Nemzetközi jog tára, 1927 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1929 / 4-6. szám
NEM TÁRA A HÁGAI NEMZETKÖZI JOGI AKADÉMIA VOLT MAGYAR HALLGATÓI EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA Szerkeszti: Dr. GEŐCZE BERTALAN ügyvéd Felelős kiadó : BARANYAY LAJOS vezérigazgató Megjelenik havonként, július és augusztus hó kivételével Szerkesztőség: Budapest, V. ker., Báthory-u. 19.111.3. — Tel. Aut. 262-27. 4—6. szám. Budapest, 1929 április—május—június hó. IV. kötet. Beszámoló az International Law Association varsói kongresszusáról. Az I. L. A. magyar csoportja teljes ülésén 1929 február 1-én előadta: Dr. Geőcze Bertalan ügyvéd. Az L L. A. 1928 augusztus 9—15-éig tartotta Varsóban 35-ik kongresszusát. Fényes ünnepségek és komoly munka váltakoztak a kongresszus folyamán, a lengyel vendégszeretet egészen rendkívüli arányokban mutatkozott meg és felejthetetlenné tette a varsói napokat. TJgy tudományos, mint nemzetközi társadalmi szempontból nemcsak európai, de világraszóló jelentőségű esemény volt a kongresszus, melyen az egész művelt világ jogászai megjelentek. Két helyen párhuzamosan folytak az ülések, egyrészt a teljes ülésen, másrészt pedig a tengerészeti és kereskedelmi bizottságban. A kongresszus nyelve angol volt, de felszólaltak franciául, németül, sőt olaszul is. A kongresszus a következő programm szerint folyt le: Augusztus 9-én. Megnyitó ülés, az elnökség megválasztása. Augusztus 10-én. A Kiadatási Bizottság jelentése teljes ülésben, egyidejűleg a Cif szerződések tárgyaltattak a tengerészeti és kereskedelmi bizottságban. Augusztus 11-én. A megszállott területi hadijogra vonatkozó egyezmény tervezete teljes ülésben. Egyidejűleg a bizottságban a Cif szerződések s a törvényütközés szabályai adás-vételi ügyleteknél. Augusztus 13-án. A megszállott területen érvényes hadijogra vonatkozó egyezmény, teljes ülésben. A tisztességtelen verseny és a választottbirósági Ítéletek végrehajtásának kérdése, bizottsági ülésben. Augusztus 14-én. A kodifikáló és semlegességi bizottság jelentése, teljes ülésben. Nemzetközi csőd- és védjegyoltalom, bizottsági ülésen. Augusztus 15-én. A légijog és a háború hatása a szerződésekre, teljes ülésen. A nemzetközi kartelek kérdése, bizottsági ülésen. v 3