Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1911 (2. évfolyam, 12-21. szám)

1911 / 21. szám - Továbbképző megtekintéseink. 2. A Lipólmezőn elhelyezett állami elmegyógyintézet

202 Valóban őket kell tartani a tébolyda legszerencsétlenebb lakóinak, a kik sorsuk szerencsétlenségét hatványozott mértékben érzik s a kiknek helyzetén legjobb igyekezet mellett sem lehet segíteni. A vázolt typikus lefolyású paranoia mellett még többféle alakját különböztethetjük meg. Igen gyakori a kypochondriás alak, a melynél mint neve mutálja, a betegnek különféle hypochoridriá's téveszméi vannak, kisérve kellemetlen testi szenzácziók által. Jellegző, hogy mindezeket a beteg valamely külső befolyásra vezeti vissza. A kor szelleme ezekben is hűen tükröződik vissza, a mennyiben jelenleg a drótnélküli távíró, villanyosság, hypnótisálás, Röntgen-sugarak által való megrontás képezik a betegek panaszát. A középkorban, de még az újkorban is még sokáig nagy szerepet játszott a beteg állattá való átváltoztatásának téveszméje, a melyet valamely boszorkány vagy varázsló titkos behatásának tulajdonítottak Igen gyakori voli különösen a farkassá, vagy kutyává való átalakulás hite: a lykanthropia vagy kvnanlhropia, minek hatása alatt a betegek állati módon is igyekeztek viselkedni. Még gyakoribb volt az ördög vagy a gonoszszellem által való megszállalás érzete, mely a középkorban időnként óriási járványokat is öltött. Az ördög által megszállott beteg rátigalódzásainak láttára szuggesztív módon az arra hajlamos nézőkben is hasonló tünetek keletkeztek, a minek akkor legegyszerűbb magyarázata az volt, hogy az ördög az újabb áldozatokba is beleköltözött. Hasonló jelenségeket láthatunk még mai napon is egyes vad népeknél, a mivelt nemzeteknél azonban most már egészen elmaradt. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ezeket a betegeket az akkori hitnek megfelelően mindenféle varázslással igyekeztek meggyógyítani, illetve éxoirismussa! és szentelt, vi/zel a megszállottakból az ördögöt, kiűzni, a ím hogy ha nem sikerült, éheztetésre, vesszőzésre került a sói*, sőt hogy a gonoszleiket elpusztítsák, nem egyszer a szerencsétlen beteget máglyára vetették. A téveszmék tartalma szerint megkülömböztethetünk még vallásos, szereimi. feltalálói vagy politikai stb. tébolyodottságot, melyekről azonban külön beszélni igen messze vezetne. Meg kell emlékeznem ínég arról, hogy a téveszmék képződése néha mintegy megáll, elszigetelődik, a meglevő téveszme megszilárdultán megmarad, deprogre-;szió nem következik be. Ezek az ú. n. fix ideák, melyek néha olyan el-zigetellek s olyan tárgyúak, hogy az abban szenvedők cselekvési képességét csak kisebb mértékben és szűk körben zavarják. Ide tartoznak a közismert excentrikus és ú. n. bogaras emberek, a kik fennálló fix ideájuk daczára hivatásukat kitűnően bétöllhetik, sőt közöltük nem egy kiváló tehetség is akad. Törvényszéki elmekórtani szempontból a paranoiásokra nézve néhány szóval még a következőkel óhajtariám megjegyezni : Büntető ügyekben a paranoiásokat — minthogy súlyos elmebajról van szó — teljesen beszámíthatatlanoknak szoktuk tekinteni. Előfordulhat ugyan az az esel, hogy a paranoiás valamely olyan bűncselekményt követ el, melyben őt téveszméi vagy halluczináczioi nem belblyásollák. Ilyen esetekben strikte véve talán a beszámíthatóságot meg lehetne állapítani, de gyakorlati értéke ennek nincs, minthogy a paranoiás mint elmebeteg felfogásunk szerint büntetéssel — legalább mai értelemben vett büntetéssel — nem sújtható, hanem tébolydában helyezendő el. Épen úgy szükségesnek tartjuk, hogy minden paranoiás beteg gondnokság alá helyeztessék. Előfordulhatnak azonban olyan esetek, a midőn a téveszmék csak szűk körre szorítkoznak s a beteget ténykedéseiben alig befolyásolják, úgy hogy esetleg hosszabb megfigyelés után ilyen esetekben a gondnokság alá helyezéstől eltekinthetünk, illetve a betegei gondnokság alól feloldhatjuk. Mindenesetre nagyon ritka az az eset, melyben a paranoiás téveszméi által sem a családhoz, sem a társadalomhoz, sem az államhoz való viszonyában meg nem zavartatik. A hivatás tovább gyakorlásának, a munkaképességnek és üzleti tevékenységnek megítélését illetőleg, — a miről természetesen csak akkor lehel szó, ha a beteg nincs tébolydában — általános szabályokat alkotni nem lehet. Szerintünk minden eset pontosan megvizsgálandó, hogy vájjon a téveszmék milyen mértékben és milyen irányban vannak befolyással az illető szóbanforgó tevékenységére. A paranoia melleit némileg különálló helyet foglal el a perlekedést téboly, a melyben a jogi megkárosílialás és üldözés téveszméié játszsza a főszerepet A betegség rendesen valamely pörösködés alkalmával kezdődik, illetve válik nyilvánvalóvá, midőn a beteget valamely vélt vagy valóságban csekély jogsérelem érte. A beteg megingathatatlan meggyőződése, érzése az, hogy ő vele igazságtalanság történi. Még ha esetleg pöre kedvezően is dőlt reá nézve, úgy érzi, hogy nem adtak neki kellő igazat. A jogsérelem ideája azután úgy hat az ilyeneknél, mint egv álló vízbe dobolt kő: mind szélesebb és szélesebb köröket vei Ez íőleg kél momentumban lelheti magyarázatát: 1. a rendkívül tokozott önérzetben, 2. abban, hogy az illető a törvények valódi elhikai értelmével tisztában nincsen. A betegek mindent a maguk egyoldalú szempontjából fognak fel. A szóbanforgó pörös ügyekben teljesen merev álláspontra helyezkednek, a melyről semmi úton és módon el nem téríthetők. Egyik fórumtól a másik lórumhoz fordulnak, szakadatlanul fellebbeznek s pörujítással élnek Később látván, hogy a maguk vélt igazát el nem érhetik, mindenkit beárulnak, feljelentenek, a bíróságot, az ügyvédeket, mindenki ellenök van, a tanúk hamisan esküdnek, a birák meg vannak vesztegetve, az ügyvédek a bírákkal összejátszanak. Minden vagyonukat pörösködésre költik, magukat az igazság mártírjainak hiszik és annak is igyekeznek magukat feltüntetni. Elő szóval, írásban, hírlapokban publikálják sérelmeiket, mindenkit megrágalmaznak, midőn pedig látják, hogy mindez czélhoz nem vezet, sokan közülök fegyverhez nyúlnak, hogy vélt megronlójukon jogos bosszút álljanak. E mellett ezek a quserulánsok rendesen igen jó vitatkozók, megvan bennük az ú. n. «SchlagícrtigkeiU, mindenre pontosan emlékeznek, a törvénykönyv paragrafusait pontosan ismerik, azokat czitálják. Nem csoda, ha sokak által mindvégig egészséges embereknek, sőt gyakran kiváló tehelségűeknek tártainak. A betegség felismerése mindezeknél fogva rendesen késik és tébolydába csak akkor kerülnek, midőn valamely súlyosabb bűncselekmény állal, a mely rendesen rágalmazás, vagy mások testi épsége ellen intézett támadás, a közfeltünést magukra vonják. A quserulánsok, minthogy teljesen hasonló megbetegedésről van szó, ugyanolyan megítélés alá esnek, mint a paranoiások és további viselkedésük, sorsuk is utóbbiakéval majdnem mindenben megegyezik. III Dr. Goldberger Márk főorvos előadása 1911 deez. 16-án. Oláh igazgató úr a paralysis progressiva fontosságával ismertette meg Önöket, Fabinyi főorvos úr a tébolyodoltság kórképét taglalta és példákkal illusztrálta, magam pedig szíves engedelmükkcl az elmebetegek, főképen pedig a bűntettes elmebetegek között nagy szerepet játszó degeneraliós jelenségeket tárgyalnám. E thema oly bő, irodaima annyira kiterjedi, hogy ily rövid idő alalt csak rapszodikusan, sok érdekes jelenség mellett csak el-elsurranva ismertethetem. Ily módon e nehézségek mellett a felületesség gyanúját is magamra hárítom. Ennek daczára azért választottam mégis a kérdést a psyclrairia nagy anyagából, mert egyrészt, Lombroso leilépése folytán e jelenségek beható, sőt úgyszólván túlzott értékelése teremtette meg a birói kar és elmeorvosok között feltétlenül szükséges kapcsolatot. Másrészt éj) e degeneraliós tünetek okozzák önkéntelenül is e kél ténvező között a nézel eltérések nagy tömegét. A határ kórformák megítélése, melyek nagy része degeneraliós alapon fejlődnek, még ma is élénk vitatkozás tárgyát képezi és így nem csodálható, hogy a conlroversia állandó. Hisz az elmeorvosok még önmaguk között sem tisztázták teljesen e kérdéseket, noha tagadhatatlan, hogy az újabb vizsgálatok sok vitás kérdést döntöttek már el. A degeneratiós tünetek testi, vagy szellemi jelenségekben nyilványulnak. E tünetek előfordulnak ugyan külön is, de igen gyakran a testi és szellemi degeneratiós jelenségek egy és ugyanazon személyen lelhetők fel. Ma már a szenvedélyes viták lezajlása után értéküket kellően mértékelheljük. Bizomos, hogy Lombroso és hivei ép úgy elragadtatták magukat, midőn a ediomo deliquenleí) elve mellett kardoskodtak, mint az ellenfeleik, a kik a degeneraliós tünetek jelentőségét csaknem teljesen letagadták. A mint hogy nem minden degenerált ember lesz szükségképen bűntettessé, épúgy bizonyos, hogy a nagy fokban degenerállak sokkal inkább vannak kitéve a veszélynek, hogy büntelteséké, vagy esetleg elmebajosokká váljanak. Természetesen a testi és szellemi degeneratiós jelek nagy tömegéből nem elegendő, hogy valakire csak egy-kettőt leljünk, hogy azt már egyúttal degenerált mondjuk. Alig van ember, akin, ha alaposan kutatunk, ne találnánk egy vagy más degeneraliós tünetet így, hogy magamon is demonstráljam a bal fülemen kisebb Darwin csücsök van és a koponyámom a nyakszirt tájéka erősebben kiálló. Egyik itt lévő kollegám pedig valósággal művésziesen mozgatja füléi' minden irányban, Más megítélés alá esik azonban egyrészt, ha oly degeneratiós jellel állunk szemben, mely nagyobb fokú, valószínűleg az ébrényi korban átesett agyvelő megbetegedésre utal. Semmi cselre sem értékelhető egyformán, ha valakinek kissé rendeletlenül nőn fogsora van, azéval, a kinek nagy fokú toronykoponyája van, a mi egész sereg egyéb beteges tünettel jár együtt. (Vége következik.) FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA,