Munkásügyi szemle, 1919 (10. évfolyam, 5-12. szám)

1919 / 5-8. szám - Az iskolai gyermekvédelem Budapesten

SZEMLE. AZ ÚJ REND. A föld szava*) Nyári éjfél bánatos csendje takarja be a távoli erdőt, a földet, a búzakereszteket, a pihenő gépet. A csillagok ködös reszketése mintha néma felelő beszéd volna a földi szellők sóhajára, a tarló illatos lélegzése együtt hullámzik a har mattal, a csenddel, a homdlylyal végig a pusztán. • Az egyik búzakeresztre támaszkodva egy ember, egy mezei munkás áll mozdulatlanul. A hosszú nap verejtékes munkája után még nem tud megpihenni a hatalmas test, nem hagyja aludni a háborgó lélek. „Nem jól van igy, ahogy van, nem lehet jó. Nem lehet, hogy száz ember dolgozzék egynek, nem lehet, hogy az egynek több haszna legyen, mint a száznak!" „Nem lehet, hogy a föld. amelyet mi szántottunk, mi vetettünk, mi arattunk, ne legyen a mienk. " „Nem lehet!" „Miért hordja össze a búzát az ő magtárába egy ember, mikor a száz ember úgy dolgozott egy évig?" „Ad minekünk részt, kis részt, nyomorult részt. " „ö ad minekünk részt a mienkből. A mienk az. az enyém — és u mienk. Én tudom, hogy az én testemé az a búza, nem az övé, aki parancsolt, hanem az én testemé, amikor dolgozott. " „Nem lehet száz ember teste a másé, nem lehet, hogy igy van rendelve, valami nagy csalás van benne — valami nagy, régi csalás. " „Nem lehet ettől megpihenni!" „Hiába mondják, hiába! Hogy a föld az övé. nem műveli, nem fárad miatta, miért lehet az övé?" „És az én munkám miért nem jön vissza én hozzám, csak egy rész. a kis rész?" „Te örökös szent anyaföld, hát még se egyenlően a te fiad mindenki? Hát csak egynek vagy édes anyja, másik száznak mostoha? Hát nem inkább mi vagyunk a te gyermekeid, akik hozzád vagyunk nőve, hanem éppen az, aki tőled mindig idegen? Hát kevésbbé szereted a te szolgáidat, mint a te uradat?" „Nekünk nem maradt semmi, egy talpalatnyi sem. csak a munka, a szolgaság, az örökös szolgaság, mi a testünket odaadjuk neked és te megint eltaszitsz minket és a te gyümölcseidet odaadtad megint a te egyetlen fiaidnak? Hát te nagy anyaföld, te is urat tisztelsz? Hát nincs, nincs igazság, nincs egyenlőség?" „A föld is mostoha, a föld. az anyaföld!" És a föld megszólalt és felelt az ő zokogó fiának. Hangja olyan volt, mint a mennydörgés, hatalmas és zengő, zúgó és erős: •) Ez a tárca a „Népakarat" cimű lapban jelent meg néntelenül 1895-ben. Szerzője, úgy tudtuk, dr. Piktor J. Gyula, akkor munkáspénztári orvos, ma a fővárosi statisztikai hivatal aligazgatója és a főv. telekértéknyilvántartó hivatal vezetője. Úgy politikai aktualitásánál, mint irodalmi értékénél fogva nagyon érdemesnek tartjuk kiemelni az olvasóink előtt is ismert szerzőnk e fiatalkori megkapó müvét a feledés homályából.