Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Magyar nép-birák. Hogyan közigazgatta a magyar nép önmagát?

X Magyar nép-birák V Hogyan közigazgatta a magyar nép önmagát? A legparányibb emberközösségi sejt is megalkotja a maga szervezetét, hiszen a legkisebb közösség is ad jogokat a tagjainak, de legfőkónt kötelességeket. Az állandó település következtében többen kerülnek együvé a közösség, a l'aln keretébe. Ez a kezdetleges közösség is megalkotja a maga egyszerűszervezetét. A későbbi fokozatos fejlődés folyamán mindjobban kialakul ez a szervezkedés. Különösen ott jelentősek ezek, ahol az úgynevezett falutörvényeket a földesúri halálom nem korlátozta, mint a székely falvak s a szabad községek, mezővárosok, pl. a hegyaljai és hajduvárosok, nemesi közbirtokosságok stb. falutörvényei. Ezek a közigazgatási szervek, intézmények kezdetben majdnem általánosan csak helyiek, az élet-, a gazdasági viszonyok kényszerítő hatása alatt keletkeznek. Idővel azután vagy fokozatosan elvesztik jelentőségüket, el is tűnnek s csak írott emlékük marad, vagy pedig beigazolódik jelentőségük, az élet még növeli feladatuk körét s így a városok már statútumaikban szabályozzák, törvényes alapot adnak az illető közigazgatási szerv működésének. Végül pedig esetleg kicsit átalakulva belekerülnek az országos törvényekbe. Hosszú út ez az ősi, kezdetleges szervezettől a törvényig; sok meg sem éri a végső fokot. Néprajzi, jog- és gazdaságtörténeti szempontból érdekes ez a kép, mert belevilágít a magyar falusi közigazgatás történetébe, fejlődésébe. A közösségnek elsősorban is vezetőre, irányítóra van szüksége. A fejlődés folyamán a vérségi közösségből faluközösség válik, a nemzetségfő szerepét veszi át mintegy a bíró, a község vezetője. Választását, hatáskörét ma már a törvény szabályozza. A régi, helyi jellegű választásnak és hatalomátadásnak azonban él még néhány feljegyzett emléke. Kisvalkócon pl. hetenként választottak bírót. Az ország egyes részein a községbírói hivatalt jelképileg adta át a lelépő bíró az újonnan megválasztottnak, ez a »bírói pálca átadása«. Agárdon a felbckrétázott kalodát vitték el ünnepélyes menetben az új bíró házához. A sopronmegyei Szil és Kistala községekben a bíróválasztás után a közönség ősi szokás szerint viszi a bírói táblákat az újonnan megválasztott elöljáró házához. Szarvason »a mindszentek napja előtt változó kisbíráknak és hadnagyoknak a volt bíró egy kis mulatságot ad (bábaestélyc) és ezek az újonnan születendő gyermek mellett lévő bába szokása szerint, a helyébe választandó bírót bevárják«. Igen fontos feladat volt a községi közigazgatásban a határok megállapítása, megújítása abban az időben, mikor még azokat a hivatalos hatóság telekkönyvben nem fektette le. Ma már erre nincsen szükség, emléke azonban sok helyen máig is fennmaradt s népi szokásként különféle magyarázatot adva neki, megünneplik. A határokom magas dombot emeltek földből vagy kőből s midőn az megtörtént, az elöljáróság a néppel együtt a helyszínre ment s a határjárás emlékezetére a fiatalabbak közül néhányat a dombra fektetve megcsaptak e szavak kíséretében: »Emlékezzetek meg, hogy ekkor és ekkor stb. a határt itt hánytátok.« Érdekes határjáró szokás emléke él Székelyföldön. Húsvét szombatján, vacsora után a templom előtt gyülekeznek s ott egyikük elmondja, hogy húsvét szombatja lévén, ősi szokás szerint a határt megkerülni, a határhalmokat megújítani, forrásokat megtisztítani, a mezőre áldást s az égi csapások eltávozását kérni összegyülekeztek. Ezután vezetőket: főkirálybírót, dulókat, bírákat, kémet, káplárt, papot, énekvezetőt választanak, akik közül mindeniknek megvan a maga feladata. Ezután énekelve elindul a menet. Útközben azokra, akik már többször voltak határtkerülni s a határdombokat mégsem tudják kijelölni, akik későn érkeztek az ünnepélyre s akik útközben rendetlenkedtek, nem énekeltek stb., ítéletet mondanak s a határhalmokra fektetve őket, 6—12 pálcaütéssel végre is hajtanak. Menet közben az útjokba eső mezei forrásokat kitakarítják s rövid imát mondanak, hogy az Isten bö forrással, jó ivóvízzel áldja meg azokat. Visszatérve a templomhoz, a főkirálybíró figyelmezteti őket, hogy az ősi szokást tiszteletben tartsák, a falu határait el ne felejtsék, az elhányt halmokat megújítsák, a község igazait védjék. Az igazgatás feladatának kiszélesedésével az egyes körök szükségszerű megosztódása kellett, hogy bekövetkezzék s azok ellátói szintén bírók lettek, sőt midőn már egyes alantasak felett álló, mintegy ellenőrzőről volt szó, az is bírói elnevezést nyert. Ilyenek voltak: közbíró, törvénybíró (apróbb perekben ítélt), második bíró (vagyont kezelt), öregbíró, parasztbíró, falnagy s a nemesi faluk bírája, a hadnagy. A község elöljárói közül az, aki a mészárszékek, vágóhidak felügyeletét látja el: pacalbíró, székbíró vagy mészárosbíró, a mészárszékeket és a húst vizsgáló mestereket húslátóknak vagy székbiráknak nevezték. Aki a látóbírák tudta nélkül vágott, attól a húst elkobozták. A vásárokra a vásárbíró ügyelt fel, a malmok ellenőrzését a malombiró, a vámokét pedig a vámbíró látta el. Igen fontos jövedelmi forrása, volt a városoknak a bor. A bíró kötelessége volt a kimérendő bort is megvizsgálni, e célból látópoharat küldtek neki s ennek alapján állapította meg, hogy mennyiért szabad a bort árulni a kocsmában. Legtöbb helyen külön borbíró tisztséggel találkozunk. Ő állapította meg, hogy mennyi bor van a hordóban s a pincékben. Xeki fizették a cégérpénzt. Vigyázniok kellett szüretkor a »borszöktetésre«, azaz, hogy a dézsiua megfizetése nélkül senki el ne vigye a borát. Vigyáztak a borcsempészekre. A borbírák végezték legtöbb helyen a hordómérést, vigyáztak a cégérnélküli kocsmákra. A XVI. században kezdett nálunk elterjedni az égettbor (pálinka). A borfogyasztás csökkenése miatt sok helyen tilalmazták a pálinkafőzést, másutt maguk a városok építettek pálinkafőzőt s maguk mérték ki az égettbort. Ilyen helyeken azután külön égettbor-bíróval találkozunk. A borbírák alá tartoztak a csaptáról:, akik a szorosan vett kimérést végezték. A borbírák >;botja« alá tartoznak a korcsolyások, akik a hordókat a pincébe bocsátották vagy onnan felvonták, hites borfeltöltök s a borkötők, vagyis kádárságbeli emberek. A bor9