Nemzetközi jog tára, 1927 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 1-3. szám - A magyar-román optánspör

18 vonta azzal, hogy a 250. cikkely csak kivételes háborús rendszabályok által elvett javakra vonatkozik, a földreformtörvény pedig nem tekinthető annak, hanem az magas szociális érdekből hozatott. Különben is a tulajdonosok kártérítést kapnak. Mindazonáltal a Biróság 1927 január 10-én illetékesnek mondotta ki magát azzal a mindenképen helyes indokolással, hogy a román törvény alkalmazása bizonyos körülmények között képezhet visszatartást vagy felszámolást, tehát a Biróság a 250. cikkely értelmében illetékes. Elvetette a Biróság a románok érvelését a tekintetben, hogy a bruxellesi megegyezéssel az ügy véglegesen elintézést nyert. A Biróság illetékességének kimondásánál gondosan kerülte az érdemi részbe való belebocsájtkozást. A V. D. B. illetékességének kimondása a nemzetközi állandó Biróság gyakorlatán alapult. E Biróság hasonló esetben (német-lengyel konfliktus az 1920 július 4-i lengyel törvény miatt) illetékesnek mondotta ki magát, s az indokolás mutatis mutandis azonos fenti indokolással. A genfi konvenciónak ezen indoklásban idézett részéből az a konklúzió vehető ki, hogy egy a nemzetközi jog által el nem ismert célú (nem közérdekű) kisajátitás ellentétben lehet a nemzetközi jog elfogadott tételeivel. Másodszor is a konvenció szerint kisajátitás nem lehetséges kártalanítás nélkül sem honosokkal, sem idegenekkel szemben. Mint ismeretes Románia az illetékesség kimondása után, érdemi védekezésének előterjesztése helyett visszarendelte döntőbiráját, azon indokolással, hogy a V. D. B.-nek nem volt joga saját illetékessége felett dönteni, s az Egyességokmány 11. cikkelye alapján kérelmet intézett a Népszövetség tanácsához az iránt, hogy kifejthesse azon okokat, melyek a fenti lépésre késztették. Nemzetközi bíróságok illetékességét szerződésekből, konvenciókból, speciális paktumokból lehet származtatni, s természetesen e szerződések körül is határolják ezen illetékességet. E rendelkezések magyarázatánál gyakran előfordul, hogy egyik fél megtámadja a biróság illetékességét, mint tette ez esetben Románia. Hogy azonban az illető bíróságnak joga van efelett dönteni, az, aminthogy joga van erre nemzeti, mint nemzetközi bíróságoknak, ez a mai irodalomban már nem vitás. Goldschmidt, Fiore, Mehrighnac, Lammaseh, tehát általánosan ismert és elismert nemzetközi jogi szaktekintélyek vallják ezt a tételt. Mindennemű kételyt eloszlat azonban a nemzetközi állandó Biróság statumunának 36. cikkelye: „Ha vita van afelett, hogy a Bíróságnak van-e illetékessége, e kérdést maga a Biróság fogja határozatával eldönteni. A román kormány a Tanács 1927. márciusi ülésszakán terjesztette elő indokait döntőbirája visszahívására. Szerinte ez az ügy már négy ízben elintézést nyert, s lehetetlenség ötödször is előhozni a V.