Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Egyenjogúság és revízió

X Egyenjogúság és revízió Két hatalmas irányzat, két nagy gondolat áll ma a világpolitikában szembe egymással: az egyik oldalon a revízió és egyenjogúság, a másik oldalon a statusquo és az alárendeltség. Nagy küzdelem folyik, mert mindkét oldalnak vannak hatalmas erőforrásai s reméljük, hogy ezek a küzdő energiák nem fognak többé véresen egymásnak feszülni. Azt hisszük, kivétel nélkül, valamennyi népnek ez az érzése, mégis, hogy van az: nemzetek, társadalmak szomjúhozzák a békét, keresik a kibontakozást és egymás baráti kezét, iái kormányok, a diplomaták és a hivatásos politikusok azonban mindig találnak ügyes és tetszetős formulákat, amelyekkel ennek a nagy békeszintézisnek a létrejöttét megakadályozzák. Csaknem két évtizede folyik már ez az áldatlan játék és a világ még mindig a győzők és legyőzötek szigorúan megkülönböztetett kasztjaira van tagolva. Ez alatt természetesen a gazdasági, politikai és erkölcsi válság ijesztő méreteket ölt, egyik súlyos krízis követi a másikat és nincs, mert ilyen merev elzárkózás miatt nem is lehet, semmi remény az igazságos kibontakozásra. Közben azonban az élet nem áll meg. Olyan dinamikus erők lépnek működésbe, amelyeknek létezését és hatalmát lehetetlen kétségbe vonni. Ezek az erők elsősorban a népek ön fenntartási ösztöne és nemzeti büszkesége. Nem lehet a legyőzött népeket állandóan életveszedelemben és megalázottságban tartani. Nem lehet tartósan megvonni bizonyos országoktól a legelemibb életfeltételeket csak azért, mert sorsuk nem a győztes oldalára sodorta őket. Pedig Magyarországgal ezt óhajtják tenmi, sőt úgylátszik, hogy egyedül és kizárólag csak Magyarországgal. Az események, az eredmények bizonyítanak ... L Amikor a német birodalom a mult év március hó 16-án széttörte a versaillesi szerződés katonai bilincseit és bevezette az általános védkötelezettséget. Ezt >a befejezett tényt minden tiltakozása mellett még Franciaország is tudomásul vette. Aminthogy kénytelen volt meghajolni a tények ereje előtt legutóbb a demilitarizált rajnai zóna katonai megszálása alkalmával is, amidőn március hó 7-én a német hadsereg osztagai bevonultak oda. Tudomásul vette Franciaország azt is, hogy Ausztria, követvén a tavalyi német példát, fenyegetett helyzetére való utalással, szintén túltette magát a st.-germaini szerződés katonai jellegű megszorításain és a véderő kérdésében teljes szuverénitását proklamálta. Jóllehet Magyarország nem követte az osztrák példát, mégis sokkal súlyosabb támadások érték a kisantant részéről, mint magát Ausztriát. Vájjon miért, mily jogi és erkölcsi alapon? Tekintettel a kisantant államainak Magyarországgal szemben táplált ellenséges érzületére, ez tulajdonképpen nem is volna olyan meglepő, annál feltűnőbb azonban a francia félhivatalos álláspont. A »L<> Temps« ugyanis legutóbbi külpolitikai cikkében a szerződések katonai záradékainak módosításával foglalkozva, ismételten különbséget tesz Magyarország is Ausztria újra fegyverkezése között. Kétségtelen, — úgymond — hogy Magyarország újra fegyverkezése katonai szempontból nem olyan jellegű, mint Ausztriáé. Magyarország katonai intézkedése a valóságban a kisantant ellen irányulna (?) és a kisantant ezt a fenyegetést nem nézhetné közönynyel. (!) Ha Magyarország a szerződések szellemét és szövegét megsértve, nagyméretű újra fegyverkezésre határozná el magát, Közép-Európában igen veszélyes feszültség jönne létre, mert a kisantantállamok nem hajolnának meg a befejezett tény előtt. Vájjon ez az igazság szelleme és a népek, sokat hangoztatott egyenjogúsága? Mire alapítja a francia félhivatalos azt a merész feltevését, hogy Magyarország esetleges fegyverkezései a kisantant államai ellen irányulnak? Nem érzi ia »Le Tempsz ennek az állításnak mély komikumát, tárgyi és anyagi lehetetlenségét? Ki van a modern haditechnika minden eszközével állig felfegyverkezve, Magyarország vagy a kisantant? Kinek vannak milliós hadseregei a néhány ezer főnyi magyar katonai létszámmal szemben? Azonban legékesebben maguk a számok beszélnek és legyen szabad itt néhány ismertető adatot felsorakoztatni a kisantant fegyveres készültségének dokumentálására. Megjegyzem, hogy ez a statisztika még 1932-ben készült és ma már nem fedi a tényleges állapotot, mert azóta a szakadatlan fegyverkezés méretei messze túlhaladták ezeket a számokat, de még így is ijesztő az az ellentét, amely a »félelmetes« Magyarország és szomszédainak katonai felkészültsége között mutatkozik, íme tehát: CsehRomániáJugoszláÖss?e;en országban ban i iában Öss?e;en A hadseirg békelétszáma 14.").111*0 250.000 127.500 522.000 A hadsereg hadilétszáma i,:;oo.ooo 1,500.000 1,150.000 3,950.000 Könnyű gépfegyvereik 7.300 4.000 3.300 1Í.600 Nehéz gépfegyverek '2.500 1.000 1.000 . 4.500 Könnyű ágyúk 876 832 1.402 3.1111 Nehéz ágyúk 456 175 180 811 Harckocsid 100 90 30 220 Repülőgépek 850 350 360 1.560 Ezenkívül Jugoszláviában a csendőrség 450 tiszttel és 17.500 főnyi legénységgel 9 ezredre, 2 önálló zászlóaljra oszlik. Csehország költségvetésének 17.5';-át (1.767 millió csehkorona). Jugoszlávia 22.3%-át (2.191 millió dinár) és Románia 23%-át (6.540 millió lei) költötte el fegyverkezésre 1932-ben. A kötelező katonai szolgálat Csehországban 14—18 hónap, Jugoszláviában 18, Romániában 24 hónap. Csehországban és Jugoszláviában ezenkívül van még szokol-szervezet is, mely komoly katonai nevelést ad. Csehországnak a Skoda-gyárak által olyan hadiipara van, amely nemcsak saját szükségletét biztosítja, hanem ellátja Románia és Jugoszlávia teljes igénylését is. Hogy pl. Jugoszlávia fegyverkezése milyen méreteket öltött már a múltban, arra nézve annakidején Vmigoin volt osztrák hadügyminiszter bocsátott a nyilvánosság elé rendkívül érdekes adatokat, éppen akkor, amidőn a kisantant 3