Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 6-7. szám - A revíziós szakasz értelmezése, alkalmazási lehetősége az olasz dottrina szerint
hogy maguk az érdekelt felek szavazzák meg, hogy kibocsátassck-e ellenük a felhívás szerződésük új vizsgálat alá vétele tekintetében. Az előkészítő munkálatok során volt tervezet, mely magát a közgyűlést akarta feljogosítani a szerződések új megvizsgálására. Ma egyértelmű a felfogás a tekintetben, hogy szerződéseik módosítását egyedül a felek eszközölhetik. Ha a közgyűlésnek egyéb joga nincs, mint az, hogy a revízió érdekében felhívást intézzen az érdekelt felekhez, miben nyivánulhat e felhívás jogi hatálya, ha vele szemben az érdekelt fél az engedelmességet megtagadja, vagy csak látszólag tesz annak eleget úgy, hogy a tárgyalásokat eredményre jutni nem hagyja? Amint a Népszövetség közgyűlése nem változtathatja meg a fennálló szerződéseket, úgy azok revíziójára sem kényszerítheti az érdekelt feleket. A Népszövetség nem nemzetközi parlament, de nem is államfeletti intézmény. Kézen fekszik tehát az olyan beállítás, mely tagadja a közgyűlés felhívásának jogilag kötelező erejét, de meglátja benne a Népszövetség tekintélyé, nek erkölcsi súlyát. Számolni kell azonban azzal a ténnyel, hogy felhívásának kibocsátásával a Népszövetség részéről állásfoglalás történt egy szerződéssel szemben. A paktum 18. és 20. szakasza értelmében a korábbi szerződések rendelkezései, melyek a népszövetségi jogrenddel ellentétben állnak, hatályukat vesztik, — az új szerződések a népszövetségi jogrend védelmében csak akkor részesülhetnek, ha a Népszövetségnél regisztráltattak. Ha egyszer a Népszövetség egy szerződést alkalmazhatatlannak minősített és a revízióját szükségesnek találta, mindenesetre kérdéses, hogy jogvédelemben részesíti-e ezután még azt a szerződést, amelynek a fenntartását nem kívánja. Az esetben pedig, ha az érdekelt állam kér jogvédelmet, mely a Népszövetség felhívásával szembehelyezkedett, nem lehet kérdéses, hogy a Népszövetség meg kell, hogy tagadja a jogvédelmet mindaddig, míg felhívása foganatra nem talált. Ilyen körülmények között nemcsak maga a Népszövetség, de harmadik államok is az alapokmányból folyó nemzetközi kötelezettségeiket a revízió alá vonandó szerződés tekintetében megszűntnek tekinthetik, így pl. a paktum 10. szakaszában a területi integritás biztosítására vállalt kötelezettséget; sőt szabadulnak kötelezettségeik alól azok az államok is, melyek e szerződés fenntartása tekintetében garanciát vállaltak. Látható tehát fentiekből, hogy habár a Népszövetség felhívásából nem származik jogi kötelezettség, a felhívásnak jogi hatálya van; nemcsak erkölcsi túllyal bír, hanem jogi következményei folytán már önmagában is új jogi helyzetet hoz létre. Mikor tekintendő alkalmazhatatlannak egy szerződés? Ez az a pont, melyen a 19. szakasz legerősebb támadásban részesült azok részéről, akik a háborúutáni békeszerződések területi rendelkezéseinek a revíziójától félnek és ez ellen harcolnak. Azt hangoztatják, hogy csak akkor vált alkalmazhatatlanná egy szerződés, ha »desuetudóba« jutott, azaz jogrontó szokás folytán már hatályát vesztette, avagy ha a kötelezettség teljesítése a kötelezett félre nézve lehetetlenné vált s ennélfogva a szerződés végre nem hajtható. Nem vonatkozik szerintük a revíziós szakasz már végrehajtott szerződésekre, — pl. területi rendelkezéseknél a terület átruházásával