Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1935 / 3. szám - A Carnegie-alapitvány és magyar kapcsolatai 2. [r.]
és egy paraszti pár: a férfi alak különösen szép fafaragású somogyi típusú legényt ábrázol, párja „Jutka—Marinka" már csak vásári baba. Nagy kár ugyanis, hogy a bábok időközben eltörnek vagy elvesznek s azutári ilyen értéktelen cifra holmikkal cserélik ki őket. Szerepel még egy Lackó nevű férfialak, akinek nincs más szerepe, minthogy a játék folytán egyszer az ördöggel a színt végigtáncolja. A betlehemet kísérők közül a két betlehemet hordozó angyalnak, három pedig pásztornak van öltözve. Egy katonaruhába öltözött ember, huszár, bejelentőjük. A játék hasonló az előbb említetthez, a pásztorok előbb lepihennek, majd az angyal énekére felébredve a betlehem felé fordulnak és úgy imádják az újszülött Megváltót. Ezenközben a színen először a két pásztor-báb táncol, majd a jászol felé fordulva kimennek. Utánuk, a pásztorok idevágó verselésére kiíigrik a kéményseprő s az ördöggel összeverekszik. Talán azt akarja ez jelenteni, hogy az ördögöt a kéményből húzta elő. A falusi gyermekek gyakran azt hiszik, hogy az ördög a kéményben tanyázik. Az angyalok közbeneső éneke után ismét a világi elem lép előtérbe s a magyar paraszt figurája kerül a színre, aki Jutka—Marinka nevű párjával csókolódzik és táncol. Utoljára még a cilinderes „Lackó" is feltűnik és az ördöggel végigtáncol a színen, hogy helyet adjon a „dékány"-nak, aki az adományokat gyűjti össze az oldalára akasztott tarsolyba. (Ethnográfia, l. t.) A Magyar Néprajzi Múzeumban is láthatók hasonló bábtáncoltató betlehemek, ilyen például egy Tiszaöcséről való, nyolc darab bábuval. Nagyon különös a matyók betlehemes játéka, akiknek betlehemjárása főként két dologban üt el az előbbiektől. Egyrészt, hogy a betlehemben itt már nem szerepelnek mozgatható bábuk, másrészt, hogy itt a kísérő személyek nem fiúk, hanem lányok. A betlehem gondozója valamely idősebb aszszony. Az alakok itt is fehérruhásak, az angyal kibontott hajjal, homlokán csináltvirág mirtuszkoszorúval, fehér papírszárnyakkal, kék hosszan lelógó szalagból kötött övvel van felékesítve. A pásztorok ruhája matyó legényruha, hosszú kúpos (nem hengeres) süveg melyről színes szalagok lógnak le csaknem a földig. A süveg maga színesi papírcsíkokkal cifrázott, homlokukat ezeknek is gyöngy- és csináltvirág mirtuszkoszorú díszíti. Uj szereplő itt „Jancsika", ugyancsak matyó legényruhát hordó lányka árvalányhajas kalappal. Egyetlen férfiszereplöje a játéknak az ú. n. „öreg". Ennek a szerepét egy fiúcska játsza, kifordított ócska szűrben, nagy csizmában, kenderszakállal, nagy zörgős bottal. Először a kis matyó-ólat ábrázoló betlehem gondozója megy be a házba és leteszi a betlehemet az asztalra, mialatt a csoport az ajtón kívül énekelve vár. Majd Jancsika beljebb kerül s üdvözli a ház urát. Utána az angyal jelenik meg, aki az embereket felszólítja a Kisded imádására. Erre betér a három pásztor s az öreg juhásznak maszkírozott kis fiú és a továbiakban éneklik a karácsonyi énekeket. Legelőször a pásztorok és Jancsika- közelednek a betlehemi jászol felé, az ,,öreg" itt is még vonakodik egyideig, aludni akar, messze van neki odáig menni (talán hálátlan és hidegszívű embereket példázza), mert később a többiek énekére „Oh gyújts, világot az emberek szívében" felriad és ö is elindul Betlehem felé s odatérdel a jászolhoz. Befejezésül rendszerint ezt: „Befejeztük a játékot, köszönjük az ajándékot, Keljünk most már útra innen, jóéjszakát adjon Isten."' Ezekután áldást mondva a háziakra, eltávoznak. (Gőnyei (Ebner) Sándor: „Mezőkövesdi matyók betlehemjárása") Nem ilyen általános karácsonyi szokás — a betlehemjáráson kívül Magyarországon még az ú. n. „regölés", ami főképpen a székelyeknél és egyes dunántúli, leginkább Sopron, Zala, Veszprém, Somogy és vasmegyei községekben szokásos. Ez régen, a pogány időkben a téli nap éjegyenlőség idejére esett (dec. 21) tehát a keresztény karácsony körül. Az erdélyi és dunántúli szövegnek az alapja azonos, ami szintén bizonyítja a székelyeknek a Dunántúl népével való rokonágát. A regölés tulajdonképpen abban áll, hogy négyöt parasztfiú karácsony idején, rendesen este vagy még szürkületkor házról-házra jár és ott ősi, még egészen a honfoglalás korába visszanyúló varázslatos énekeket mond. Sebestyén Gyula, a regősök eredetének nagy kutatója a Szent István-korabeli, akkor már üldözött sámánok utódainak tartja őket. Énekeikben itt-ott előfordul a csodaszarvasnak ég valami régi törvénynek az említése. Persze, ezek értelmét már maguk a regélök sem tudják, de ez csak annál titokzatosabbá teszi a regőlést. Idők folyamán mind több és több új elem vegyül a versekbe, úgy, hogy csak nyelvtudósainknak sikerül az eredeti szöveget valamennyire összállítani. A regösök felszerelése elég kezdetleges, de annál nagyobb lármát lehet vele csinálni. Síppal, láncos botokkal és egy különös hangszerrel felszerelve jelennek meg, mely nem más, mint egy disznóhólyaggal bekötött cserépköcsög, melyen át egy szál nádat dugnak a cserép belsejébe, amit ha nedves kézzel ki- s be húzogatnak, különös hangot ad. Előbb a ház előtt vagy még az udvaron mondják el mondókájukat, ilyenképpen : ,,Porka havak hulladoznak Haj, regö rejtem! Nyulak, rókák játszadoznak, Haj, regö rejtem! Benyomozunk a faluba Haj, regö rejtem! István úrnak udvarába, Haj, regö rejtem! Ott látunk rakva ágyas házat Haj, regö rejtem! Betekintünk az ablakon Haj, regö rejtem! Abban látunk vetve ágyat Haj, regö rejtem! Kívül fekszik jámbor gazda, Belül fekszik felesége felesége gyönge hölgye Közbül fekszik fodor fickó Serkentgeti apját, anyját: Kelj fel apám, kelj fel anyám Mert eljöttek a regősök." Ezután bebocsájtást kérve, a ház gazdáinak minden jót kívánnak, megáldják az az évben összekerült ifjú párokat, majd adományokat gyűjtve, ami sokszor abból áll, hogy megvendégelik őket étellel és borral, nagy lárma és lánccsörtetés között továbbállnak. A jókívánatok közt ilyenek fordulnak elő: „Aggyon az Ur Isten ennek a gazdának Akkora disznót, mint egy bihal, Akkora szalonnát, mint egy ajtószárfa, Akkora orgyát, mint egy mestergerenda." Szokás a fiatalok összeregélése is: erre jó példa ez a Zalaegerszeg vidékéről való ének:
