Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 3. szám - Egy európai hatalom ázsiai arca. Cseh-lengyel ellentét

volna a sivataggá pusztulástól, az állandó csatározásokkal járó vérveszteségtől és amikor kiderült, hogy az az Európa, amelynek önzetlenül az oldalára állt, hathatósan segíteni nem tudja, akkor sem gondolt arra, hogy otthagyja azokat a szomszédait, akikkel sorsa közös feladatra és közös életre rendelte. A szerb nép, mely töröknek behódolt, megerősödött, az oláh fejedelemségek is vállalták a török fennhatóságot s ezért népük fejlődött, sokasodott; az osztrák és cseh népet a magyarok hadakozásai megkímélték a pusztulástól, ők szabadon gazdagodtak, gyarapodtak; a magyar — mely kötelességét mindhalálig teljesítette — vérzett, pusztult, fogyott, szegényedett. Talán ez a példa inti a mai cseh vezetőket!? Az orosz népi erő erős fejlődésben van, az európai népek vitalitása csökken. Mutatja ezt a természetes szaporodás statisztikája, melyből néhány adatot leközlünk. Szovjetoroszország és a vele határos európai államok népességének természetes szaporodása. Á természetes szaporodás ezrelékben 1933-ban, vagy a 1926-ban. legut. adatok sz,er. Finnország 8.3 6.5 Észtország 1.7 1.5 Lettország 7.3 4.0 Litvánia 13.2 12.1 Lengyeország 15.5 12.3 Románia 13.9 13.3 Szovjetoroszország 23.2 23.9 A közvetlenül határos államok mögött a második frontot tartó államok népszaporodása sem bíztató; Németország népességének természetes szaporodása 1926-ban 7.8%o, 1933-ban 3.5%o, Ausztriáé 1926. 4.2%o, 1933-ban l.l%o, Magyarországé 1926-ban 10.7, 1933-ban 7.7%o. Egyfelől tehát az európai államok, népszaporodása jóval alacsonyabb Oroszországénál, másfelől a szaporodási arányszámuk rohamosan csökken. E számokból valóban várható egy terjeszkedési törekvés, azonban nem szabad felednünk, hogy a politikailag európai Oroszországnak nevezett területen a népsűrűség ma is még csak 21.8, viszont a határos európai államok mindegyikében (Finnországot kivéve) ennél jóval magasabb. A népsűrűség növekedése maga tehát nem utalhatja Oroszországot Európa-felé való terjeszkedésre, utalhatja azonban hatalmi állása, tengerpart iránti szükséglete és világnézeti felfogása, Európának tehát védekezni kell s e védekezés első lépése a saját falak között lévő ellenségnek a leszerelése kell hogy legyen. Innen érthető a lengyebcseh ellentét, melynek élességét nem indokolja a tescheni kérdés, de igenis indokolja az, hogy Lengyelország, mely hosszú határon védi Európa frontját kelet felé, hátamögött érez egy az ellenféléi cimboráló, de egyúttal a nyugateurópai hatalmakat félrevezető s a Hinterland egészséges együttműködését zavaró hatalmat. A középeurópai hatalmaknak Ázsia elleni harcukat az összes európai, de különösen a nyugateurópai hatalmak támogatása mellett kell megvívniok. Ezt a feltétlenül szükséges együttműködést zavarják az olyan államok, melyek kézzel-lábbal hirdetik európaiaságukat, a világbékéért való rajongásukat, közben azonban elszerződnek olyan ázsiai hatalom oldalára, amely az úgyis hanyatló Európát elsöpréssel fenyegeti. R. Szeben András Az Iparművészeti Társulaí 50 éves jubiláris hiálliíása A modern magyar képzőművészet — ne tagadjuk — a hivatalos tényezők mostohagyermeke. Bár kétségtelen, hogy a modern művészet, az építészet kivételével, még