Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1911 (2. évfolyam, 12-21. szám)

1911 / 13. szám - A nyugdíjtörvény módosítása; Egyesületünknek az Állami Tisztviselők Országos Egyesületével együttesen beadott előterjesztése a miniszterelnök úrhoz

109 csolatos számtalan szerencsétlen előítéletet, akár az özvegységre jutott nőnek különös személyes körülményeit, testi vagy szellemi fogyatkozásait, amelyek képtelenné teszik bármely keresetre: számolnunk kell azzal a nem ritka esettel, hogy az özvegy nő kizáróan nyugdíjára lesz utalva és hogy ebből kell nemcsak megélnie, hanem bizonyos fokig fönntartani azt a standard of life-ot is, a melyhez a férje, annak hivatali és a saját társadalmi állása, de egyéni kulturigényei is évtizedeken át szoktatták volt. Akármilyen minimumra gondolunk is itt, ez a minimum is drágább, mint amennyi a mai özvegyi nyugíjból arra jut. Az özvegyi nyugdíjnak mai szabályozása az állami alkalmazottnak valósággal megkeseríti életét, ha meggondolja, hogy a VIII.—XI. fizetési osztályban levő tisztviselőknek, tehát a lisztviselők legnagyobb részének özvegyei mily csekély összegű nyugdíjakat kapnak, és hogy még ezek is adó és nyuglabélyeg czímén érzékenyen csökkennek! A minimális életszükségletek mai ára alapján könnyen kiszámítható, hogy ebből a nyugdíjból lehetetlen megélni, ezen a szomorú állapoton tehát mindenképen segíteni kell. A segítés módja dolgában ismét abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy már hatályos jogforrásra utalhatunk, mint olyanra, a melynek rendelkezéseit az özvegyi nyugdíj kérdésében az általános nyugdíjtörvénybe is feltétlenül beleillesztendőknek véljük. Ez a jogforrás a m. kir. államvasutak nyugdíjintézetének alapszabályai, a melyek értelmében : <LAZ özvegyei nyugdíj czímén annak az összegnek kétharmad része illeti meg, melyei a férje évi nyugdíj czímén már élvezett, vagy a mely őt elhalálozásakor megillette volna. De az özvegyi nyugdíj a férj utolsó évi fizetésének egyharmad részénél kevesebb nem lehet.s> Ez a szabályozás mindenképen megfelel az igazságosságnak és a méltányosságnak, annál inkább, mert a férj javadalmazását és nyugdíját veszi kiinduló pontul, a mi nemcsak anyagi szempontból helyes, hanem azért is, mert társadalmi szempontból nem tesz lehetővé olyan szédítő ugrásokat lefelé, a milyenek a mai Özvegyi nyugdíj megszabásánál szükségképen mindennaposak, mélységesen fokozván azt a gyászt és keserűséget, a mely a családfő elvesztése következtében a hátramaradottakban amúgy is fölgyülemlik. Mivel azonban a föntebb javasolt méltányos kulcs mellett is lehetséges lenne, hogy az özvegyi nyugdíj összege a férj szolgálati idejére tekintetlel nem érné el a létminimumot sem, javasoljuk, hogy az özvegyi nyugdíj legkisebb összege a következő legyen (a fizetési osztályhoz képest, a melybe a férj utoljára tartozott): a szolgáknál 300 K altiszteknél 400 « dijnokoknál ~ :.J .Í~ J. 600 « see;é(lkezelőknél,. ... .„ 880 « a XI. fizetési osztályban _ .... 1000 « a X. (( _ 1100 « a IX. « « _ 1300 « a VIII. (( _ 1500 (( a VII. « „ 1800 « a VI. « (.( _ . _ 2400 « az V. „ L 3000 « a IV. « « . 4000 « a III—1. « _ .._ 6000 « 7. A nevelési járulék mai szabályozásának tarthatatlansága annyira köztudomású, hogy erről a kérdésről nem kell sok szót vesztegetnünk. A mellett jellemző népesedési politikánkra is az a tény, hogy míg egyfelől az «egykc» és a kélgyermek rendszer ellen szólal föl kormány és társadalom, addig törvényeink egy része a köztisztviselőt mintegy bünteti azért, ha sok gyermeke van, kivéve a nyugdíjtörvény 39. §'-ának azt az érthetetlen és kegyellen szabályát, hogy háromnál kevesebb gyermek után nem jár nevelési járulék. A nyugdíjtörvény 43. §-a ellenben a nevelési járulékot legfeljebb hat gyermeknek adja meg, hét vagy nyolez gyermeké tehát már csak ugyanannyi, mint haté. A jövedelemadóról szóló 1909: X. t.-cz. 25. §-a pedig a 8000 K-nál kisebb jövedelmű adózónak jövedelemadóját az általa saját háztartásában eltartott kél vagy három családtag eltartása esetében két fokozattal mérsékli, az állami, közlörvényhalósági és községi alkalmazottak illetményei után járó adó kivételével. Visszatérve azonban a nevelési járulékra, azt — a mai törvény 4 0. §-ával részben ellentétben — elvben úgy kellene szabályozni, hogy az nem az anya járuléka, hanem a kiskorú gyermeké, a melylyel azonban a dolog természetéhez képest annak törvényes képviselője rendelkezik. Ez a szabályozás nemcsak abból az okból szabatosabb, mert a mai törvény 40. §-a figyelmen kívül hagyja a 39. §. második bekezdésének azt a lényegében helyes szabályát, hogy a gyermeket anyja után is illetheti meg nevelési járulék, hanem azt is, hogy a — törvényes terminológia értelmében — szülőtlen árvának vagy a törvény 44. §-a értelmében az olyan alyátlan árvának nevelési járuléka, kinek anyja nem kap ellátási, nem az | anya járuléka, a mivel tehát maga a törvény töri át azt az elvet, hogy a nevelési járulék az anya járuléka. A nevelési járuléknak csak az lehelvén a rendeltetése, hogy az állami alkalmazott gyermeke mindaddig, a míg önmagái a maga erejéből föntarlani nem tudja, olyan ellátásban részesüljön, a mely reá nézve a legszerényebb megélhetést és valamelyes tissztességes életpályára kiképzést lehetővé leszi: ezt a járulékot olyan összegben kell megszabni, hogy ez a czél elérhető is legyen, annál inkább, mert tisztességes, egészséges és munkás embereknek fölnevelése nemcsak magánérdek, hanem legelsőrendű közérdek. Nem szabad tehát a nevelési járulékot olyan összegben szabni meg, a melyről a legegyszerűbb józan megfontolás megállapítja, hogy az a képzelhető legnagyobb takarékosság ellenére is a legelemibb szükségletek kielégítésére sem elégséges. Megjegyezzük, bogy a gyermekek nevelési járuléka közt szülőjük viselt tiszte (állása) alapján nem teszünk különbséget. Egyfelől azért nem, mert ez a. külömbség ugy is megvan a járuléknak az özvegyi nyugdíj alapul vételével megszabott összegében, valamint az összes egyéni és családi körülményekben ,úgyszintén az annyira fontos környezetben (milieuben), másfelől azért nem, mert a törvénynek nem szabad eleve útját állani a kisebb rangú alkalmazol! gyermeke jobb nevelésének és iskoláztatásának. Arról nem is szólva, hogy a mai törvény 41. és 43. §?ainak különböztelései éppenséggel nem felelnek meg a törvény előtt való egyenlőség alkotmányos elvének, a melyet a törvényhozásnak sohasem szabad szem elől tévesztenie, annál kevésbbé, mennél nehezebben barátkozik meg ezzel az elvvel társadalmunk. Javaslataink tehát a következők: A törvényesített gyermekei a törvényessel mindenképen egyenlőnek kell tekinteni. A nevelési járulék rendesen a gyermek teljeskorúságáig jár, de megszűnik korábban is, ha önálló háztartást alapít, vagy állandóan jövedelmező olyan hivatási gyakorol vagy foglalkozást űz, a melynek jövedelme felér a nevelési járulék összegével. (Esetleges visszaélések meggátlására a gyámhatóságnak kell hatásos felügyeletet gyakorolni.) A nevelési járulék az özvegyi nyugdíj Ve részét leszi fejenként, egy-egy gyermek javára azonban évenként 60 koronánál kisebb nem lehet. Özvegyi ellátás hiányában és szülőtlen árváknál a nevelési járulék fejenkint kétszeresét teszi annak az összegnek, a mely a gyermeket anyjának özvegyi ellátása esetére megilletné. A nevelési járulék mindegyik gyermek után járjon, nem tekintve a gyermekek számát, sem pedig azt, hogy az elhalt állami alkalmazottnak hányadik házasságából származnak. (Visszaélések megakadályozása végett lehelne a törvénybe oly szabályi iktatni, hogy azok a gyermekek, a kik atyjuknak a teljes nyugdíjjal való vagy a 65. életévet meghaladó korban történt nyugalomba .helyezése után kötött házasságából származnak, nem kapnak nevelési járulékot). 8. Törvénybe iktatandó az a jog, hogy minden elhunyt állami alkalmazott (tisztviselő, díjnok, pénzügyőr, altiszt vagy szolga) családja tekintet nélkül arra, hogy szerzelt-e már végellátásra igényt avagy sem, 3 hónapon át a férj, illetve atya vagy anya legutolsó járandóságainak élvezetében marad, érintetlenül /hagyatván a tanítók szerzett joga e járandóságok félévig való élvezéséihez. A szolgálatban elhalt tisztviselő családja 3 hónapon ál élvezi az elhalt férj, illetve az atya vagy anya fizetését és egyszer V* évi lakpénzét, illetőleg, a mennyiben az alkalmazott természetbeni lakást kapott, ezt a lakást; a nyugdíjas állami alkalmazott családja pedig 3 hónapon át a férj, illetőleg anya nyugdíjának élvezetében maradjon. Ez a rendelkezés annál is inkább méltányos lenne, mert a tanítók és katonatisztek özvegyei az elhunyt férj halála után még fél évig a lakáspénz, illetve természetbeni lakás élvezetében most is meghagyatnak, 9. A temetési járulék kérdését is a mai törvény szabályainál emberségesebben kellene megoldani. Ez a járulék persze nemcsak a szorosan veit temelési költségnek az ellenértéke, hanem részben annak a sok rendkívüli kiadásnak is, a melyekkel a halált rendesen megelőző betegség és a halálesettel kapcsolatos költekezés (gyászruhák, síremlék stb.) jár. Igaz, hogy a halálesettel kapcsolatos költségei társadalmunknak téves felfogása aránytalanul nagy összegre fokozza, hololt teljesen alap nélkül való ezeket a külsőségeket benső összefüggésbe hozni a haloltat és annak emlékét megillető és az irányában valósággal érzett kegyeletlel, becsüléssel és szeretettel. A törvényhozónak azonban mindaddig, míg nem sikerül a gyökeres változtatás valamely alapos újítással, számolnia kell a társadalom szokásaival, hiszen az íibban élők számára és érdekében alkotja meg a törvényt. Épen azérl azonban a temetési járulékot is annak igazi rendeltetéséhez képest, a hátramaradottak valóságos és sajátos életviszonyainak megfelelően kell megszabnia, szem Ciőtt tartva, hogy minden haláleset és annak előzménye a családban anyagi tekintetben is mily óriás változtatásokat idéz elő, és hogy