Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - A közjogi politika szükségessége

A közjogi politika szükségessége A magyar nemzet politikai érzékének hanyatlásával kapcsolatban a közjogi érzék hanyatlásáról is beszélnünk kell. A kettő nem azonos, de mégis egymással szorosan összefüggő jelenség. A magyarság a némtet-római császárság túlhatalmára támaszkodó Habsburg-dinasztiával szemben nemzeti létének fenntartásáért folytatott sok évszázados küzdelmében mindig és állandóan közjogi alapon állott. A dinasztia, illetőleg a császárság fizikai hatalmával szemben a törvények erkölcsi erejére támaszkodott. A valósággal, a tényleges helyzettel szembe a magyar önállóság törvényekben formulázott fikcióját állította. De nemcsak nemzeti öivállóságunk gondolatának kellett harcban állania a beolvasztási törekvésekkel, hanem az alkotmányos királyság gondolata is szemben találta magát a fejedelmi abszolutizmus korszellemével. És mégis kitartott a nemzet a közjogi politika mellett, mtert ösztönösen megérezte, hogy a jogilag formulázott erkölcsi alap sokkal szilárdabb alapja fennmaradásunknak, a túlhatalommal szemben, mint az olyan mozgalom, mely csupán érzelmekre és hangulati elemekre támaszkodik, melynek belső tartalma sokkal nehezebben határozható meg, mely hullámzó, szétfolyó és amely a siker pillanataiban éppen belső tartalmának szabatos meghatározása hiányában programtalan kapkodásba és bizonytalan tétovázásba fulladhat. Kétségtelen, hogy a nemzeti érzés átfogó és egybefoglaló ereje nem tudta volna a maga változatlan épségében fenntartani a szentistváni állameszmet három részre szakadásunk idején és a germanizáló törekvésekkel szemben, ha nem lett volna nemzetfenntartó politikai programmunk a törvényekben jogilag formulázva, szabatosan és időtállóan megfogalmazva. Ez lehetővé tette számunkra időnként, hogy az ellenfél rövid gyengeségi periódusait több évtizedes megalázottságunk után is úgy tudjuk kihasználni, mintha a hosszú, sérelmes, tényleges állapot nem is létezett volna. Csak a Corpus Jurisban élő, de az életben többnyire meg nem valósult jog állandó, kész megfogalmazása és szilárd alapja volt minden nemzeti törekvésünknek, mely mindig ugyanannak a nemzetfenntartó állameszmének, hangulatok és kényszerhelyzetek által el nem homályosított és el nem torzított, hanem kész politikai programmal rendelkező megnyilatkozása volt. Fz volt a fő titka annak a nemzeti jellemvonásunknak, molyet röviden államfenntartó erőnek nevezünk, mely joggal válthatja ki történelmünk szemlélőjének csodálatát. Ez a helyes nemzetfenntartó közjogi politika a bécsi és linzi békékben, az 1608-as, 1715-ös és 1791-es törvényhozásban ért el nagy eredményeket, melyekben a XIX. század első felében lefolyt nagy magyar reformkorszak szinte kimeríl hetetlen orkölcsi erőtartalékot kapott küzdelmeihez, különösen Deák Ferenc fogalmazásában és beállításában. Betetőz'se volt ennek a politikának a Deák Ferenc által vezetett nemzeti ellenállással kiharcolt 67-es kiegyezés. Nehéz volna eldönteni, hogy a 67-es kiegyezés utáni korszakban politikai érzékünk hanyatlása következtében gyengült-e el a nemzet közjogi érzéke, vagy az utóbbi elsorvadása eredményezte politikai képességeink hanyatlását. Kétségtelen, hogy a XX. század elején divatbajött technikai obstrukció már az erős hanyatlás tünete, mert azt mutatja, hogy a politikusok egy része már nem érzékelte a közjogi politikában rejlő erkölcsi magvat, hanem pusztán politikai mechanizmust láttak az alkotmányban, mellyel rövidlátóan visszaéltek, amivel súlyos sebet ejtettek az alkotmány tekintélyén. Az alkotmányosság lelke, mély erkölcsi tartalma és államfenntartó ereje ismeretlen volt a technikai obstrukció rendezői előtt, akik az írott szabályok sáncai mögött megsérthetni vélték az alkotmányosság Íratlan erkölcsi szabályait. A háború alatt szükségessé vált kivételes intézkedések, szükségkép gyengítették a közjogok tekintélyét. A forradalom és a magyar királyság hirtelen összeomlása pedig megszüntette a tömegekben a közjog tekintélyét és annak erejébe vetett hitet. A kommün után kezdődő új élet olyan szükséghelyzet előtt találta magát, mely nem tarthatta mereven magát az ezeréves magyar közjoghoz, hanem a pillanatnyi helyzet megmentésére és a közeljövő fejlődésének biztosítására olyan eszközöket kellett használnia, melyek éppen rendelkezésére állottak. így jött létre az első nemzetgyűlés és az 1920 :1. tc.-ből sarjadó ideiglenes alkotmány. A nemzetben azonban továbbra is élt az ezeréves alkotmányos királysághoz való ragaszkodás és az első nemzetgyűlés, illetve annak első kormánya sietett megállapítani, hogy Magyarországot királyságnak tekinti. A nemzetgyűlés céljául tűzte ki a régi alkotmány folytonosságának helyreállítását. Az új rendszer azonban nem tudta mentesíteni magát a forradalmi elemek szellemi befolyása alól, hiszen az újjáépítésben sokan résztvettek azok közül, akik a forradalomban kisebb-nagyobb szerepet játszottak. Ezek az elemek mindent elkövettek, hogy olyan közjogi elméleteket népszerűsítsenek, melyek hangoztatása mellett látszólag az ősi alkotmány és a jogfolytonosság helyreállítása érdekében kardoskodhatnak, anélkül azonban, hogy a jogfolytonosság helyreállítása forradalmi szerepükért való felelősségrevonásukat jelenthetné. Ezek a közjogi elméletek hálás talajra találtak a nemzetnek abban a széles rétegében, melyben az osztrákgyűlöletnek hagyományos (kultusza volt. Az újjáéledés első éveiben a közjogi viták rendkívül kiélesedtek, ez a vita azonban az összeomlás robajától megsiketült nemzetnek adott hangverseny volt már. Az érvek senkire sem hatottak, hanem újonnan alakult politikai érdekek és csoportosulások álruhái voltak. Az első hónapok kényszerhelyzetében létrejött sok, formátlan, de szükséges intézkedés azt a hitet váltotta ki a nemzet széles rétegeiben, hogy a közjogi szabályok betartása nem szükséges eleme az állami életnek és annak csak addig volt nemzetfenntartó fontossága, amíg az osztrák hatalommal szemben kellett rá támaszkodni. Legjobbjaink is elvesztették e tekintetben érzéküket és abba a hiedelembe estek, hogy a közjog csupán a nyugodt, békés, virágzó korszakok számára szükséges keret, melyen rendkívüli időkben minden különösebb baj nélkül túltehetjük magunkat. A »nemzet érdeke« a fontos 4