Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 1. szám - Szegény ország agrárpolitikája

Szegény ország agrárpolitikája A nagyközönség agrárpolitika alatt legtöbbször csak birtokpolitikai müveleteket ért. S be kell vallani, hogy erre a tévhitre némi alapja is van, mert a régi ügrárpcíitika legtöbbször csakugyan a birtokpolitika szűk területére korlátozódott. Az új agrárpolitika fölismerte ennek a fölfogásnak a helytelenségét. A gazdasági fejlődés folyamán kiderült, hogy az agrárnépességnek nemcsak földre van szüksége, hanem erőteljes gazdaságpolitikai védelemre is. A viszonyainál fogva szervezetlen parasztságot nem szabad kiszolgáltatni a kartelizált iparnak és a monopolisztikus hitelszervezetnek. Az árpolitika és hitelpolitika terén is szükséges tehát az agrárpolitika állásfoglalása. Másrészt az is világos, hogy önmagában az árvédelem nem nyújt elegendő eszközt a kistermelők sorsának javítására. A kisbirtokosok önhibájukon kívül nem sajátíthatták el az okszerű termelés tudományát s hogy legalább némi viszonylagos jólétet érhessenek el, ahoz nemcsak méltányos árakra van szükségük, hanem arra is, hogy ezeken a méltányos árakon elegendő mennyiségű terményt is eladhassanak. A család élelmiszükségletére korlátozott termelés mellett a gazda ugyanis képtelen iparcikkeket vagy kulturális eszközöket megszerezni, nem képes adót fizetni s leromlott életszínvonalának következménye, hogy az ipari termelés és kulturális fejlődés is megakad s az állam föladatai elé is pénzügyi nehézségek tornyosulnak. Ezért a modern agrárpolitika egyik fontos célja, hogy a parasztság termelési módjait megjavítsa. A szociális gondolat térfoglalása nyomán pedig nemcsak a termelés és értékesítés köreiben látjuk az agrárpolitika föladatait, hanem az agrárnépesség egész életének fölkarolásában és felemelésében. S így az önálló termelők támogatásán kívül előtérbe kerül a földnélküli mezőgazdasági népességről való szociális gondoskodás is. Ennek a földnélküli népnek a sorsa elsősorban a munkaalkalmaktól és a munkabértől függ. A munkaalkalmak teremtésénél nagy fontossága van annak, hogy milyen az ország iparosodási lendülete. Ezért az ipari árak magassága, amely korlátozza az iparcikkek fogyasztását, kihat az agrárnép munkanélküliségére is. Hasonlóan fontos, hogy az állam pénzügyi gazdálkodása módot adjon produktív beruházásokra, útépítési, vízszabályozási, vasút- és kisvasútépítési, talajjavítási és erdősítési munkákra, amely munkák ismét a földnélküli mezőgazdasági lakosságnak nyújtanak kereseti lehetőséget. Kérdésein túl figyelemmel kell kísérnünk a földnélküli agrárnép sorsát a mezőgazdasági termelésen belül is. Itt a belterjes gazdálkodás képviseli a több munkaalkalmat s a nagyobb termés és az árvédeuctesen a mezőgazdasági munkabérek javulását is jelentik, mert a munkabérnek tekintélyes részét naturáliákban és részes munka szerint kapják a gazdasági munkások. A közvetlen bérvédelemnek is van jelentősége, de a hatósági bérmegállapítás ismét csak akkor lehet hatékony, ha a termésmennyiség és az értékesítés módot nyújtanak arra, hogy a birtokos a bért megfizethesse, mert különben a hatóság beavatkozása nyomán a munkásság éppen elveszítené munkaalkalmait. Végöl elméletileg számításba lehet venni azt a lehetőséget is, hogy a földnélküli agrárnép sorsán földhözjuttatás által segítsünk. E megoldás elméleti jellegét azért hangsúlyozom, mert a gyakorlati megvalósításnak — nagyobb keretek között — szinte leküzdhetetlen akadályai vannak. Az egyszerű földosztási művelet — mint ezt a földreform példája mutatta —, nemhogy segítené, de nyomorba juttatja az új birtokost. A tele1 ítés pedig, amely már a földhözjuttatottnak gazdasági épületeket is épít amely ezenkívül súiyt helyez arra, hogy az új birtokok területe életképes nagyságú legyen, a teleintés oly költséges birtokpolitikái eszközt jelent, amelyet a mi szegény országunk pénzügyi lehetőségei mellett csak elenyésző méretekben lehet alkalmazni. A kormány 35 millió pengőt irányzott elő öt évi telepítési tervének pénzügyi alapjául s ebben az összegben hozzávetőleg 60 százalékot jelent a föld ára. Húszmillió pengő tehát kereken a telepítési terület értéke s ebből húszholdas életképes birtokokat véve alapul, körülbelül csak kétezer család számára jelent segítséget az ötéves telepítési program. Ennek a kétezer családnak a szociális emelkedése, amely öt év alatt fog megvalósulni, alig jelent valamit a magyar agrárnyomor tengerében. A nehézségeket fokozza, hogy a telepítés eredményei gazdasági és szociális szempontból legalább is kétségesek a rájuk fordított pénzügyi áldozathoz hasonlítva. Tisztában kell lennünk azzal, hogy mikor egy nagybirtok meglévő és használható termelési eszközeit helyettesítjük a kisbirtokon alkalmas eszközökkel, fölösleges gazdasági áldozatot hozunk a nemzet jövedelméből. Nemileg hasonló a helyzet a gazdasági és lakóépületek szempontjából is. Figyelembe kell továbbá vennünk, hogy az új telepes-gazdálkodás el fogja-e érni a talajművelés, az okszerű takarmányozás s a termények és állatok minősége tekintetében azt a színvonalat, amelyet termelési elődje képviselt. Szociális szempontból viszont aggodalmat kelt, hogy a kisbirtokos ritkán alkalmaz gazdaságában idegen munkaerőt, inkább a maga és családja munkaerejét feszíti túl, hogysem munkabért fizessen, végül az egyke, vagy legalábbis a kevés gyermek is sokkal inkább fenyegeti a földosztás félelme alatt élő kisbirtokosnépesség nemzetgyarapító értékét, mint a gazdasági szegődményesek (cselédek) és munkások családjait, akik a telepes község elődjén, a nagybirtokon, azelőtt megélhetést találtak s akik megszokták, hogy egy család eltartásának nem kell okvetlenül saját földre támaszkodnia. Az elmondott aggodalmak nem jelentik azt, hogy a telepítés tervét ridegen visszautasítsuk. De élénken rávilágítanak néhány olyan szempontra, amelyekre gondosan vigyáznunk kell a telepítés végrehajtásánál. Őrködnünk kell, hogy a telepes szociális felfogása és családi élete fölszabaduljon abból a káros beidegzettségből, amely kisbirtokos népességünk keserves nyomorából és teljes elhagyatottságából fogant. Az új telepes faluban sok magyar gyerek bölcsője ringjon s a munkakereső napszámos ne menjen el onnan kereset nélkül. Igyekezzünk azon is, hogy a telepítés emelkedést jelentsen gazdasági téren, különösen az okszerű termelés terén. Ne a belterjesen művelt nagybirtok szántóföldjeit támadjuk meg, hanem a külterjesen kezelt, elhanyagolt birtokokat s különösen a külterjesség csúcspontját képviselő legelőterületeket tegyük a magyar birtokpolitika alapjaivá. Amikor rámutattunk arra, hogy milyen kicsiny gazdasági és szociális jelentősége van annak a telepítési programnak, amelyre mai pénzügyi helyzetünk 10