nem találta meg teljesen a maga formanyelvét, mégis, vagy éppen ezért kellene propagálni, hogy a közönség konzervatív és jómódú rétege is tudomást szerezzen az új levegőről. Sajnos azonban, a helyzet az, hogy a téli tárlaton még mindig a naturalizmus uralkodik és az új irányok a kevésbbé reprezentatív helyekre szorulnak. Így jelen esetben az új akarásokat szép együttesben az Iparművészeti Múzeumban szemlélhetjük. Elsőnek Basilides Barna hatalmas tempera-freskója kap meg bennünket üde, tiszta színeivel. Ezeknek a tónusa helyenként a japánok selyemfestésére emlékeztetnek. Sőt a távlatoknak és arányoknak kissé valószínűtlen megoldásában is van valami kellemesen egzotikus. A téma (lakodalmi menet) tág teret nyújtott volna naturalisztikus lehetőségeknek, azonban a művész nagyon helyesen szimbolikusan fogta meg a tárgyat. Egyházművészelünket Molnár C. Pál, Ohmann Béla, Pátzay Pál és Weichinger képviselik. Molnár festette a tempera-falfestményt, kellemes színekkel és a tőle már jólismert merész rövidülésű angyalokkal. Ohmann tömören ábrázolja a stációképeken a passiót (kerámia). Pátzay középkort-újraérző apostolszobrai és Weichinger dekoratív keresztelőmedencéje szépen illeszkedik bele a templomszerű keretbe, amit Kórody és Zrinszky terveztek. Ebbe a keretbe tartozik még, de nem szervesen, csak tartalmilag Ohmann szelíd, sőt kissé fáradtan ható Szent Ferencé is. A kisplasztika körében meg kell említenünk Lux Elek és Sidlo Ferenc finom mozgású szobrocskáit. A grafikánál feltűnnek Szathmáry temperái, Buday látomásszerű, de elrajzolt és Molnár C. olaszos hangulatú fametszetei. A kerámia anyaga helyenkint ízlésesen groteszk, néhol azonban félreismeri tulajdonképpeni célját és szobrász] feladatokra vállalkozik (Madonna-szobrok). Az egész kiállítás egyik legariisztikusabb része a könyvművészet: nem nagy számú, de annál finomabb kivitelű könyveket és kötéseket látunk. Ugyancsak finomak az üvegtárgyak is, köztük néhány szinezett-öntésű figurával. A herendi porcellángyár ismert japánmotívumú edényeit vonultatja fel. Ezen a téren is lehetne újat hozni. Ha már kölcsönmintákkal dolgozunk, használjuk fel népművészetünk kimeríthetetlen formakincsét. A bútorok, valamint a szobák és kirakatok berendezése a kiállításon a legtanulságosabb. ízlés és célszerűség az egész vonalon. Puritán előkelőség jellemzi az új stílust, mely a csőbútort megérdemelt értékére szállítja le. Ugy gondoljuk, hogy az itt kiállított bútorokkal még a legmaradibb) neorenaissance kedvelő is meglehet elégedve. — A fényképei; között érdekes problémafelvetéseket látunk. A hangsúly már nem a, fénytörési trükkön van, hanem a \wkkal képszerűhb portré- és mozgásművészeten. Általában a kiállítás kellemes benyomást kelt korszerűségével, egyszerűségével, őszinteségével, vonalban és színben. Ha nem is mutat fel egészen kiváló alkotásokat, örülnünk kell, hogy a stílusutánzás — különösen bútorban — úgyszólván teljesen eltűnt. Reméljük, hogy közönségünk mihamarabb megismeri és megszereti az új stílust, mely nemcsak harmonikusabb, korszerűbb, mint a „régi", hanem — olcsóbb is. Egyben bíztató jelét láftjuk annak, hogy az ipar és művészet, hasonlóan a régiekhez — és ebben utánozzuk őket — közelednek egymás felé, nem a művészet hátrányára, hanem az ipar előnyére. (S—T E—n dr.) 38