Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Beszámoló

x Beszámoló Egy esztendeié lesz, hogy elindult közéleti útjára a Deák Ferenc Társaság. Megjelenését a magyar nyilvánosság előtt egy ifjúsági megmozdulásnál egész szokatlanul viharos jelenségek kísérték. A kormánypárt lapjaiban, sőt bizonyos államtitkári szónoklatokban is pergőtüzszerű támadások indultak meg ellenünk. A gúny, a lekicsinylés kísérte utunkat, sőt nem egyszer a rágalom is ólálkodott köröttünk s ezt a szennyes áradatot hivatásos és műkedvelő, alkalmi kémek besugásai táplálták. Vájjon miért történt mindez? Csak azért, mert lobogónkra mertük írni, hogy programunk és célkitűzésünk a magyar alkotmányvédelem. Csak azért, mert világgá kiáltottuk: hazugság és szemfényvesztés az, hogy a magyar fiatalság egy táborként áll osztatlanul a diktatúra gondolata és az azt megvalósítani akaró kormányzati rendszer mögött. Csak azért, mert hadat üzentünk a közéleti álmorálnak, az új stílust hirdető, de teljesen stílustalan álprófétáknak és a csalhatatlanság gőgjében tetszelgő politikai mellbőségnek. És végül azért, mert volt bátorságunk kijelenteni, hogy nem elég egy nemzet számára egy okos ember, az alkotmányos élet s a parlamentarizmus fenntartásához egy politikai párt. Ma is megborzadunk, ha arra gondolunk, hogy ilyen elveket kormányprogramként lehetett Magyarországon, a Deák Ferencek, Kossuth Lajosok, Széchenyi Istvánok földjén hirdetni — egyelőre minden komolyabb politikai következmények nélkül. A következményekről a nemzet egészséges életösztönének s a közfelháborodásnak kellett gondoskodnia. Ennek az életösztönek és közfelháborodásnak volt megszólaltatója a Deák Ferenc Társacág is. Ezért kellett egy esztendőn keresztül a 'politikai boszorkányüldözések minden tortúráját elszenvednünk és energiáink nagy részét arra fordítanunk, hogy a működésünk elé tornyosuló akadályokat legyőzhessük. Most azonban már büszkén és önérzettel mondhatjuk el: Deák Ferenc zászlaját és politikai eszmekincsét nemcsak magasra emeltük és új alkotó életre hívtuk, hanem ismét a magyar történeti lelkiismeret cselekvő részévé avattuk. Talán csak így, az összes magyar alkotmányos erők egybefogásával sikerülhetett a diktatúra sötét kísérletét visszaverni és megfutamodásra kényszeríteni. Olyannyira, hogy ma már azok részéről hallunk egyre-másra az alkotmányosság mellett hitet tevő nyilatkozatokat, akiknek nemcsak, hogy semmi érdemük nincs a jog, a törvény és a szabadság fenntartásában, hanem önmaguk részesei s előidézői voltak — akár önző és felelőtlen tevékenységük, akár pedig tudatlan közönyösségük által — annak az általános válságnak, amely a magyar nemzeti életet még a legközelebbi múltban is fenyegette. Ma már ez a válság elmúlt és csak a romok eltakarítása van hátra. Ma nincsenek is többé komolyan vehető ellenségei az alkotmánynak, ma már mindenki természetesnek találja az alkotmányosságot, <le azon az emlékezetes őszi napon, mikor száz és száz fiatal ember gyűlt össze, hogy vezetőinek szavával elmondhassa: nem engedjük összetörni • a magyar nemzet jövőjét egyes politikai kalandorok indokolatlan hatalmi vágyai kedvéért, s amikor a fiatal értelmiség élére Bethlen István állott, elmondva történelmi beszédét a fecsegő és egyhelyben topogó vezérekről, s a frivol játc'.ivól, amely a magyar nép eidekeivel folyik, akkor még — emlékezzünk — szinte kábulatból ébredt föl a nemzet megbénított közvéleménye. Mintha lidércnyomásos álom rabságából szabadultak volna, úgy jutottak tudtára, hogy nem csak a diktatúrának vannak hívei a magyar fiatalságban, hanem éppen ellenkezőleg: a kalando-