Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 2. szám - A mai Kolozsvár

mai Kolozsvár A Hintz-patika előtt, a Főtér sarkán vastag barnabekecses, oroszos sapkája, rendőr áll, kis deszkazsámolyon, az úttest közepén. „Stop" felírású, kissé rozoga forgalmi irányítót kezel, keleti kényelemmel, S körülötte jobbra-balra, az Unió-utca felől, a Wesselényi utca irányából, majd az unitárius templom felől robognak a szebbnél-szebb túrakocsik, áram vonalas autók, jobbára bukaresti rendszámmal; bennük díszesen kiöltözött tisztek és elegáns dámák. A patika előtt „TJniversuff'-t, „Curentul"-t, „Patria"-! üvölt a rikkancshad; a másik sarkon, a Központi Szálloda előtt dologtalan emberek ácsorognak a legkülönbözőbb társadalmi osztályokból. Harisnyás székelyek, akik szerencsét próbálni jöttek Clujra; Michalache-kosztümös. nadrágszárból kihúzott ingű atyafiak, bliccelő egyetemisták, a szokványos munkanélküliek s egy-két zergetollas dzsentri. Nézik a nőket, akik egyébként nem túl elegánsak Kolozsvárt. Öltözékükön kelet s nyugat keveredik s nincs rajtuk semmi nagy városiasság, noha a város hovatovább metropolissá fejlődik, lakosainak száma a százezret jóval meghaladja s ide fut össze az egész Erdély s még hozzá Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Mármaros életének vérkeringése. Az őszi nap bágyadtan aranyozza be a Főtér közepén emelkedő '^sokszáz éves Szent Mihály-templom öreg tornyának gótikus kőcsipkéit. Ez a tér mesteri arányaival s házsoraival Erdély legszebb tere s nem győzik eléggé fényképezni az amatőrök. Az még ma is, noha a romboló ízléstelenség nem egy merényletet követett el ellene,a nemes patinájú paloták falára húzott ordító cégtábláival. Valami kirívó, idegen, amerikaias szellem terjeng szét a városban $ sajátszerű egyveleggé válik az ódon utcák, hallgató, néma házsorain. Az élet nem áll meg, a csákány rombol és amerre csak jár az ember, mindenütt állványok pókhálója húzódik fel a magasba. Kolozsvár — állam, város és magánosok egyaránt — nagyban építkezik, hiszen kínzó a lakáshiány, csillagászati magasságba szöknek az árak. A modern stílusú építészet kalapskatulyái ékelődnek egyre-másra az öreg házak közé. Ez az áramlat a szédületes tempóban fejlődő Bukarestből jő, ahol csillogó palotasorok nőnek ki napok alatt a semmiből, az újjászületés tradiciótlan, lázas mohóságával. Kolozsvár városa persze, vezetőinek teljes közönye s „szépészeti bizottság" hiányának következtében mit sem törődik vele, hova, hogyan épülnek e házak; a füle botját sem mozgatja, ha egy-egy miiemlékszerű építmény falára kúszik a létra s csodálatosképpen csaknem mindig olyan épületre, amelyet a magyarság történelmi múltjának kegyelete őriz. Így emelkedik a Farkas-utca bűvös összhangjába a régi magyar színház romjain az új diákotthon s így dőlnek ki a Házsongárdi temető százados sírkövei is, időnek előtte. De egynéhány ábrándos széplélek, multakon borongó magyar, vagy pusztába kiálló írástudó kivételével ezzel senki sem törődik. Mindenki fut, liheg, hajladozik s kilincsel a kenyér után, amely itt ugyancsak drága s amely fölött a döntés az új urak kezében van. Kolozsvár Erdély legdrágább városa; aránylag hatvan százalékkal magasabbak az árak, mint bármely más megyeszékhelyen Erdélyszerte. A mindjobban növekvő forgalom, a vidékről