Nemzetközi jog tára, 1934 (10. évfolyam, 1-5. szám)

1934 / 4. szám - Külföldi honosok magyarországi hagyatékára alkalmazandó anyagi öröklési jog

43 személyes joga szerint bírálandó el. Ezen utóbbi véleményt fogadta el a harmadik hágai nemzetközi magánjogi konferencia öröklésijogi konventiotervezetének 5. cikke: „La capaeité des successibles, des légataines et des donataires est réglée par leur loi nationale." A hágai negyedik nemzetközi magánjogi konferencia azonban ezen cikket eliminálta és a kérdést eldöntetlenül hagyta (Actes p. 126. és Documents p. 304. Art. 5.). Mivel a magyar biróságnak, amint láttuk, az ingatlan hagyatékot a lex rei sitae szerint kell letárgyalnia, a kérdésnek csak akkor van gyakorlati jelentősége, ha a magyar biróságnak valamely külföldi honos ingó hagyatékát azért kell letárgyalnia, mert azt nemzetközi szerződések alapján vagy viszonosság hiánya miatt nem szolgáltatjuk ki hazájának (Ferenczy, p. 287—289.), vagy ha valamely magyar honos ingó hagyatékában az örökösök vagy hagyományosok külföldi honosok. Ezen esetekben véleményem szerint (irodalmunkban eltérő nézetek: Wittmann 1. c. p. 134. és köv., Ferenczy 1. c. p. 280— 282., Szántó 1. c. p. 178—183.) mindig a magyar jog alkalmazandó, mert azok a törvények, melyek az öröklési képességet szabályozzák, vagy közjogi jellegűek (juris publici), így azon törvények, melyek absolut öröklési képtelenséget statuálnak (Fodor, 1. c. V. k. p. 47—52.), vagy pedig folyományai a törvényhozó mindenkori ethikai vagy közgazdasági felfogásának, így azon törvények, melyek az öröklésre való méltatlanságot, a kitagadást, az utóöröklés lehetőségét szabályozzák, amely esetekben tekintettel az ordre public szempontjára nem követelhető, hogy. a belföldi (magyar) biró idegen ethikai vagy közgazdasági felfogásoknak érvényt szerezzen.10) 10) Azon jogi íróink, kik méltatlanságot a relatív örökiési képtelenség kategóriájába sorozzák (így Wittmann p. 135.; Ferenczy p. 281.; Kolosváry, Magyar magánjog, 3. kiad. Budapest 1930. p. 561.; Tóth Lajos, Magyar öröklési jog, Debrecen 1932., p. 41—42. jegyzet 4.), figyelmen kívül hagyják, hogy ia relatív öröklési .képtelenség és a méltatlanság két lényegében egymástól teljesen eltérő jogi liintézmény, v. ö. Pfaiff—Hoff.mann, Kommentár zu<m 'österreicihiS'chen bürgerlichen Gesetzbuch, II. k. Wien 1877., p. 20—24. Azon törvények, melyek relatív öröklési képtelenséget statuálnak, közjogi jellegűek és mint jus cogens hivatalból veendők figyelembe (ily törvények voltak a zsidók ingatlanszerzési jogát, tehát öröklési képességüket is korlátozó jogszabályok, ilyen törvény az 1933. évi német Reichserbhofgesetz, mely szerint a 125 hektár inagyságú mezőgazdasági vagy erdőgazdasági birtok az Erbhof, melynek örökléséből idegen honosok ki vannak zárva); a méltatlanságot megállapító jogszabályok pedig tisztán magánjogi jellegűek, ezért őket csak akkor lehet figyelembe venni, ha azokra az érdekelt fél hivatkozik és megszűnik a méltatlanság, ha az örökhagyó vagy a .sértett a cselekményt megbocsátotta (magánjogi törvénykönyv javaslatának 1771. §.). Helyesen különbözteti meg a méltatlanságot a relatív öröklési képtelenségtől Kolosváry, Magyar magánjog, 2. kiad. Budapest 1907., El. köt. p. 597. A római jogban a relatív öröklési képtelenség több esete létezik, v. ö. Báron, Pandekten, 9. kiad. Leipzig 1896. p. 681.