lenni korának szellemi áramlataira. Hiszen a történelmi materializmus elméletéi; a gyakorlat mindig megcáfolja s kimondottan gazdasági vagy szociális célt szolgáló mozgalmakban is elsörenden mindig mint valamely etikai értékelést kifejezésre juttató ideális eszmeáramlatok találnak elismerésre. A polgári harmadrend a jog-, a dolgozó negyedrend pedig a gazdasági egyenlőség jelszavát és ideálját használta fel helyzetének javítására. Korunk a nacionalista etatizmus jelszavával indul a küzdelembe s éppen ezért érthető ama álláspontja, ha a tekintélyi elvre visszaépített társadalmi és állami életben »alkotóelemeinek«. — az osztályoknak és egyeseknek — gazdasági funkcióképességét a maximumig akarja fokozni. A XX. század a szervezett tömegek százada, tehát minden politika csak annyiban számíthat sikerre vagy elismerésre, amennyiben ennek a célnak meg tud felelni. A tömegek politikai, gazdasági és kulturális megerősítése let't ma a legfőbb államcél, tehát e szemszögből nyer minden eddigi jogi vagy termelési rendszer is elbírálást. Különös jelentőséget nyer e tétel a föld problémájával kapcsolatban Magyarországon, ahol a kormányhatalom által is beígért és az újnemzedék széles tömegei által sürgetett földreformkérdés tekintetében egymással annyira eies ellentétben álló elméletek vívják csatájukat. A jelenlegi birtokviszonyokat védő, a reform elől elzárkózó orthodox álláspont szívesen hivatkozik a nagybirtok nagyobb termelési kapacitására s ezzel kapcsolatban arra, hogy mezőgazdasági kivitelünk sínylené meg elsősorban azt, ha a törvényhozás radikálisabb rendelkezésekkel akarná a földbirtok, illetve földtulajdon helyesebb és igazságosabb megoszlását előmozdítani. Ezzel szemben a reform hívei elsősorban és mindenekfelett szociális szempontokra és nemzetvédelmi okokra hivatkoznak, de az előbbi állásponttal szemben kifejezésre juttatják ama nézetüket is, hogy a nagybirtok állítólagos terméstöbbletét megfelelő szervezkedéssel, oktatással és kedvezőbb hitelviszonyok között a kisbirtokosok is produkálni lesznek képesek. Joggal mondhatjuk, hogy ez az elméleti vita nemcsak meddő, de fölösleges is. Bizonyos elvek előtt a politikában meg kell hajolni, akár racionálisak, akár irracionálisak, ha azok érvényesítését a korszellem parancsolólag megköveteli. Gondoljunk csak ezzel kapcsolatban a választójog sorsára. Az állami életet mechanikus szemszögből vizsgáló Tisza ez elől mereven elzárkózott, míg az organikus szemléletű Andrássy — igen fejlett tömegpszichológiai érzékről téve tanúságot — hajlandónak mutatkozott reformra. A tömegek nyugalmát és politikai kielégítését állami szempontból jelentősebbnek tartotta, mint a választójog megadása, illetve kiterjesztése által előálló kockázatot. Tisztán látta, hogy a monarchiára váró nehéz idők előtt kell ezt az oly sok nyugtalanságot okozó problémát megoldani, mert ellenkező esetben esetleg a külpolitikailag legalkalmatlanabb időben fogja ezt a baloldal propagandájának eszközéül felhasználni. Sajnos, igaza lett. A magyar összeomlás a háború alatt megindított választójogi harccal vette kezdetét. A magyar földreform kérdése napjainkban igen nagy hasonlóságot mutat ehhez a problémához. A .