Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1909-1910 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1910 / 6. szám
.-. 1 az ennek helyébe megüresedő, valamint <lr. kovács Andor és dr. Közietek Elek távozásával megüresedő választmányi tagsági állásokra dr. Gyalókay Sándor választmányi póllagot, Orbán János és dr. Nyíri Zoltánt, Dr. Cyalókay Sándor helyébe választmányi póttaggá Tóth Antalt, az 1910. évre számvizsgáló-bizottsági rendes tagokká Kérészy Lajos, Szahó László és Jászler Kálmánt, póltagokul pedig Mohársy Lajost és Szamllner Aladárt egyhangúlag megválasztja. Elnök úgy a maga, mint a most megválasztottak nevében köszönetet mond. Simon János titkár bejelenti, hogy Kenyeres János választmányi tag és választmányi jegyző, a bírósági jegyzők előmenetelének és helyzetének javítása érdekében Írásbeli indítványt adott be, hogy a \álaszlmány és ezek alapján az osztálygyúlés is az indítványban foglaltakra nézve állást foglaljon. Miután a választmány nem fogadta el az indítvány minden pontját, elnök javasolja, hogy az indítvány egyes ponljai olvastassanak fel, a választmány javaslatai közöltessenek s ekként minden pontra hozassék a határozat. Az osztálygyűlés ezt helyeslőleg tudomásul veszi és a választmány javaslata alapján kimondja, hogy a bírósági jegyzők jelenlegi tarthatatlan helyzetének és előmeneteli viszonyának javítását maga részéről is sürgősen szükségesnek tartja. Ezután az indítvány 1-ső pontja felolvastatván, ' a választmány javaslalára az osztálygyűlés e pontot elfogadj;) és kimondja, hogy az albirói és alügyészi állások megszüntetése mellett (ugyanannyi VIII. lizetési osztályú birói és ügyészi állás szervezéséi szükségesnek tartja. Az indítvány 2-ik pontja felolvastatván, a választmány javaslatára az osztálygyűlés a megtörtént szavazás után szótöbbséggel e pontot elveti és kimondja, hogy a jegyzői állások közül 300 jegyzői állás megszüntetése mellett ugyanannyi VlII-ik lizetési osztályú birói és ügyészi állás rendszeresítését kivihetetlennek tartja, meri ellenkezik az az igazságügy terén érvényesíteni czélzott azon irányzattal, mely a birói létszám csökkenését czélozza s mert a jegyzői állásokra mindenkor szükség van, azok apasztása nem lehetséges. Felolvastatván az indítvány 3-ik pontja, a választmány javaslatára az osztálygyülés e pontot elfogadja azzal, hogy az I. pont értelmében szervezendő összes elsőfolyamodásu birói és ügyészi állások statusának a fele a Vll-ik, a másik fele pedig a Vlll-ik lizetési osztályba soroztassék. Felolvastatván az indítvány i-ik pontja, a választmány javaslatára az osztálygyűlés ezt elfogadja és kimondja, hogy a bírósági jegyzők közül mindazok, a kiknek a birói vizsgájuk vagy az ügyvédi oklevelük meg van, vagy ezek bármelyikét megszerzik, a IX-ik lizetési osztályba sorozlassanak, mig a többi bírósági jegyzők továbbra is a X. lizetési osztályban hagyassanak. Felolvastatván az indítvány S-ik pontja, a választmány javaslalára a választmány által tett módosításokkal a gyűlés e pontot elfogadja és kimondja, hogy szükségesnek tartja, hogy a bírósági joggyakornokok próbaszolgálali ideje tartassék meg és legfeljebb egy évi tartamban állapíltassék meg. Ha e próbaév alatt úgy találtatnék, hogy e pályára alkalmatlan, úgy az illető joggyakornok bocsáttassák el, hogj a más pálya választása előtte még kellő időben nyitva legyen. A díjtalan joggyakornoki szolgálat töröltessék el. A joggyakornokok díjazása egységesen évi 1600 koronában állapíltassék meg. Felolvastatván az indítvány 6-ik pontja. /'/•. Gyalókay Sándor indítványára e pont 3 részletben vétetik tanácskozás alá es pedig külön tárgyaltatik joggyakornokok jegyzőkké, jegyzőknek VIII. fizetés osztályú bírákká való kinevezése é> a bíróknak és ügyészeknek VIII. lizetési osztályból VII. lizetési osztályba való előléptetése tárgyában tett indítvány. Ezután ez indítvány első részére nézve a választmány álláspontját a titkár ismertetvén, az indítványt tevő fenntartja álláspontját, s dr. Ballus Zsigmond, dr. Gyalókay Sándor, Kiss Gyula es dr. Nyiri Zohán felszólalásai es beható eszmecsere nlán elnök összegezvén a mondottakat és kifejtvén saját álláspontját, szava(ásra bocsátja az indítván] e részét, mir Í az osztálygyűlés szótöbbséggel, a választmány javaslatával szemben, elfogadja az indítványt és szükségesnek tartja, hogy a joggyakornokok X. lizetési osztályú jegyzőkké a rangsor szigorú betartása mellett neveztessenek ki, mert ha elfogadtuk fentebb azt, hogy a próbaév után - ha alkalmasak — véglegesítessenek, akkor jogos és mellányos, hogy rangsor szerint is neveztessenek ki jegyzőkké. Az indítvány 2-ik részére nézve beható tanácskozás után az osztálygyülés ez indítványt elvelve, a választmány javaslatát fogadja el és kimondja, hogy a jegyzőknek VIII. lizetési osztályú bírákká a rangsor szigorú betartása melletti kinevezletését ez idő szerint keres/.liilvihetellenDek tarija. Az indítvány 3-ik részére nézve a választmány javaslatára kimondja, hogy ennek felvételét mellőzi, mert a bíróknak és ügyészeknek a VUL lizetési osztályból a VII. lizetési osztályba való előléptetése ez idő szerint is automatice történik.