Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 4. szám - Egyenjogúság és revízió
szakkal, hanem békés tárgyalások útján óhajtjuk megoldani a függő kérdéseket és rendezni a fennálló ellentéteket. Tárgyalóasztalhoz csak egyenjogú, szuverénitásuk teljes birtokában levő felek ülhetnek le a fölé- és alárendeltség érzete nélkül, mert csakis ilyen feltételek mellett születhetnek diplomáciai eszközök segítségével mindkét félre nézve megnyugtató eredmények. Szükségesnek tartottuk ezt előrebocsátani, különösképpen azért, mert a béketervezet, amelyet Flandin francia külügyminiszter, válaszolva a német memorandumra, most a nyilvánosság elé bocsátott, erről az alapvető princípiumról, úgylátszik, teljesen megfeledkezett. Annál feltűnőbb ez, mert maga a tervezet finom jogászi munka, aminthogy a franciák általában a nemzetközi jog mesterei. Mégis gyakran esnek abba a feltűnő hibába, hogy döntően fontos momentumokat nem látnak meg, vagy talán inkább nem akarnak meglátni és valószínűleg szándékosan mellőznek elemi igazságokat. Pedig ezáltal nemcsak saját érvelésüket gyengítik, hanem azt az ügyet is, amelyet állandóan nagy elánnal és tiszteletreméltó bátorsággal óhajtanak védeni. A francia békejavaslatnak a revízióra vonatkozó része egyenesen lesújtó azokra az országokra nézve, amelyek számára a békeszerződések tarthatatlan helyzetet teremtettek. Itt elsősorban természetesen ismét Magyarország jön tekintetbe, amely területének 71, lakosságának pedig 63%-át vesztette el és ezáltal csaknem U millió fajtestvére került megkérdezése nélkül és akarata ellenére idegen államok uralma alá. Egy ezeréves államiság szervezetében és életében ez olyan súlyos megrázkódtatást jelent, hogy csaknem egyenlő a tökéletes megsemmisítéssel. Flandin javaslatainak 11-ik pontja, amely a revíziós kérdést érinti, a következőképpen hangzik: »A nemzetközi törvény megköveteli a szerződések tiszteletben tartását. Semmiféle szerződést nem szabad megváltozhatatlannak tekinteni, de semmiféle szerződést nem szabad egyoldalúlag felbontani. Az új európai szervezetben, amelyben minden nemzet egyenlő joggal szabadon társul, minden állam kötelezné magát a tagállamok területi határainak tiszteletben tartására, ezeket a határokat csak valamennyi tagállam beleegyezésével lehetne módosítani. Huszonöt éven belül semmiféle ilyen módosításra irányuló kérelmet nem szabad előterjeszteni.* Igaz, hogy a hivatalos francia külpolitika, 1919 óta először, most végre elismeri a békeszerződések revíziójának békés lehetőségét. A kisantant, különösen pedig Titulescu úr, eddig mindig azt hirdették, hogy a revízió egyenlő a háborúval. De milyen szörnyű ára van ennek a látszólagos francia engedménynek, amely tulajdonképpen nem is engedmény, mert hiszen a [népszövetségi alapokmány 19-ik szakasza — legalább is papíron — még életben van. Azt kívánja Franciaország, hogy huszonöt esztendeig revízióról ne is lehessen beszélni. A belenyugvás ebbe a negyedszázados hallgatásba, az elnyomott kisebbségek halálát, gyökeres kiirtását jelentené. Köztudomású és erről a Quai d'Orsay^nak is bizonyára vannak alapos és megbízható információi, hogy az osztrák-magyar monarchia utódállamai között egyetlenegy sem akad, amely a kisebbségi szerződésekben vállalt és a nagyhatalmak által garantált kötelezettséget teljesítette volna. Ellenkezőleg, úgy Csehszlovákia, mint Románia és Jugoszlávia mindent elkövetett az uralma alá került magyarság megsemmisítésére és hatósági üldözés, társadalmi terror, gazdasági és politikai elnyomatás legválogatottabb eszközeit alkalmazta a tehetetlenül vergődő magyar minoritással szemben. Akiket az állampolgárjog megtagadásával nem tudtak szülőföldjükről elűzni, azok ellen drákói rendszabályokat alkalmaztak. A magyar iskolákat bezárták, a gyermekeket cseh, román és szerb iskolákba kényszerítették, a magyarok földjeit minden ellenszolgáltatás nélkül kisajátították és most már nemcsak az állami hivatalokból távolítják el a magyar alkalmazottakat, hanem az ipari és kereskedelmi, szóval a magánvállalatokat is arra kényszerítik, hogy mindenütt román anyanyelvű és nemzetiségű tisztviselőket és munkásokat alkalmazzanak. Ilyen körülmények között joggal vethető fel a kérdés: szemlélheti-e Magyarország még további huszonöt évig tétlenül, lekötözött kezekkel milliónyi véreinek könyörtelen kipusztítását ? A francia béketerv azonban nem elégszik meg a huszonötesztendős intervallummal, hanem kategorikusan kijelenti, hogy 25 év múlva is csak minden állam, tehát az érdekelt államok hozzájárulásától, a teljes egyhangúságtól tenné a revíziót függővé. A Flandin-féle béketervnek ez a szakasza tehát annyit jelent, hogy örök időkre lehetetlenné válnék a revízió és ezzel az igazi béke is, mert hiszen az érdekelt államok saját jószántukból sohasem fognak hozzájárulni semmiféle területi változtatáshoz. Pedig Magyarország revíziós követelései meglepően szerények. Kívánjuk azt, hogy a trianoni határ mentén lakó magyarokat, akik összefüggő tömbben élnek a megcsonkított Magyarorszetg magyarságával, minden továibbi eljárás nélkül, csatolják vissza, a Magyarországtól elszakított többi területen pedig a népek önrendelkezési joga értelmében rendeljenek el népszavazást. Ehhez annál is inkább joguk van ragaszkodni, mert követelésünk teljesen megfelel a wilsoni elgondolásnak, tehát azoknak az alapelveknek, amelyeknek a békeszerződések és a népszövetségi alapokmány megszerkesztésénél irányadóknak kellett volna lenniök. Érthetetlen azonban a francia tervezetnek az egyenjogúságról szóló álláspontja is, amely a leszerelt államokat az »együttes biztouság« hangzatos szólamával és a szankciók üres ígéretével akarja az amúgyis tarthatatlan helyzet további elviselésére buzdítani.; Flandin terve szerint a leszerelteket, akiknek természetesen ezentúl sem volna joguk a katonai egyenjogúsághoz, mindezért az ú. n. ^együttes biztonság« kárpótolná. Flandin tehát az igazságosság szellemével összeegyeztethetőnek tartja, hogy bizonyos kiváltságos államok, talán az idők végezetéig, állig felfegyverkezve állhassanak a teljesen leszerelt és kényre-kedvre kiszolgáltatott államok határain, azaz helyesebben, most már talán csak Magyarország határain, amely hovatovább egyedül marad a jogfosztottság és alárendeltség helyzetében. A francia terv azonban még itt sem áll meg és a leszerelt államokra nézve is kötelezővé akarja tenni a kölcsönös segítséget a határok biztonságáért Kelet- és Közép-Európában. Tehát megyhagyni az igazságtalan határokat és azokat még biztosítani nemcsak a győzők, hanem a legyőzöttek által 5