Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1913 (4. évfolyam, 26-29. szám)

1913 / 29. szám

IV. évfolyam. Budapest, 1913 október 24. 29. szám. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI ÉS ÜGYÉSZI EGYESÜLET m HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE FELELŐS SZERKESZTŐ Di\ LÁNYI MÁ AZ EGYESULKT TITKA.HA KIA DÓTULAJDONOS AZ ORSZ. BÍRÓI ÉS ÜGYÉSZI EGYESÜLET Szerkesztőség: I. Ráth György-u. 20. sz. Kiadóhivatal: rv. Egyetem-utcza 4. sz. Megjelen évenkint legalább hatszor. Előfizetési dij : Egész évre 4 korona. Az egyesület tagjainak ingyen jár Ő Cs. és Kii*. Apostoli Felsége köszönete. Egyesületi elnökünk a ni. kir. igazságügyministertől a követ­kező értesítést kapta: 49992. I. M. E. 1913. sz. Ő Császári és Apostoli Királyi Felsége a kabineti irodának íolyó <évi október hó 3-án 4/491—493. korr. szám alatt kelt irata szerint .az Országos Birói és Ügyészi Egyesületnek temesvári közgyűléséből felterjesztett távirali hódolatát köszönettel legkegyelmesebben tudo­másul venni méltóztatott. Erről Méltóságodat tudomás végett értesítem. Budapest, 1913 október hó 16 án. hogy egyesülelünk mindig szem előtt tartotta azokat a szempontokat, a melyekkel a birói állás méltóságának tartozik, és így joggal elvár­haljuk, hogy körénk tömörülve a birói, ügyészi és jegyzői kar min­den tagja támogasson bennünket a birói, ügyészi és jegyzői kar érdekében kifejlett munkásságunkban. A társadalom és az egész togász közvélemény elismerése méltó kiegészítése annak az elismerésnek, a melyet egyesületünk a birói és ügyészi kar részéről nyer akkor, a mikor minden egyes kartár­sunk támogatására bizton számíthatunk. Ő Cs. és Kii*. Apostoli Felsége köszönete. Egyesületi elnökünk a ni. kir. igazságügyministertől a követ­kező értesítést kapta: 49992. I. M. E. 1913. sz. Ő Császári és Apostoli Királyi Felsége a kabineti irodának íolyó <évi október hó 3-án 4/491—493. korr. szám alatt kelt irata szerint .az Országos Birói és Ügyészi Egyesületnek temesvári közgyűléséből felterjesztett távirali hódolatát köszönettel legkegyelmesebben tudo­másul venni méltóztatott. Erről Méltóságodat tudomás végett értesítem. Budapest, 1913 október hó 16 án. Első továbbképző előadásunk. Az Orsz-ágos Birói és Ügyészi Egyesület és az Ügyvédi Kör állal közösen szervezett továbbképző tanfolyam első előadása az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület új helyiségében, a Ráth (íyörgy­ulczai inlernátus termeiben 1913 okt. 22-én folyt le. Balogh Jenő igazságügyniiniszler már egy órával a felolvasás előtt megjelent az egyesületben, hogy megtekintse az internátust, mely vidéki biroknak a fővárosi főiskolákban tanuló gyermekei részére épült. A minisztert Grersák Károly elnök, llubla Ferencz és Wellslein Gyula társel­nökök, dr. Rálli- Végh István és dr. Lányi Márton az egyesület titkárai, valamint Szörényi József az intézel igazgatója s Árka;/ Aladár az épület tervezője fogadták. A miniszter alaposan megtekin­tette az internátus minden helyiségét, legnagyobb örömének és meg­elégedésének adott kifejezést a szép és áldásos intézmény meg­alkotói előtt. Ezalatt a birói egyesület nagytermében összegyűltek a birói, ügyészi és ügyvédi kar előkelőségei. Ott voltak: Balogh Jenő igazságügyniiniszler, Vadász Lipót államtitkár, Günlher Antal a Curia elnöke, Csathó Ferencz táblai elnök, Pongrácz Jenő koronaügyész, Juhász Andor. /•'r/i.r Antal törvényszéki elnökök. Szűcs Miklós. Lallosevüs János curiai birák, Adolf Sebő, fforválli Géza közigazgatási birák, Síip'l Károly, Ha­lász Ferencz, Treibvr Vincze koronaügyész helyettesek, Sé/ley Barna, Gáli Andor, Geszti Andor főügyész-helyettesek, Zsigmondy Jenő az ügyvédi kör elnöke. Szilágyi Arlhur Károly az ügyvédi kör alelnöke, Polláh Illés az ügyvédszövelség elnöke, Waigand József, Gábor Gyula, Balog Sándor, Gyomai Zsigmond ügyvédek. Ezenkívül a budapesti törvényszék, a pestvidéki törvényszék és a budapesti ügyészség tagjai testületileg, a többi fővárosi bíróságok s az ügyvédi kar tagjai körülbelül 300-an. Ezután dr. RoUenbiller Fülöp igazságügyim iiiszteriumi osztály­tanácsos tartolta meg következő czimű előadását: «Az 1913: VII. t.-cz. és a fiatalkorúak kriminalitása.)) A rendkívül élvezetes és széleskörű tanulmányokra valló előadást* a fényes jogászközönség a legnagyobb érdeklődéssel hallgatta végig s az előadót lelkes ová­czióban részesítette. A temesvári közgyűlés eredményei. A Temesváron megtartott ez évi közgyűlésünk fordulópontot jeleni egyesülelünk életében. Az az általános érdeklődés, a mely évről-évre fokozottabban, nagvobb mérvben kisérte figyelemmel egyesületünk működését és ennek kapcsán azoknak a törekvéseknek a sorsát, a melyekért egye­sületünk megalakult, fényes tanúságtétel volt a mellett, hogy egye­sületi tevékenységünk közérdekű és azok a czélok, a melyeknek megvalósítására törekszünk, nemcsak szűkös körünkben, hanem a társadalom egész rétegében élénk visszhangot keltenek. Ennek tudata mindenesetre erőt és lelkesedést adott a további, sokszor igazán emberfölötti nagy munkához, a melyet egyesületünk vezetősége az utóbbi évekoen kifejtett akkor, a midőn nemcsak a birói független­ség erkölcsi és anyagi biztosításának minél nagyobb inértékbeni megerősítésére törekedett, hanem egyszersmind saját kebelében is a bíróság tagjainak anyagi megélhetését előmozdító jóléti intéz­ményeket (birói telep, birói internátus, birói bérház) létesített. A biró közjogi állása és függetlensége által megszabott keretek határain belül évek hosszú sora óta folytatott egyesületi tevékeny­ségünk igazi elismerése a Temesvárott megtartott közgyűlésen és az annak keretében lefolyt ünnepségeken nyert eddig még el nem ért kifejezést. Az a lelkesedéssel határos szeretet, a mely Temesvárott nemcsak a város hivatalos képviselete, nemcsak ott lévő kartársaink, hanem az egész temesvári társadalom részéről megnyilvánult, igazi fokmérője volt annak az általános érdeklődésnek, a melylyel immár .-az egész ország . egyesületi működésünket és az ennek keretében megvalósítandó törekvéseinket kiséri. . Büszkeségünkre szolgált, hogy az igazságügyi kormány egye­sületi működésünket és törekvésünket honorálandó, dr. Vadász Lipót államtitkárral képviseltette magát közgyűlésünkön és hogy ez alka­lommal kötelező igéret hangzott el az igazságügyi kormány képvi­selője részéről egy régi egyesületi törekvésünk megvalósításának, a titkos minősítés eltörlésének kérdésében. Az a mélyreható érdeklődés, a melyet ez alkídommal törekvé­seinkkel szemben az igazságügyi kormány részétől tapasztaltunk, reméljük, biztos kezdőpontja les/ annak a harmóniának, a mely a birói érdekek megvédésében és ezáltal az igazságszolgáltatás méltó­ságának emelésében nyer testet. Egyesületi törekvéseinknek ezen általános elismerése igazolja a -mérsékléssel bár, de öntudatos komolysággal folytatolt munkánk helyes irányát. Ebben a nehéz munkában úgy mint eddig, ezentúl is minél lelkesebb és odaadóbb közreműködésre hívjuk fel nemcsak összes tagjainkat, hanem mindazokat a kartársainkat is, a kik bár­mely oknál fogva még eddig nem tagjai egyesületünknek. Eddigi tevékenységünk, azt hiszszük, egész világosan mulatja. Első továbbképző előadásunk. Az Orsz-ágos Birói és Ügyészi Egyesület és az Ügyvédi Kör állal közösen szervezett továbbképző tanfolyam első előadása az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület új helyiségében, a Ráth (íyörgy­ulczai inlernátus termeiben 1913 okt. 22-én folyt le. Balogh Jenő igazságügyniiniszler már egy órával a felolvasás előtt megjelent az egyesületben, hogy megtekintse az internátust, mely vidéki biroknak a fővárosi főiskolákban tanuló gyermekei részére épült. A minisztert Grersák Károly elnök, llubla Ferencz és Wellslein Gyula társel­nökök, dr. Rálli- Végh István és dr. Lányi Márton az egyesület titkárai, valamint Szörényi József az intézel igazgatója s Árka;/ Aladár az épület tervezője fogadták. A miniszter alaposan megtekin­tette az internátus minden helyiségét, legnagyobb örömének és meg­elégedésének adott kifejezést a szép és áldásos intézmény meg­alkotói előtt. Ezalatt a birói egyesület nagytermében összegyűltek a birói, ügyészi és ügyvédi kar előkelőségei. Ott voltak: Balogh Jenő igazságügyniiniszler, Vadász Lipót államtitkár, Günlher Antal a Curia elnöke, Csathó Ferencz táblai elnök, Pongrácz Jenő