Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Uton a bukovinai székelyek között

penyeg), a harisnya (székely nadrág) és a kozsok. A nők rokolyát, katrineát és pruszlikot viselnek. Viseletük még ina is meglehetősen egyezik a székelyekével. Hadikfalvától északnyugatra fekszik Andrásfalva, a Szucsava jobbpartján lévő, mintegy 2600 lakosú község. Itt a katolikus templomon kívül még református templom is van és éppen vasárnap lévén, meghatói 1'in hallgattuk a messzi kis magyar szigeten Bognoczky Géza tiszteletes prédikációját. A falu szép egyenes uccáin járva templom után elbeszélgettünk a lakossággal. Nyelvük most is hibátlanul magyar, a/ idegen földön eltöltött szinte 200 év alatt alig furakodott bele idegen szó. Nagyon jól esik velük beszélgetni. Beszéd-; hangjukban van valami behízelgő dallamosság, amit leírni nem lehet és amit már sehol nem hallani a magyartól. Nagyon valószínű, hogy ez együke a még Székelyföldről hozott ősi tulajdonságaiknak. Mosolygós arcukat nyíltan a kérdezőre emelve felelnek kérdéseinkre. Délután tánc van. A fiatalok szép háziszőttes ruháikban járják az ugyancsak székely földműves zenészek szolgáltatta muzsikára a táncokat. Leginkább a csárdás járja, de vígan járják a valcert, mazurkát, hórát és a »hétfélét«, melynek hirtelenében nyolc figuráját is eljárják. Szünetekben, meg a tánc után felcsendülnek a gyönyörű dalok. Andrásfalváról berándulunk a közeli megyeszékhelyre, Kadautira. Bár a városban nem igen lakik székely, több ügyvéd tábláján olvasunk magyar felírást és a kereskedők is tudnak magyarul. A város megszokott kisebb megyeszékhely. Központjában parkírozott téren a hatóságok és üzletek szép épületeivel. Az uccákon járó-kelők jobbára románul és németül beszélnek. Innen vasúton Hadikfalván át Istensegítsre megyünk. Ez a második legnagyobb székely község Bukovinában. Fiatal lelkésze, Elekes Dénes, nagy ambícióval pásztorolja mintegy 3200 hívét. A kultúrintézmények száma pedig itt a Szent Terézről elnevezett dalárdával és egy alig 50 kötetes könyvtárral bővült. Újság, könyv, hetilap a lakosság pénztelensége miatt alig kerül a. faluba. A régi népkönyvtárak a világháború áldozatául estek, pedig a népnek az olvasás határozott kultúrigénye, hiszen analfabéta, hála derék tanítóinknak és papjaiknak, alig van köztük. Az eddig érintett három falu lakossága színmagyar. Elekes tisztelendő úr társaságában kocsizunk át Fogadjistenbe, melynek csak körülbelül egyharmada székely, a többi román és lengyel. Útközben a dülőutak mentén a földművesek lovai legelésznek, vagy rágcsálják abrakjukat. Gazdájuk, hogy a legyek, szúnyogok rajától megszabadítsa őket, itt is, ott is, giz-gazból, szalmából, füstölgő máglyákat rak. De már fel is bukkannak Fogadjisten házai. A község tőszomszédságában, az újonnan épült kis templom közelében emelkedik a báró Kapri kastély. Vendégszerető falai között kellemes órákat töltünk a magyarul jól beszélő földesúr és magyar felesége társaságában. A falu népe nemcsak mezőgazdaságban, de tej- és gyümölcstermelésben, továbbá fajbaromfi tenyésztésben is sokat tanulhat és jó példát lát a magas kultúrájú és haladó gondolkozású földbirtokostól. Megtudjuk, hogy az 1921-i földreform az itteni kisföldű la kosságnak nem vált kárára, sőt Hadikfalva egyik tani tója, mint hizottsági tag elérte, hogy a földosztás során egy jókora termékeny területet éppen a mi székelyeink között osztottak fel. A falu uccáján szóbaállunk a kíváncsi gyermeksereggel : — Hogy hívnak? — Pál Fabiola. — Miklós Emerencia. — Hát téged? — Bálint Titus. — László Medárd. Később még ilyen keresztneveket hallunk: Brigitta, Balbina, stb. Megtudjuk, hogy ez a szokás még az osztrák idők emléke. Akkor így kerülték el, hogy az anyakönyvbe Helene, Ladislaus, stb.