Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 1. szám - A nemzeti alkotmányok kialakulásának új korszaka

A nemzeti alkotmányok kialakulásának új korszaka Politikai divat napjainkban úton-útfélen a parlamentarizmus bukását hangoztatni. A parlamentarizmus ellenségei büszkén mutatnak az olasz, német és osztrák parlamentarizmusok által felidézett nagy államválságokra és hivatkoznak a parlamentarizmusnak Jugoszláviában, Bulgáriában és Lengyelországban bekövetkezett részleges kikapcsolására, mely országok valamennyiében a szétbomlasztott államrendet a diktatúra valamilyen alakja mentette meg. Úgy állítják be különösen az olasz és német diktatórikus rendszert, mint a parlamentarizmusnál magasabb fejlődési fokot, melynek elterjedése a jelenkor olyan feltartóztathatatlan világáramlata, mint volt a szabadság eszméjének diadalútja a XVIII. és XIX. században. A szabadságeszme nyomán terjedt el a parlamentarizmus, annyira, hogy még exotikus országoknak is intézménye lett. A diktatúra hívei a parlamentarizmusnak egyes országokban bekövetkezett bukásából n>agának a szabadságeszmének a csődjére akarnak következtetni. A szabadságcszmével szem\;e állítják a tekintélyelvet, melynek megtestesítője a diktátor. Kétségtelen, hogy lehet a parlamentarizmus válságáról beszélni, de nem, elvben, hanem csak egyes meghatározott országokban. Nem változtathat ezen a megállapításon az sem, hogy több ilyen ország van. A parlamentarizmus az angol nemzet történelmi alkotmányrendszere. Á mikor a francia forradalom eszméi nyomán az addig mindenütt világszerte fennállott fejedelmi abszolutizmusok egymásután összeomlottak, Európában csak két alkotmányos monarchia volt: Anglia és Magyarország. S mivel az alkotmányosságra áttérő nemzeteknek történelmi evolúciós alkotmányuk nem volt, más kész idegen alkotmányt másoltak le, melyhez az általuk jobban ismert nagy Angliától vettek a másolásra alkalmasabb mintát. De ez az alkotmány idegen volt, melyet az angol nemzet a maga politikai lelkületére szabott magának, és nem azokra a nemzetekre szabták, melyek azt máról holnapra magukra vették. Hiányzott ezekben az országokban az a politikai szellem, amely megóvhatta volna a parlamentarizmust attól, hogy annak mechanizmusa elfajuljon és megölje magát a parlamenti szellemet és ezzel azt a szabadságeszmét is, melynek alapján a parlamentarizmus áll. A háború és az ezt követő évek nagy megpróbáltatásai összetörték a parlamentarizmust azokban az országokban, melyek' nek lelkületétől a parlamentarizmus szelleme idegen volt. De nem lehet beszélni a parlamentarizmus válságáról Angliában, melynek a parlamentarizmus történelmileg kifejlődött nemzeti alkotmánya. A hiba tehát nem a parlamentarizmusban van, hanem abban, hogy olyan nemzetek is az angol nemzet intézményei szerint akartak élni, — még hozzá legtöbb helyen csaknem minden nagyobb változtatás nélkül, — melyeknek politikai egyénisége az egyéni szabadság biztositusára más intézményeket kíván, mint Anglia és amely nemzeteknek szelleme másképpen fogalmazza meg az egyén éa köz egymáshoz való viszonyát, mint az angoi géniusz. A XIX század és a XX. század eleje, a nemzeti államik kialakulásának kora volt. A fejedelmi abszolútizmus korában a dinasztikus gondolat volt az államalkotó eszme, melyet a nemzeti eszme váltott fel. A nemzeti eszme mindenütt az egyéni szabadsággal karöltve jutott diadalra és a nemzeti állam mindenütt a nemzet önrendelkezési jogának, tehát az egyéni szabadságnak alapján állt. Az egyéni szabadság-kultuszból született meg csaknem minden öntudatos és élni akaró nemzet önálló államisága, mely a nemzeti élet egyik legfelsőbb kelléke. A szólásszabadság, sajtószabadság, egyesületi és gyülekezési szabadság, az anyanyelv használatának joga egyéni szabadságjogok és közjogok is egyszersmind, melynek megvalósításával együtt járt a nemzeti államok kialakulása. De sem a régi nagy nemzetekben, sem az utóbbi évtizedekben született új államokban nem volt a szabadságeszme történelmileg úgy kifejlődve, mint Angliában és Magyarországon, ahol a nemzet saját történelmi alkotmánya szerint élt. Minden nemzetnek ki kell tehát alakítania azt az alkotmányos rendet, mely egyéniségének legjobban megfelel. Mégis egyelőre (Európában) több országban szabadságellenes mozgalommal találkozunk, mert a parlamentaris rendszernek egyes országokban bekövetkezett összeomlása után a rendnek és egyéb nélkülözhetetlen állami funkció folytonosságának fenntartására volt a legnagyobb szükség, melyet pillanatnyilag a diktatúra biztosíthatott. De hiba lenne ebből a pillanatnyi szükséghelyzetből a szabadság eszmének és az alkotmányosságnak ela cult ságára, feleslegességére, vagy éppen káros voltára, következtetni és az alkotmányosságot úgy feltüntetni, mint ami megakadályozza a nemzeti erők összefogását és teljes kifejtését. Az ember szabadakaratú lénynek lett teremtve, aki egy bizonyos fejlődési fokon nem tud megjelenni szabadság nélkül. A diktatúrákon tehát szükségképp újra erőt kell vennie a szabadság szeretetének azokban a kultur ország okban, ahol ma önkényuralom van. De minden nemzetnél a nemzet jellemének és gondolkodásmódjának megfelelő intézményekben kell megtestesülnie a szabadságeszmének. Mint ahogy a különböző nemzeti kultúrák is csaknem minden országban más és más nyelven szólalnak meg és a nyelv a nemzeti kultúra leghatalmasabb, egyben a legjellegzetesebb kifejezője, — úgy a politikai életben is meg kell találni minden nemzetnek a szabadságeszme egyéni kifejezési módját. Az előttünk álló korszak szellemi és politikai életét tehát ismét az egyén és a köz viszonyának kérdése fogja mozgatni és a szabadságeszmének nemzetivé tétele lesz a jövő alapvető problémája. A nemzeti államok megszülettek, de a nemzeti alkotmányok, a legtöbb országban még nem. Ha meggondoljuk, hogy az angol és a magyar szabadságeszme is milyen lassan és mennyi fájdalmas küzdelmen keresztül tudott csak öntudatra jutni és érvényesítése mennyi hazafias önfeláldozást kívánt legjobbjainktól, milyen türelmet, tűrést és kitartást követelt a nemzet egyetemétől, míg az élni akaró szabadságeszmét intézményekkel biztosítani tudták, — előreláthatólag emberöltőknek kell eltelni, míg hosszas vajúdás után megszülethetik az államalkotásra képes nemzetek sajátos nemzeti alkotmánya, mely minden nemzet jellemének legmegfelelőbb intézmények4