koronaügyész, Juhász Andor. /•'r/i.r Antal törvényszéki elnökök. Szűcs Miklós. Lallosevüs János curiai birák, Adolf Sebő, fforválli Géza közigazgatási birák, Síip'l Károly, Ha­lász Ferencz, Treibvr Vincze koronaügyész helyettesek, Sé/ley Barna, Gáli Andor, Geszti Andor főügyész-helyettesek, Zsigmondy Jenő az ügyvédi kör elnöke. Szilágyi Arlhur Károly az ügyvédi kör alelnöke, Polláh Illés az ügyvédszövelség elnöke, Waigand József, Gábor Gyula, Balog Sándor, Gyomai Zsigmond ügyvédek. Ezenkívül a budapesti törvényszék, a pestvidéki törvényszék és a budapesti ügyészség tagjai testületileg, a többi fővárosi bíróságok s az ügyvédi kar tagjai körülbelül 300-an. Ezután dr. RoUenbiller Fülöp igazságügyim iiiszteriumi osztály­tanácsos tartolta meg következő czimű előadását: «Az 1913: VII. t.-cz. és a fiatalkorúak kriminalitása.)) A rendkívül élvezetes és széleskörű tanulmányokra valló előadást* a fényes jogászközönség a legnagyobb érdeklődéssel hallgatta végig s az előadót lelkes ová­czióban részesítette. A temesvári közgyűlés eredményei. A Temesváron megtartott ez évi közgyűlésünk fordulópontot jeleni egyesülelünk életében. Az az általános érdeklődés, a mely évről-évre fokozottabban, nagvobb mérvben kisérte figyelemmel egyesületünk működését és ennek kapcsán azoknak a törekvéseknek a sorsát, a melyekért egye­sületünk megalakult, fényes tanúságtétel volt a mellett, hogy egye­sületi tevékenységünk közérdekű és azok a czélok, a melyeknek megvalósítására törekszünk, nemcsak szűkös körünkben, hanem a társadalom egész rétegében élénk visszhangot keltenek. Ennek tudata mindenesetre erőt és lelkesedést adott a további, sokszor igazán emberfölötti nagy munkához, a melyet egyesületünk vezetősége az utóbbi évekoen kifejtett akkor, a midőn nemcsak a birói független­ség erkölcsi és anyagi biztosításának minél nagyobb inértékbeni megerősítésére törekedett, hanem egyszersmind saját kebelében is a bíróság tagjainak anyagi megélhetését előmozdító jóléti intéz­ményeket (birói telep, birói internátus, birói bérház) létesített. A biró közjogi állása és függetlensége által megszabott keretek határain belül évek hosszú sora óta folytatott egyesületi tevékeny­ségünk igazi elismerése a Temesvárott megtartott közgyűlésen és az annak keretében lefolyt ünnepségeken nyert eddig még el nem ért kifejezést. Az a lelkesedéssel határos szeretet, a mely Temesvárott nemcsak a város hivatalos képviselete, nemcsak ott lévő kartársaink, hanem az egész temesvári társadalom részéről megnyilvánult, igazi fokmérője volt annak az általános érdeklődésnek, a melylyel immár .-az egész ország . egyesületi működésünket és az ennek keretében megvalósítandó törekvéseinket kiséri. . Büszkeségünkre szolgált, hogy az igazságügyi kormány egye­sületi működésünket és törekvésünket honorálandó, dr. Vadász Lipót államtitkárral képviseltette magát közgyűlésünkön és hogy ez alka­lommal kötelező igéret hangzott el az igazságügyi kormány képvi­selője részéről egy régi egyesületi törekvésünk megvalósításának, a titkos minősítés eltörlésének kérdésében. Az a mélyreható érdeklődés, a melyet ez alkídommal törekvé­seinkkel szemben az igazságügyi kormány részétől tapasztaltunk, reméljük, biztos kezdőpontja les/ annak a harmóniának, a mely a birói érdekek megvédésében és ezáltal az igazságszolgáltatás méltó­ságának emelésében nyer testet. Egyesületi törekvéseinknek ezen általános elismerése igazolja a -mérsékléssel bár, de öntudatos komolysággal folytatolt munkánk helyes irányát. Ebben a nehéz munkában úgy mint eddig, ezentúl is minél lelkesebb és odaadóbb közreműködésre hívjuk fel nemcsak összes tagjainkat, hanem mindazokat a kartársainkat is, a kik bár­mely oknál fogva még eddig nem tagjai egyesületünknek. Eddigi tevékenységünk, azt hiszszük, egész világosan mulatja. Ő Felsége a király adomány a. Örömmel közöljük összes tagtársainkkal, hogy a m. kir. pénz­ügyminister 80707/1913. számú leirata szerint 0 cs. és kir. Apos­toli Felsége a XXX. jót>>konyczélu m. kir. államsorsjálék tiszta jö­vedelméből internátusunk részére 29000 koronát adományozott. * Az előadást közölni fogjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents