Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Közvélemény, sajtó és külpolitika. Ottlik György előadása a Deák Ferenc Társaságban

levonni. Az államférfiúi politikai sikernek pedig ez. az elengedhetetlen előfeltétele. Minden cselekedetnél tudnia kell milyen következményekkel jár és csak akkor szabad megtennie az első lépést, ha el van ha­tározva arra, hogy az utolsó lépést is meg fogja tenni, bármibe kerüljön is. Mert csak így lehet esetleg meg­szabadulni az utolsó lépés megtételétől, vagy attól, hogy meg kelljen futamodni a végső konzekvenciák elől. Ezzel szemben a brit kormány sem hajlandó nem volt háborúba menni a1 szankciók végső konklú­ziójaként és ezt elég naívul meg is mondta, sem fel­fegyverezve nem volt arra, hogy ezt megkockáztassa. Mussolini fel is volt fegyverezve és hajlandó is volt arra, hogy az «ultima ratio«-hoz folyamodjék. Lehet, hogy a Britbirodalom erőhatalmi rezervája végtele­nül nagyobb Olaszországénál, de viszont a szilárd elhatározás szembeállítva az elhatározástól és a cse­lekedettől való iszonnyal, kellett, hogy az elhatározás felé billentse a mérleget. Itt látjuk tehát egy egysé­gesen megszervezett közvélemény értékét és egy erős nemzet teljesítőképességének jelentőségét, ha ereje nincs elforgácsolva. Hitler propagandája Elvi alapjaiban és szervezetében hasonló képet mutat a Németbirodalom. Ha Hitler talán sokban nein hasonlítható Mussolini egyéniségéhez, intuitív zsenialitást és a tömegvezetés hipnotikus erejét semmi­esetre sem lehet tőle megtagadni. Mein Kampf című nem könnyen olvasható könyvében meglepő őszinte­séggel fel is tárta a közvélemény vezetéséről, a he­lyes propagandáról szóló elméletét. Nem új gondola­tok ezek, mégha ő maga talán parthenogenetikus alapon jött is rá arra, hogyan kell a tömegek egy­szerű ösztöneit kiismerni és felhasználni. Hitler tudja, épúgy, mint a tömeglélektan teoretikusai, hogy a nép femin, tehát úgy van beállítva, hogy gondolkozását és tetteit kevésbbé a józan elgondolás, mint sokai inkább érzelmek befolyásolják. Ezért ajánlja, hogy mindig ugyanazt az igen egyszerű té­telt kell csökönyös kitartással ismételni: hangban és tartalomban a propagandát a legalacsonyabb szín­vonalhoz alkalmazni. Hitler és Göbbels egész propa­gandisztikus munkája ezekre az elvekre van fel­építve és az eredmény mindenesetre azt mutatja, hogy a tömegeknek ez az igen alacsonyra becsülése, amit Le Bonnál is találunk, helyes. Mert bármit hall­junk is a német választási rendszerről, az kétség­telen, hogy nincs az a demokratikus parlamenti ve­zér, aki népének olyan túlnyomó többségére támasz­kodhatnék, mint, Mussolini után1, éppen Hitler. Hogy egyebet ne említsek, Tardieu nemrég bebizonyította, hogy a francia választásoknál, ahol annyit hivat­koznak a többség uralmára a lakosságnak alig 12—13%-a szavazott a népfront kormányára. Hitler minden bizonnyal joggal hivatkozhatik a választók 90 és az egész lakosság 60%-ának kifejezett votu­mára. Demokrácia vagy diktatúra Egyes diktátoroknak tehát valóban sikerült az ál­lamférfiúi ideált megvalósítaniok és egy egész nem­zet szinte osztatlan közvéleményét, gondolatait és céljait, kétségtelenül a nemzet érdekében megfogal­mazott zseniális elgondolásuk szolgálatába állítani. Azonban — bár a demokráciákban a korrupció és a nem vezetett bizonytalan ítéletű tömegek uralma kö­vetkeztében válság válságot követ — mégsem lehet nyugodtan a diktatúra egyes esetekben még oly si­keres változata felé fordulni: a siker előfeltétele ugyanis nem a rendszeren alapszik, ha még oly intéz­ményesein van is