betóduló ügyesbajos emberek, a megduzzadt tisztviselői státus csak táplálja ezt a drágulási folyamatot. A kincses város, miként a múltban is, most is csak iskolaváros maradt. A legeldugottabb, istenhátamögötti falúból is felkerekedik szeptember elején a nebuló, hogy kanállal egye Clujon új nemzetek új tudományát. A magyarságnak itt vannak legerősebb és sarkaiból még kiforgat hatatlan iskolái: a Farkas-utcán a reformátusok ősi kollégiuma s nem messze a katholikusok szellemi fészke, a Báthory-Apor szemináriummal; a Kossuth Lajos-utcán az unitárizmus fellegvára. S van még egynéhány iskolánk, ha fogyóban és sor ér/dóban is — a magyar zenekonzervatóriumra is csak nemrégen került vaskos hangfogói An/uí! hangosabb az élet a rengeteg új román iskolában s köztük „F első Dácia" egyetemén. Ha van valami, ami Cl újnak büszkeségét megadja, szellemi vezérletévé s féltett kincsévé teszi, úgy ez a mostanság Ferdinánd királyról elnevezett univerzitás. Professzorai között sok a tanult fő, mind dolgos, lázasan publikáló s fanatikus; ők játsszák a vezérszerepet a politikában, a városi életben is. — egyik polgármester, másik aktív miniszter. Üj klinikák épülnek s özönlenek beléjük a diákok — mennyi, mennyi diák! A nemrég még pásztorkodó, hegyekben élő román, családok gyermekei örömtnel s mohón nőttek bele az új kultúrába tizenhét év alatt s a nemrég még elérhetetlen diploma mind pozitívebb valóság számukra. Életstandardjük nem túl magas, a politika inkább csak szónokol érettük s nem cselekszik, de igényeik sem túlzottak s szorgalommal tanulnak s búvárkodnak a könyvtárakban és laboratóriumokban; hisz naprólnapra hallják, hogy missziójuk van ezen a vidéken Minden szórakozásuk csupán, mikor leszáll az este és elözönlik a piactér villanyfényes sorát a Deák Ferencutca felé s mustrálgatják az egykori minorita-templomig húzódó korzón sétáló masamódlányokat, közben a „Románia N ou a"-t olvassák s vitatkoznak az Universitatea, az egyetemi football-csapat legújabb eredményein. Egyébként szívesen és szívósan törik magukat, hiszen végeredményben övék az élet: az állam, város, vasút, posta, az iskolák minden eljövendő állása, noha az ifjúság elhelyezkedésének kérdése mind súlyosabban sötétedő felhő Nagy-Románia vezető politikusainak feje fölött. Ennek csak Vajda örül, a numerus valacMkusz vén, köpenyegforgató atyja, hiszen a reménytelenség az ő s a Cuza, Goga uszító táborába hajtja az ifjú nemzedéket. A sok diák között — ezren felül — sok lehajtott fejű, szemérmesen csendes fiú van; ezek a magyarok, a Mezőségről, a Marosszékről és a csíki falvakból. Kettőzött buzgalommal tanulnak, hiszen anyagi erejük még gyöngébb s óvakodnak a politikától. Az egyetem folyosóin még egymásközt sem szabad magyarul beszélnie Fechete Joannak és Chis Franciscnak. Megfélemlítettségük példátlan, ezzel szemben kitűnően tudnak románul s noha tisztában vannak azzal, hogy állami állásba jtdniok hiú ábránd s a magyarság sem kreálliat új mimkaalk almai — mégis, hisznek és reménykednek. Hiszen az ifjúságnak oly kevés elég ... A középiskolások már írni s az elemisták már beszélni se tudnak helyesen magyarul s a magyar diák Hollós Mátyásról legfeljebb csak azt tudja, ami Fadrusz büszke szobrán áll Jorga szavaival, hogy győztes volt mindenütt, csak a saját népe győzte le... 8