Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Magyar ügyvédsors Romániában. Szabad-e hinnünk a nemzeti parasztpártnak?

A szabadtéri játékok művészi értéke A mikófalvai passiójátékok óta, Magyarországon, közel évszázados szünet után ismét felvetődött a szabadtéri előadások felelevenítésének eszméje. Sophokles Oedipusának állatkerti megrendezése, a Hasencleverféle Antigoné, az Iphigénia Taurisban margitszigeti előadásai és a többi zárt, vagy túlságosan ünnepi jellegű szabadtéri játék megannyi kísérlet volt a drámát megint kivinni a valódi lak közé, a nem festett égbolt alá és ezzel a szó szoros értelmében tágabb teret nyitni a nézők illúziójának. Jóakaratú igyekezettel, színes tömegek mozgatásával, a mindenképpen látványosságra való törekvéssel rendezték meg ezeket a játékokat, azonban a népünnepélyi zsibongás elnyomta a művészet szubtilis bangját és a kísérletek vaskos ökörsütések, de legfeljebb kedélyes, lampionos garden-partyk felé kanyarodtak el. Ezért senkit sem éríhel szemrehányás, hiszen a korábbi példák, a XVI. század olasz teatro della verdurái, az Eremitage-kastély előadásai és később a rokokó watteau-i pásztorjátékai sem voltak egyebek puszta szórakoztatásnál, amelyre a csillagos esték letagadbatatlanul hatásos hangulata és a természetet rikítóan túlozó emberi raffinéria szövetkezett. A gyakori stílustalanságban a szabadtéri színjátszás hőskora sem volt szegény és így nem nagy szégyen bevallani, hogy az 1922 és 1930 között rendezett magyar szabadtéri játékok sem érték el, sőt meg sem közelítették Oberammergau áhítatos passióit, a salzburgi Dómtér patinás előadásait és messze maradtak a maguk modern technikájával az elképzelhető, arehitektonikus hátterű, patetikus ógörög színpad mögött is. El kell ismerni, hogy a kísérletektől nem lehet nyomban eredményt várni. Multat építeni a— magyar vonatkozásban tradiciótlan — szabadtéri színjátszás alá, sok munkával, melléfogással, újrakezdéssel jár és dicséretes, hogy a kezdet nehézségeii nem vették el a hamar lankadó magyar vállalkozó kedvet a folytatástól. 1933 augusztusi éjszakáin, a szegedi koránfekvő csendet, a francia forradalom vérfagyasztó 'hangjai verték föl. Az ember tragédiáját próbálták a dóm előtti téren, ahol már előzőleg megrendezték Voinovioh Géza magyar passióját. A szegedi játékokban már akadt egy szikrányi, művészet utáni vágy és a kevéske mult tapasztalatai legalább annyi sikert hoztak, hogy hírlapi cikkezések indultak el és a sajtó már nem kezelte aszabadtéri játékok kérdését úgy, mint szóra sem érdemeset. A teljes sikertelenség elmaradása elég volt ahhoz, hogy felmerüljön a terv: magyar Salzburggá tenni a Második Várost. Bár a szállodaviszonyok és az idegenforgalom számtalan nagy és kis előfeltétele hiányzott Szegeden és hiányzik még ma is, az idea, amely feltétlenül a propaganda szolgálatában állt, futótűzként terjedt el az agyakban és a tavalyi nyár máivalósággal az ünnepi játékok hangulatában telt el Szegeden. A mindenképpen életrevaló terv hamar egész sereg kis- és nagyváros közvéleményét ihlette meg, nyakrafőre rendezték az Ünnepi Heteket az ország minden részén és e Hetek fénypontjául a szabadtéri játékot szánták. Mint a fővárosban az automata-büfék, úgy terjedtek a vidéken a Festspielek és az összes Népkertekbe és Kiserdőkbe Thalia vette he magát. A szabadtéri előadások gondolata népszerűvé lett az országban és az idei nyárra eddig Balassagyarmat, Debrecen, A'/'.skunhalas és Miskolc tűzte programjára megrendezésüket Szeneden kívül, de valószínűleg vannak még olyan városok is, amelyek csak ezntán jelentkeznek a versenyre. Nem valószínű, hogy a magyar városoknak ezt a tolongását a szabadtéri játékok körül, a kultúra utáni szomjúság okozza. Ennek kielégítésére ezer más, célravezetőbb út állna rendelkezésre és inkább elhihető, hogy a játékok megrendezésében az idegenforgalmi érdek az irányadó. Propagálni akarják magukat a városok, vendégeket akarnak magukhoz édesgetni, éttermeiket és szállodáikat akarják megtölteni egy időre és ez a cél kétségtelenül még fokozottabban lesz elérhető, ha az idegenforgalom előfeltételei meg is fognak felelni az igényeknek. A szabadtéri játék nem cél, csak eszköz a propaganda szolgálatában, nemcsak nálunk, de a leghíresebb és legtradicionálisabb külföldi szabadtéri előadásoknál is. Hogy ez így van, annak az a magyarázata, hogy a szabadtéri játék, mint l'art pour l'art művészet nem állja meg a helyét. A drámának a természet merőben természetellenes keret. A cselekmény megkívánja a zárt színpad mesterséges támpontjait, azt a térbeli komprimáltságot, amely összhangban áll az akció sürítettségével. Enélkül a harmónia nélkül zökkenésmentes előadás és így tiszta művészi élvezet nein érhető el. A szabadtéri játékok művészi értéke ellen szól az a tény is, hogy a görög drámáknak mesterséges hátteret építettek az ókor nyitott színházaiban, hogy valamiképpen határokat állítsanak. De a magyar színházi történelemben is van bizonyíték a szabadtéri előadások természetellenes voltára. A magyar színjátszás őskorában, amikor pedig kézenfekvő lett volna, kőszínház híján, a szabadtéri játék, a dráma kocsiszínbe húzódott, hogy művészi eszközeit meg tudja védeni. Még azok a drámák is, amelyek az író intenciója szerint a szabadban játszódnak, erdők mélyén, vagy tópartokon, megkívánnak bizonyos zártságot, megkívánják egy bokor, egy fa, egy szikla emberi tervek szerint való elhelyezését és megkívánják elsősorban az idő önkényes múlását. A drámák cselekménye, mint a bibliai világteremtés, percek alatt perget le egy hosszú akciót és ennek az álomszerű gyorsaságnak legyőzhetetlen akadálya a természet éjjeleinek és nappalainak megváltoztathatatlan rendje. A szabadtéri színpadnak tehát fokozott mértékben van szüksége technikai fogasokra, amelyek végül is azt eredményezik, hogy a néző a. természet egyszerűségének és a szcenikai raffinériának olyan keverékét kapja, amelyet ízlése nem tud megemészteni és amely végeredményben, az illúzió rovására, iinegy. A szabadtéri színpadon minduntalan fogyatékosságokat kell elnézni, amelyeken zárt színpadokon zökkenő nélkül átsiklunk, mert ott természetesen hatnak. A szabad ég akaratlanul is olyan zsinórmértéket állít fel a nézőben, amihez mérten minden dráma csak sikertelen próbálkozás és ügyefogyott grimasz marad. Sebestyén Károly, a kitűnő színház-esztéta mondja egy tanulmányában, hogy a dráma színpad nélkül, a színpad dráma nélkül üres. Ezt a megállapítást a szabadtéri színpadra úgy lehet értelmezni, hogyha a szabadtéri színpadot drámával akarjuk megtölteni, úgy 38