Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Hagyomány, forradalom, korszellem. Mikszáth Kálmán előadásából, a Deák Ferenc Társaságban

verkezésben keresték biztonságukat. Addig keresték, míg végül is bekövetkezett az, ami elkerülhetetlen volt, a világháború. A békekötésekben: a győztes nemzetek azoknak az elméleteknek igyekeztek többé-kevésbé elfogadható formát adni, amelyek a nemzetek önrendelkezéséről, a nemzeti autonómiák megvalósítása érdekében keletkeztek. Nagy kultúr-, — gazdasági — történelmi egységeket felbontottak és faji alapon kis állammozaikokkal rakták tele Közép-Európa térképet. Ezek a kis mozaikok autarkiákra törekedtek és a nemzetek közt fennálló magasabb kultúr-, gazdasági és történelmi kapcsolatokat a legbarbárabb faji harcok áldozatává dobták oda. Átnézték azt, hogy az állani nemcsak faji és nyelvi egység, nemcsak puszta uralom, hanem, bogy annak kötelessége arról is gondoskodni, hogy polgárainak emberi megélhetést és belső békét nyújtson, A nyelv és faj uralmából kiindulva a magasabbrendű kultúrát alárendelték az alacsonyabbnak, s az így megteremteti erkölcstelen státuszkvót azzal igyekeztek fenntartani, hogy az egyik nemzetet meztelenre vekőztették, a másikat állig felfegyverezték; az egyik oldalon ai nemzetközi kollaboraciónak hatalmas intézményét építették ki, a másik oldalon a legbarbárabb nyers erőszaknak nyitottak utat, amelynek segítségével végül is a silányabb, a primitívebb, az alantasabb, ha történetesen jobban válogatta meg barátait, zsarnokoskodott a különb, az értékesebb, a magasabbrendű felett. A békeszerződések orthodoxiájával — mint fegyveres erőre támaszkodó hagyománii yal szemben — a forradalom, az igazságosság, a jog, az erkölcs nevében új rendezést és revíziót kíván. Olyan rendet kíván, amely le tudja vezetni a népek ádáz harcait az igazságos együttműködés útján; olyan rendet, amely a nemzetiségi elvet kisebbségek védelmével és a gazdasági, kultúr-, és történelmi egységek újjáalakításával tudja összeegyeztetni; olyan rendet, amely azt kívánja, bogy szűnjenek meg a kisemmizett és nabszolgaállaimotk, mert amíg ilyenek vannak, a béke csak ingatag és bizonytalan alapokon nyughat. Az igazi haladást az emberi élet ezen a síkján nem a hagyomány, finnem a forradalom képviseli. Csak egy olyan rendezés hozhatja meg, amely új, tiszta lapot nyit a/, európai népek számára, a párizskörnyéki békék egész rendszerének likvidálásával. Sajnos, talán itt állunk legmesszebb a tisztulástól. Nemzetközi téren még mindig az imperializmus uralkodik. A magasabb szempontokból vett együttműködés utópiánál egyébnek alig látszik. S'őt, az a valóságos infláció, amely új és még újabb véd- és dacszövetségekkel, konvenciókkal, a szerződések egész labirintusával szövi át a nemzetközi életet, erős viszszaesést látszik mutatni abba a hatalmi rendszerbe, amely nemrég a világot katasztrófához vezette ós ma Ls egy új katasztrófa felé látszik kormányozni útját. Ks mégis, akármilyent sötét is a helyzetkép, nem lehet kétséges az, hogy a. közös veszedelem felismerése több józanságot, több mérsékletet, több kötelességtudást, több idealizmust és békeszeretetet parancsol azokra a férfiakra, akiknek kezébe a jövő sorsa le van téve, egy jobb és boldogabb kor zálogául. VI. Azok a problémák, amelyekről szóltunk, a válság magyar vonatkozásaiban is fel vannak vetve nálunk is, hogy egy új világ van keletkezőben, amely új társadalmi, gazdasági és alkotmányos rendben likvidálni akarja és tudja mindazt, amit jót és értékeset elődeitől átvett s melyet utódaira átörökíteni eddig kötelességének tartotta; azt is hirdetik, hogy a szabadság idejétmúlt antikvitás, melyet csak kegyeletből nem a zsibvásárra, hanem a múzeumi régiségtarba utalnak; vannak olyanok is, akik a multat a hét főbűn egyik változatának, a hagyományt visszaesésnek, a forradalmat egy új megváltás égi szózatának tartják. Azt is hirdetik, hogy az alkotmányos berendezések nehéz időkben azért nem állják meg helyüket, mert enr.ek a nemzetnek az a fátuma, hogy nem áll amögé az eg/j okos ember mögé, akinek az akaratát követni kell«. Ha az államférfiak í'átumra hivatkoznak, az rendesen azt jelenti, hogy valamit rosszul csináltak. Mi láttunk államférfiakat igazán sorsdöntő időkben nagy és nehéz harcokat vívni meg, — a háború előtt is és a háború után is — de sohasem jutott eszükbe félretolni az alkotmányt. Ellenkezőleg, abba kapaszkodtak, mert innen merítettek erőt, mert tudták azt, hogy egy ember akarata, ereje, bölcsesége, még ha az korában a legnagyobb is, csak megsokszorozódik egy szabadon érző nép, szabad intézményeinek piedesztálján. Végre is mi nem felejthetjük el, hogy a magyarság ma határain belül nem él együtt rendezett politikai életet, mint más, boldogabb népek fiai. Szétdarabolva, csak abban a lelki kötöttségben tud eszmeileg egybeolvadni, amelyet számára történelem, kultúra, hagyomány megteremtett. Ezeket a kapcsokat politikai divatból, hatalomszomjból, vagy a, ki nem elégített hiúság ösztönzésére meglazítani több volna, mint bün — végzetes ostobaság! Nálunk a szociális probléma, a gazdasági probléma, az alkotmányos probléma és a revízió kérdése egy nagy eszmei egészben olvad össze: a magyar fennmaradás problémája a Duna-völgyben. Ebben a síkban a magyar fennmamdás a Dunavölgyében alkotja a hagyomány erejét, a kis és méltatlan népek : saru okoskodása a forradalom tényét. Ha mi eldobjuk a szabadságot magunktól, ha sárba ejtjük a jog és politikai etika uralmát, ha tűrjük, bogy alkotmányos géniuszunk szárnyait a divat szerint niegnyessék — akkor ez a-politikai géniusz le fog hullani a viharban. De vele együtt hull a porba a Duna-völgyében a kis népek önrendelkezési jo.ua, kultúrája, a jogeszmény ós politikai etika uralnia, mert ezt csak az a rendszer tudta és fogja tudni biztosítani, amelyet itten mi fejlesztettünk ki és tartottunk meg. Az a kisded csoport, amely a forradalom erejével szemben az alkotmányhű hagyományok átmentését tűzte zászlajára, hasonlatos ahhoz az utolsó római légióhoz, amelyben élt meg a régi nagyság szelleme, amikor a barbarizmus és civilizálatlanság előretörésével a harcot felvette: nem egy elsüllyedt világ eszményeiért harcolt, hanem a jövő egészséges útjainak tisztántartásáért szállt síkra. Pongrácz Kálmán dr. »Francia és magyar érdekek Közóp-Európában« című cikkének folytatását technikai akadályok folytán csak az »Országút« legközelebbi szamában közölhetjük. 33