Nemzetközi jog tára, 1927 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 9. szám - Immunityof a foreign missions promises from local jurisdiction(Idegen követségek épületének mentessége a helyi jogszolgálttatás alól.)

52 vényre hivatkozással elrendelte a végrehajtást. A legfelsőbb bíróság álláspontja szerint ezt a törvényt a békeszerződések szellemében kell magyarázni, azaz szem előtt tartva e szerződések azon intentióját, hogy a vdb. ítéleteit az államok tekintsék kötelezőknek honpolgáraikra. Mégis, bár a látszat szerint ez csak azt jelentené, hogy ennek alapján végrehajtás csak csehszlovák honosok ellen volna vezethető a bíróság úgy találja, hogy a törvény idegen államra is alkalmazható, ha a végrehajtás tárgya a bíróság területébe esik. Hivatkozik az „immobilja obnoxia sunt territoriis" elvre, mint nemzetközi jogi tételre, mely jelen esetben arra a conclusióra vezet, hogy az ingatlan tekintet nélkül a tulajdoni jogviszonyra, alá van vetve a helyi jogszolgáltatásnak. Figyelmen kivül hagyva azt a körülményt, mely egyébként ezen ítélet jogi bírálata szempontjából teljesen közömbös, hogy l. i. a Jóvátételi Bizottság elutasította a magyar kormánynak az ítélet teljesíthetése iránti kérelmét, megállapíthatjuk, hogy az idegen souverainek, követségek stb. immunitása egyike azon igen ritka nemzetközi jogi tételeknek, melyek teljesen kialakultak, s melyet a Népszövetség illetékes bizottsága codificatióra alkalmasnak mondott ki. Majd minden jogász szaktekintély megegyezik abban, hogy valamely állam közege nem léphet be egy teruietén székelő idegen állam követének épületébe, lakhelyére, annak engedélye nélkül. A nemzetközi jog tehát inviolabilitásl biztosít az ilyen épületeknek és ez a sérthetetlenség, amit közönségesen „franchise de l'hőtel"-nek neveznek, természetszerűleg egyet jelent a végrehajtás alóli kivétellel is. A „franchise de l'hötel" fogalma már a középkorba nyúlik vissza s mai megje lenési formája hosszú fejlődés eredménye. Vattel szerint a követségek és a követ személye exterritorialitást élveznek, melyből az „asylum" jogának elve is következik, vagyis a „vendéglátó" állam még szökevények üldözése céljából sem léphet be önhatalmúlag idegen követség épületébe. Az „asylum" természetesen visszaélésekre vezetett, úgy hogy már a 19. század írói mindannyian megegyezve ugyan az immunitásban elvetik az exterritorialitás elvét, valamint az asylumot is. A modern írók közül John W Foster, Sir Ernest Satow, Lawrence, Fenwick, — ez utóbbi különösen tisztán — kimondja, hogy a franchise de l'hőtel köre csak annyiban szűkült napjainkban, hogy az „asylum" joga kiesett belőle. Oppenheim szerint az elfogadó állam részéről semmiféle jogi aktus a követség épületén belül nem foganatosítható, a követ speciális hozzájárulása nélkül. Ugyancsak sérthetetlennek mondja az idegen követségek épületeit a Népszövetség Egyezségokmánya (7. cikkely 5. szakasz). A nemzetközi jognak ezt az elvét még az európai nemzetek koncertjén jelenleg teljesen kívülálló szovjetkormány is elfogadja, a nemzetközi jog codificálá-