>népi« szemlélet ma oly mértékben hódította meg az új nemzedék tömegeit, hogy a nemzeti élet tengelyévé tett paraszti osztály felemelése és megerősítése elöl a jövőben egyetlen politikai párt sem fog tudni kitérni. Nemcsak azért, mert ez az irány és felismerés parallel halad a modern etatista törekvésekkel, hanem azért is, mert az utódállamokban végrehajtott reformok révén a környező államok parasztságának egy jelentős része gazdasági erő tekintetében a magyar tömegek fölé került. A régi Magyarország területét szem előtt tartva, ma igazán újra elmondhatjuk Széchenyi száz év előtti megállapítását: »A parasztság, — írja a Világ-ban — sok nemzétbelire van tagolva s a sváb értelmes munkássága, a tót írthatatlan termékenysége, az oláh szokásaihoz makacs ragaszkodása, a rác kereskedési ügyessége mind szűkebb határok közé szorítják a törzsökös magyart.. .« Az elszakított területeken végrehajtott földreformok, mint ismeretes, igen radikális formában oldották meg a kérdést, nem is annyira szociális, mint nemzetiségi szempontoktól indíttatva. A nálunk e tárgyban megalkotott 1920 : XXXVI. és az ezt kiegészítő 1924 : VII. tc.-ek távolról sem oldották, de nem is oldhatták meg ily formában ezt a régen vajúdó kérdést. E törvények alapján 1921-től 1933-ig az egész ország területén mintegy 1.200.000 kat. hold került kiosztásra s e terület túlnyomórészt törpebirtokok alakítására szolgált, míg a kis vagy középbirtokok szamára e juttatás révén csak elenyészően kis földterület jutott. Kétségtelen tehát, hogy a kiosztott területnek pusztán számadatait figyelembevéve, bármilyen nagyarányú is volt e birtokreform, nem teremtett olyan helyzetet, ami nyugvópontra hozhatta volna a birtokpolitikát. Eltekintve e birtokreform közismerten nem mindenben kedvező jelenségeitől, súlyos hiánya volt, hogy ez alapon a föld és népesség helyesebb és arányosabb megoszlása területileg nem vált lehetővé. Nem pedig azért, mert nem" ott volt a kisbirtokokká alakítható föld, ahol arra igény jelentkezett. A földreform lehetővé tette, hogy a törvény alapján igénybevehető nagyobb birtokokból egy-egy darabka földhöz jussanak egyesek, ha e darabka föld közelükbe esett, de érdeklődők vagy igénylők hiányában a gazdasági megművelés tekintetében távolabb eső területek benépesítése, a földműves népesség egyenletesebb elhelyezkedése, a különböző birtokkategóriák területileg arányosabb megoszlása e törvény alapján nem vált lehetővé.*1) Érthető és indokolt tehát, hogy a földreformeljárás befejezése után sem tekinthette a magyar közvélemény e problémát megoldottnak és egyre több oldalról merült fel az óhaj, hogy ad hoc jellegű és időleges megoldások helyett állandó és organikus birtokpolitikát kell követnünk, amelynek révén az átmenet nehézségeit is könynyebben tudjuk eliminálni. Érdekes ellentmondása a magyar társadalomnak, hogy a húszas évek elején a magyar közvélemény egy helytelenül értelmezett jobboldali szemlélet folytán szinte ellenszenvvel tekintett minden agrárreformterv felé. Felfogásának átalakulása azonban oly arányban ment végbe, amint az új nemzedék a publicisztikában és szakirodalomban idővel helyet tudott magának szorítani. A földreform-törvény hiányai azonban az új nemzedék figyelmét a magyar föld problémájával kapcsolatban szinte kizárólag a telepítés és földosztás felé koncentrálták és háttérbe szorultak azok az ugyancsak igen fontos és reális meggondolások, amelyek előfeltételét képezik minden nagyobb és életképesebb reformmunkának. Pedig, — mint Kerék Mihály is találóan írja — »nem szabad elszigetelt akciókkal megelégedni, hanem rendezni kell mindazokat a problémákat, amelyek általában a földkérdés körébe tartoznak, vagy azzal szorosan összefüggenek*. Hiszen ma a földreform és telepítés céljára elő1) Koós Mihály. Két könyv. (Mezőgazdasági Közlöny. VIII. évf. 92. old.)