* k Ez tévedés. A törvény ezt nem írja elő és a miniszternek joga van a selectióra. Sxerk. Az indítvány 7-ik pontja elejtetvén és felolvastatván az indítvány H-ik pontja, a választmány javaslalára e pontot az osztálygyülés is elfogadja és kimondja, hogy az ügyvédi és birói vizsga egységesítését szükségesnek tartja. Az indítvány 9. pontja elejtetvén, 10-ik pont felolvasása és beható tanácskozás után a választmány javaslatára kimondja az osztálygyülés. hogy azt, hogy a hivatalos órák és azoknak kötelező betartása tekintetében a jegyzők a bírákkal egyenlő elbírálás alá essenek, kereszlülvihelellennek tartja. Több indítvány és tárgy nem lévén, az elnök még közli, hogy a központi igazgatóság az alapszabályok 4. $-a d) pontját akként értelmezi, hogy bármelyik tagnak az igazságszolgáltatás körében eső bármily tárgyra nézve jogában áll bizonyos megvitatandó kérdésekel papírra vetve, azt a választ mély elé terjeszteni, • választmány pedig a beterjesztendő minden ily kérdést megvitatva, saját véleményével az osztálygyülés elé terjeszti, hol szintén megvitatván, innen a központba lesz felterjesztve a vita eredménye. Erre való tekintettel a választmány üléseit az osztálygyülés! megelőzően nehany héttel foyi megtartani es a váhsztmanv határozatai ss javaslatai a tarokkal kellő időben fognak közöltetni, hogy kinek-kinek módjában legyen azt tanulmányozni és az osztálygyülésen kellő megvitatás tárgyává tenni. Kéri a tagoknak ily irányú szíves közreműködését. Helyeslőleg tudomásul vetetett. Ezután több tárgy nem lévén és felszólalni senki sem kívánván, elnök az oszlálygyülést berekesztette. Kmft. dr. Kiss János Kenyeres János az osztály elnöke. az osztály jegyzője. dr. Ballus Zsiíjmon/l Kérészy Lajos. 3. Szolnok. I. Jegjzőkönj v felvétetett Szolnokon 1910 ápril hó 10-én az «0rszágos Birói és ügyészi Egyesület') szolnoki osztályának választmányi üléséről. Jelenlevők: dr. Félix Antal kir. tszéki elnök, az osztály elnöke, dr. Islvánfy Gyula, Safáry Kálmán kir. Ítélőtáblai birák, dr. Rosti Mihály kir. ügyész, Varjas Ödön kir. jbiró választmányi tagok, dr. Saáry Zsigmond kir. tszéki biró pénztárnok, dr. Kemény Zoltán kir. tszéki biró titkár, Gajzágó Miklós, Bakóczy István és dr. Világhy Alfréd kir. tszéki birák, a számvizsgáló-bizottság tagjai, dr. Brandt József Gyula kir. tszéki albiró és Fehér Kálmán kir. tszéki jegyző, jegyzők. Elnök a választmányi ülést megnyitván, a jegyzőkönyv vezetésére Fehér Kálmán tszéki jegyzői, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig dr. Rosti Mihály és Varjas Ödön választmányi tagokat kéri fel. I. Elnök felkérésére Gajzágó Miklós számvizsgáló-bizottsági tag az alapszabályok 18. és 24. §-ai értelmében előterjeszti a számvizsgáló-bizottság jelentését az 1909. évi pénztárkezelésről és az osztály vagyoni viszonyairól, a mely szerint 1. 1908. évi pénztári maradvány 9. 1909. évi bevétel _ - . Kiadás 1909. évben _ _ Pénztári maradvány :;i K a:; r 429 « — « 480 K b'5 í. 397 « 96 f 82 K 89 f. II. Dr. Saáry Zsigmond pénztáros jelentést tesz az 1910. évi költségelőirányzatról, a mely a következő: A) Bevétel: 1. 1909. évi pénztári maradvány 2. 1910. • tagdijak _ _ _ összesen _ B) Kiadás: I Az 1909 évi közgyűlés kikuldcttiinik kiltófr 2. Az osztály 1910. évi költségeinek fedezésére 3. Központba beszállítandó _ _ _ _ — — 82 K 89 f 486 « — t Ü38 K Ő9 f. összesen 80 K — f 114 « — K 374 « 89 « B38 K 89 f. A választmány ezt a jelentést tudomásul veszi. III. Számvizsgáló-bizottsági tagoknak javaslatba hozása 1910. évre. A választmány rendes tagokul Gajzágó Miklós kir. tszéki birói, Szűcs Sándor kir. ügyészi és dr. Világhy Alfréd kir. tszéki birót, pótlagOkul Bakóczy István kir. tszéki birót és dr. Schvitzer Béla kir. tszéki jegyzőt hozta javaslatba. tV. Titkár jelenti, hogy Tóth Kálmán karczagi kir. jbiró és dr. Molnár Gyula szolnoki kir. tszéki jegyzők, továbbá Palaky Rezső szolnoki kir. tszéki és Mészáros Béla szolnoki kir. jhirósági joggyakorlóik az egyesületbe tagnkul belépni óhajtanak. A választmány az alapszabályok 5. §-a értelmében T"lh Kálmánt, dr. M"luar Gyulát, Patlk} Rezsőt és Mészáros Bélát litkos szavazással tagul felveszi. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést berekesztette. Kmf. Félix Antal s. k. Eeliér Kálmán s. k., o. elnöke. o. jegyzője. Hitelesítjük: Dr. Rosti Mihály s. k. Varját <>don s. k.