kiépítve, mint a fasiszta államban, — a diktatúra nyilván csak átmenet lehet — ha­nem az egyéniségben, aki divinációjával, önzetlensé­gével és tisztult lelkiismerettel vezeti a kormányt. Arra, hogy esetleg egyszer lángész születhetik, aki­nek aztán valóban minden tulajdonsága megvan a vezérségre, a nemzetek vezetésére állandóan funk­cionáló rendszert felépíteni nem lehet és nem sza­bad. Középszerű, vagy a sors szeszélye szerint, még ennél is gyengébb képességű vezető, diktatúrás be­rendezés mellett, tehát felelősség és ellenőrzés nélkül, nagyobb veszedelem a tömeguralomnál is. Ilyen tar­talomnélküli értéktelen diktatúra volt pl. szegény megboldogult Primo de Rivera generálisé. A legna­gyobb veszedelem pedig a kis tehetségű vezetők által saját uralmuk érdekébein1 felkorbácsolt tömeghangu­lat és tömegszenvedély: ez az, ami aztán valóban csak katasztrófához vezethet, ha idejében nem fékezi le a hangulatokat valami nagyobb erő, józanabb el­gondolás. De lehet a demokráciák válságából és a dikta­túrák ma megfigyelhető sikeréből más általános értékű tanulságot is levonni: az én meggyőződésem szerint ugyanis túlzás a demokráciát a gyakorlat­ban jogos kritikával együtt végleg elintézettnek te­kinteni. Tudnunk kell azonban, hogy csak ak­kor működhetik jól, ha tnem a felelőtlen, és, mint Hitler is mondja, feminin tömeg vezeti, hanem egy kiválasztott, vagy választott elit, amely szellemi és erkölcsi kvalitások birtoká­ban, egy nemzet egyéniségének és hagyományai­nak megfelelően, az eshetőségeket mérlegelve és ösz­tönszerű megérzéssel keresi a nemzet erői érvénye­sülésének legbiztosabb útját. A demokráciának, ha élni és érvényesülni akar, — már pedig egyelőre nem látok más állandó jellegű megoldást az államok kor­mányzására — nem egy esyetlen Führert, hanem ismét csak a Führereket kell választania. A reálisan érvényesülni tudó demokrácia kevés kiválasztottak uralma a sokak, esetleg a többség hozzájárulásával. De ezt a többséget vezetni kell tudni oly módon, hogy a jó pénz, a becsületes jelszavak ne veszítsék el értéküket. Magyar tanulságok Most még meg szeretném vizsgálni, hogyan al­kalmazhatjuk a fentiekből levonható tanulságokat saját magunkra. Szerintem ilyen kvalifikált de­mokrácia kiépítését kell keresnünk hazánkban is. Egész történelmi fejlődésünk és társadalmi struktú­ránk, állandóan veszélyeztetett földrajzi helyzetünk, kizárja azt, hogy minden ellensúly és egyéniségünk­höz való hozzáidomítás nélkül, átvegyük a legszél­sőségesebb nyugati demokráciák berendezéseit. Azonban ugyanez a történelmi fejlődés és nemzeti egyéniségünk teljesen kizárják azt is, hogy a dikta­túrás rendszerek valamelyikét átvegyük. Mélyen ér­zett meggyőződésem, hogy akár kívülről, akár belül­ről jönne ilyen kísérlet, ha nem tudnánk vele megbir­kózni és nem tudnók a történelmi fejlődést a magunk egyéni útjain biztosítani, az idegen eszközökkel vég­rehajtott kísérlet számunkra a nemzeti öngyilkosság­gal lenne egyenlő. Már pedig azt hiszem mind­nyájan hisszük és valljuk, hogy a magyar nemzet halálának pillanata még nem következett el. Ha soká késtünk is a titkos választójog bevezetésével és szinte akkor érkezünk el hozzá, amikor már a ta­pasztalatok sok helyen rámutattak fonákságára, ma már önbizalommal telten rá kell lépnünk bevezeté­sének útjárai. Hiszen örömmel látjuk, hogy a nem­zet jövőjét komoly lelkiismeretességgel mérlegelő politikai faktorok, tekintet nélkül a kormány napi politikájára, megegyezitek abban, hogy ezt a lépést meg kell tenni, azonban természetes az is, hogy meg 16

Next

/
Thumbnails
Contents