-képpen kerüljenek. Most olyan neveket választanak, amelyek egyformák magyarul és románul. Búcsút mondunk Fogadjistennek és Szucsava városán át látogatunk el a moldvai határszélen levő Józseffalvára- Szucsáva a hasonló nevű vármegye székhelye. A várost román, rnthén és német lakta vidéken érjük el. A kellemes napsütésben még jobban hatnak a falvak festői kis fatemplomai és igazán szép népi öltözetű lakói. Szuesávában még ma is állnak István, a nagy moldvai vajda várának falai. A város nevét egyes román történetírók szerint a hajdan itt letelepedett magyar szűcsmesterektől vette. Innen nemsokára elérjük Józseffalvát, a legdélibb fekvésű bukovinai székely községet. Ez volt hajdan Dnisbaezky György plébánosnak, a »bukovinai magyarok atyjának« munkatere. Tevékenységének áldásos nyomai meg is maradtak a népen. Fáradságos munkával oktatta és tette mind istenfélőbbé az eddig meglehetősen rakoncátlan és az enyém-tied fogalmával is hadilábon álló népet. A község mai lelkésze, dr. Németh Kálmán, — aki a kolozsvári kényelmes lapszerkesztői asztalt hagyta ott, hogy az ideszakadt magyar véreink között végezzen viszontagságos lelkipásztori munkát — tevékenységében méltó is marad egykori nagy elődjének, Drusbaczkynak emlékéhez, kinek a józseffalvai templomsekrestye melletti sírkövét a »Pater Hungarorum in BvMovina« büszke, de verítékes munkával kiérdemelt jelző díszíti. Hála a fiatal, nagyműveltségű lelkész tevékenységének, itt is széphangú dalárda énekel, mely féltve őrzi az ősi nyelvet és éneket. Az állam nyelvén való írás-olvasás mellett a fiatalok módját találják, hogy atyáik nyelvén se felejtsék el a betűvetés mesterségét. Belátogatunk egy józseffalvi gazda házába. A szép, fehérre meszelt szobában festett fabútorokat találunk. Az ágyon magasra, tornyozva áll az ezerféle mintára kivarrott, szélű párna. Megtaláljuk itt is az Erdélyben jól ismert festékeseket, a sokszínű, házilag szőtt művészi szőnyegeket; az ősi kezdetleges tűzhelyet azonban már az újabb idők hirnöke. a takaréktűzhely pótolja. A vendéglátó gazdával elbeszélgetve, felvetjük a kérdést, megélhetését mivel biztosítja a nép? Főfoglalkozása, földművelés, melynek két főterméke: a. búza. és a kukorica. Az egykori telepes-földek azonban a nagy szaporodás folytán felaprózódtak, vagy különféle gazdasági fényezők hatása, alatt egy-egy nagy gazda kezébe futottak össze. Hogy él már most az, aki alól kicsúszott a föld? Már kora tavasszal »bémegyen Móduvába« és keze munkájával ott szerzi meg a télire valót. A fuvarozás és szekerezés szintén egyike a kereseti forrásoknak. A »csás'zár útján« — így nevezik a Bukó vinát átszelő, Ferenc József idejében épült országutat — gyakran találkozni az e falvakból való szekeresekkel, amint gabonát, fát, takarmányt, miegymást szállítanak. Másik kereseti forrásuk a konyhakertészet. Hagymájukkal, káposztájukkal nemcsak a környező piacokon, de Erdélyben, Besztercén és Désen is láthatjuk 42