Nemzetközi jog tára, 1934 (10. évfolyam, 1-5. szám)

1934 / 2. szám - A magyar-jugoszláv vegyes döntő biróság itélete. P. Gyula és feleségének az agrár alap eleni 233. számu perében. Folytatás

15 szüntették meg la Vegyes Döntő Bíróságok igazságszolgáltatását, nem fosztották meg a magyar állampolgárokat ama joguktól, hogy a Vegyes Döntő Bíróságokhoz fordulhatnak a jövőben is az utódállamok hatóságai által foganatosított sérelmes intézkedések miatt. Ellenkezőleg, la Vegyes Döntő Bíróságok működését a Párizsi Egyezmények a jövőben is fenntartották. Természetes tehát, hogy új kereseteket lehet benyújtani. A benyújtási idő pedig hat hónap attól a naptól kezdve, amelyen a felperes valamely tényről, intézkedésről, vagy határozatról ami a birtokát érintette, tudomást szerzett. Ezeknek a kifejezéseknek „tény, intézkedés, vagy határozat", magyarázatát a Trianoni Békeszerződés 250. cikkében találjuk. Ebben a cikkben említett lefoglalás, vagy felszámolás történhet valamely tény, intézkedés, vagy határozat útján. Nézetünk szerint úgy az új jugoszláv agrártörvény, mint az lannak alapján kibocsátott miniszteri és báni rendeletek „tények, intézkedések, vagy határozatok", amelyek a perindítást indokolják, tekintve, hogy a felperesek tulajdonjogát érintik. A kereset a szóbanforgó perben 1931. november 25-én, tehát a Jugoszláv Agrártörvény hatálybaléptétől számított 6 hónapon belül adatott be és a törvény alapján kibocsájtott világos rendelkezést tartalmazó rendeletek már a per folyamán lettek kiadva. Nem szabad elfelejtenünk, hogy sem a Perrendtartás XIV. §-a, sem a Párizsi Egyezmény nem kötelezi a magyar állampolgárokat arra, hogy pereiket megindítsák, csak feljogosítja őket arra. A miagyar állampolgárok tehát nem kötelesek minden intézkedés, vagy rendelet miatt pert indítani, hanem csupán jogosultak bármelyik miatt a keresetet beadni. Az új agrártörvény meghozataláig a felperesek tulajdonjoga csak (korlátolt volt és telekkönyvi tulajdonosok maradtak. Az előző rendeletekben csak kényszerbérletről volt szó és a vonatkozó intézkedés nem jelentett végleges jogfosztást. Felperesek, akik állandóan tárgyalásokat folytattak a jugoszláv hatóságokkal, azt hihették, hogy ingatlanaikra vonatkozó intézkedések átmenetiek, nem véglegesek, hiszen telekkönyvi tulajdonosok maradtak. Utolsó pillanatig akartak várni, nehogy az egyezkedési lehetőségeket lerontsák és időelőtt benyújtsák a keresetet. Az Agrártörvény és laz ennek alapján kibocsájtott rendeletek végleg megfosztották őket birtokuktól. Most már nem remélhettek semmit és ezért megindították a pert a Trianoni Békeszerződés 250. cikke, illetve a Párizsi Egyezmények alapján. ad 3. Az Agráralap szerint a II. Egyezmény XIII. cikke értelmében a kereset elévült. Ez azonban tévedés. Ebben a cikkben szó van az elkésett keresetekről, de nem azokról, amelyeket la perindításra jogosító intézkedéstől számított 6 hónapon belül adtak be. Ezzel a cikkel a Magas Szerződő Felek ki akarták kapcsolni azokat a keresetéket, amelyek a XVI. cikkben megállapított általános határidő, vagy ugyané § 2. bekezdésében szabályozott 6 hónapi határidő letelte után adtak be. Itt nem a Perrendtartás 16. §-áról, hanem kizárólag a 17. §-ról van szó. Ez a 17. § ugyanis felhatalmlazza a bíróságot arra, hogy