a szerződés már teljesíttetett, — mert az alkalmazhatatlanság kérdése többé fel sem merülheu Nyilvánvaló, hogy az ilyen törekvések egyedül azt célozzák, hogy a 19. szakasz az élő jogrendben elfoglalt jelentőségétől megfosztassák és egész szerepe arra korlátoztassék, hogy segítségével a már megszűnt szerződésekre nézve a nem-alkalmazhatóság megállapítható legyem. A 19. szakasz az új nemzetközi jogrendben a nemzetközi jogközösség érdekét szolgálja, amikor lehetőséget tartalmaz arna nézve, hogy egy jogilag érvényben álló szerződés, melynek alkalmazása a világ békéjét veszélyezteti, vagy magának a nemzetközi jogközösségnek erkölcsi, vagy anyagi érdekeit sérti, a szerződésben álló felek újabb megegyezésével módosíttassék. A szerződés revíziója jelenti az összhang új helyreállítását is a később bekövetkezett tények erejénél fogva különvált tényleges és jogi helyzet között. Nincs különbség a 19. szakasz szerint békeszerződések és egyéb szerződések (Catellani op. cit. 379. 1.), még nem teljesített és már teljesített szerződések között. A revízió megvalósításához elegendő feltétel, hogy egy szerződés fennállása a világ békéjét veszélyezteti. De ez a feltétel nem okvetlenül szükséges. Valamely szerződés teljesítése a kötelezett államot olyan politikai függő helyzetbe, gazdasági nyomorúságba, társadalmi felfordulásba, erkölcsi sülylyedésbe sodorhatja, hogy a szerződés fenntartása a nemzetközi jogrend, úgyszintén a nemzetközi jogközösség erkölcsi és anyagi érdekei számára állandó vészéiyt jelent, nem szólva arról, hogy az új nemzetközi jogrend legmagasabb célja az igazság uralomra jutása a nemzetközi életben. A nemzetközi jogrend általános elveinek és a nemzetközi jogközösség érdekeinek a szempontjából kell megállapítani, hogy alkalmazhatatlanná vált-e egy szerződés. Az új megvizsgálás alól a már teljesített szerződések sem vonhatók ki. Revíziónak tárgyát képezi a nemzetközi életben előállott minden olyan helyzet, mely a világ békéjét veszélyezteti. E helyzetek azonban előállhatnak szerződésekből. Revíziónak kell ennélfogva alávetni magukat a szerződéseket, melyeknek a teljesítéséből állottak elő mint következmények a nemzetközi jogközösségre vezélyes nemzetközi helyzetek. A szerződés teljesítésével végül is csak a kötelezettség szűnik meg, maga a szerződós, mint a teljesítéssel előállott új jogi helyzet jogcíme, annak indoka és rendezése, mint állandó jogok és kötelezettségek forrása tovább él. Ebből a szempontból a már teljesített szerződések revíziója még indokoltabb, mint azoké, melyek még csak a realizálás előtt állnak és melyekről ennélfogva teljes határozottsággal nem állítható, hogy a nemzetközi jogközösségre nézve káros hatásokat fognak kiváltani. Komin Ferenc dr. 1920 ÉS 1930 KÖZÖTT A FÖLDBIRTOK elaprózódásának üteméről a népszámlálási statisztikákból is következtethetünk. 216.011 lélekkel növekedett síz 5 holdnál kisebb, 55.485 lélekkel az 5—20 hold közötti, 3426 Lélekkel a 20—100 hold közötti kisbirtokosok száma. Viszont ugyanebben az időközben 47 lélekkel csökkent a 100—1000 hold közötti középbirtokosok száma és 222vel kevesebb volt az 1000 holdon fölüli nagybirtokos 1930-ban, mint 1920-ban. Ezek a számok Bethlen István kormányának a földbirtokpolitikájáról nyújtanak képet. S érdekes e 10 évi eredménnyel összehasonlítani, hogy a telepítési javaslat viszont 30 év alatt összesén ÍÍ.KOOO kisbirtok létesítését tervezi. 37