Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Reformmozgalom

nyok terén a legszebb előrehaladás mutatkozik. Emellett az erdélyi tudományosság vezetőinek bölcs belátása mindig óvatosan kikerülte a széttagozódás veszélyét, a hitvallások közötti egyenetlenséget és a felekezeti partikularizmust. Az erdélyi szabadelvüség sok évszázados tradícióihoz híven mindig egyetemességre törekedik az EME. Joggal hirdethette az ősz Wass Béla gróf az 1933-i közgyűlés elnöki megnyitójában, hogy »az Egyesület a tiszta, elfogulatlan tudomány művelésével és terjesztésével az elfogulatlanság szószólója*. A rendkívül nehéz körülmények és az az életsors, amelyet a Rendeltetés reánk rótt, nem vehették el magyarságunkba és fajtánk hivatásába vetett erős hitet. Milyen igaza van T av as zy Sándornak, a kolozsvári teológia emelkedett szellemű bölcseleti professzorának, aki szakosztályi elnöki megnyitójában (1932-ben) Fichtével vallotta, hogy »a szellem, mialatt legyőzi korlátozásait és viseli terheit, nemcsak szabaddá, hanem izmosabbá válik...« Az Erdélyi Múzeum az anyaországtól leszakadt és kisebbségi sorsra jutott magyarság féltett kincsei közé tartozik. Prófétai hittel terjeszti a tudás áldásait a megismerésre és tanulásra vágyó magyarság városaiban. Az »Erdélyi Múzeum* és a tudományos Füzetek* révén nem egy olyan tanulmánnyal ajándékozza meg az egyetemes és a szellem univerzalitásában oszthatatlan magyar tudományt, amely a nemzeti széttagozódáson felül egyetemes szempontból is igazi érték és nyereség. Éppen ezért a mai magyarországi fiatal értelmiségnek olyan szeretettel és megbecsüléssel kell figyelnie az Erdélyi Múzeum Egyesület minden életmegnyilvánulására, mint minden más rezdülésére. Mert »elvész a nép, amely tudomány nélkül való!« Kászoni Szabó Péter (Nagyenyed). i. Minden fogalomnak kétféle jelentősége van: egy amit a szótár mond róla és egy amit a tömeg ért alatta. A reform grammatikai és lexikális értelme szerint »újjáteremtést, megújhodást« jelent, valamely fennálló rendnek vagy rendszernek gyökeres átépítését és átalakítását egy »új eszme vagy elv aktív keresztülvitelévek. A hangsúly a változás kvantitatív és nem kvalitatív mozzanatán nyugszik. A reform több, mint egyszerű változás és kevesebb, mint forradalom: a reform irányított haladás. A változtatás vágya és akarata benne mindig öntudatos, rendszerbe foglalt és ökonomikus. A közvélemény azonban — legalább is Magyarországon — reform alatt mást ért. A reform szó nálunk elválaszthatatlanul hozzátapadt a 48-as átalakulást megelőző pár évtized politikai célkitűzéseihez s mivel akkor a reform szüksége a századot uraló és átalakító szabadságeszme folytán szabadságjogokat kiterjesztő mozgalmakban nyert megtestesülést, a reformeszme lényegét és célját manapság is ebben az irányban keresi társadalmunk. Választóközönségünk tekintélyes része, mely a modern államelméletnek a régitől annyira elütő igényeit és problémáit racionális úton mai napig felismerni nem tudta, a »reformmozgalom« leple alatt tulajdonképpen csak a 48-as politika függetlenségi hagyományainak hódol, anélkül, hogy tisztában lenne sajátmaga vagy kora időszerű és jogos igényeivel, vagy a háború utáni politikai élet korszerű reformeszméjével. A hangsúly itt már a változás kvalitatív, nem pedig kvantitatív oldalára esik. A mozgalom eszmei és reális tartalma háttérbe szorul az érzelmi szempontokat kiemelő és hangsúlyozó hagyománykultusz mellett: a mult még manapság is hatalmasabbnak bizonyul a jelennél. Hogy ez a szellemi heterogenitás a hivatalosan bejelentett politika és a társadalom közfelfogása között bekövetkezhetett, illetőleg előállhatott, annak főokát abban 1 Grünwald Béla: Az új Magyarország, 438. old. kell keresnünk, hogy a »reformkor« sem szellemi, sem mozgalmi alapon nem volt előkészítve. S bár igaza van Grünwald Bélának,1 hogy: »az izgatás első stádiuma mindig a fennállóval való elégedetlenség felkeltése s dz oly hosszú processzus szokott lenni a nemzetek fejlődésében, hogy míg az intézmények tarthatatlanságának tudata általánossá nem válik, az új formák részletes tervei mellett sikerrel nem lehet izgatni«; — mégis nálunk a reformnak még ez a kezdeti stádiuma sem alakult ki, illetőleg minden ilyirányú kísérlet a kormányhatalom ellenállása, vagy a társadalom közönye miatt már elindulása előtt megfeneklett. Mert valódi, komoly, reális és maradandó eredmények után törő reformkor nem születhetik meg kellő szellemi előkészítés nélkül. Mindezeket figyelembe véve tehát kicsit korainak és elsietettnek kell tartanunk egyik úgynevezett reformpolitikusunk ama megállapítását, hogy »az új rendszer .. . lelkileg máris megszületett. . .« s hogy a reformpolitikának ma már nemcsak a kormány és a mögötte álló többség »az egyetlen kezese, hanem az a körülmény is, hogy a többi jobboldali párt is új politikai, gazdasági és szociális rendszer megvalósítását sürgeti és követeli, továbbá a gondolkozó magyar társadalom és a széles néprétegek is szinte egyértelműen állanak ma egy új reformpolitika alapján«. Ugyanígy túlzott az a megállapítás is, hogy: »A magyar élet, a magyar társadalom máris kettéhasadt... (s) a háború előtti liberális világnézettel szembehelyezkedő, a neobarokk hatástól mentes generáció 1934-ben már számban és felkészültségben megerősödött annyira, hogy a szolidáris nacionalizmus tartalmi feltételeit is körvonalazza és elvigye a néphez . . .« s hogy az a feszültség és szakadás, ami az 1934—35. évben a magyar közéletben érezhetővé vált, ma már »a politikában, a társadalomban, a tudományos életben, az egyházakban és mindenütt, ahol az élet, az ember szelleme megnyilvánul«, dominálóvá lett. A szakadás nem ennyire éles s jelen alakjában sokkal inkább pártpolitikai, mint világnézeti színezettséggel bír. Mikor tehát egy szisztematikusan lefolytatott szellemi