Munkásügyi szemle, 1919 (10. évfolyam, 5-12. szám)

1919 / 5-8. szám - Munkásvédelem és többtermelés

• MunkiiÜgyl Szemle » azonban az, hogy fűtésre oly folyadékot ne alkalmazzanak, amelyből 3V C-nál alacsonyabb hőmérséknél meggyúló gázok fejlődnek s hogy a miő­készülék a tűzveszély lehetőségét kizárja. A munkahelyiségek hőmérsékéből eredő egészségellenes következ­ményeknek ezenfelül akkép előzhetők meg, hogyha minden munkást munkaruhával látnak el, amelyet munkaközben köteles viselni. Magától értetődik, hogy ezeket a munkaruhákat — amelyek, ha testhez állók, egy­ben a bélesetelhárítás célját is szolgáliák — gyakran alaposan kell tisztí­tani s hogy a munkás tulajdonát képező utcai ruhák megőrzésére, elegendő számú, jól szellőztethető 4s elzárható ruhaszekrényeket kell az alkalma­zottaknak rendelkezésére bocsátani. Avval, hogy a munkásokat a munka* ruha viselésére kötelezzük, a legközvetetlenebb és leghathatósabb módon bekapcsoljuk magát a munkást a munkásvédelembe, amelyet csak ágy valósithatunk meg Igazán és célravezetőén, hogyha a munkás magé Is közreműködik annak keresztülvitelében. Az a munkás, aki a munka meg­kezdése előtt vált ruhát, arra is könnyebben lesz kapható, hogy a munka közben a rendre és tisztaságra jól figyeljen, hogy a munka befejezése után arcát, száját és kezet alaposan megmossa, hogy a gyári fürdőt szíve­sen használja, egyszóval önmagától is fog iparkodni, hogy azokat az egész­ségügyi és jóléti berendezéseket, amelyeket elsősorban az ő kedvéért léte­sítettek és fenntartanak, igénybe vegye. 'vt^-, ni. Ví"A Egész új alapokra kell fektetni nálunk a munkásvédelemnek azt a részét, amely a balesetek elhárításával és megelőzésével foglalkozik. S habár ezek a feladatok túlnyomó részben a műszaki előképzettséggel biró szak­körökre tartoznak, mégis nagyban elősegíthetik és fokozhatják a baleset­védelmet az üzem vezetésére befolyó mas tényezők is. Az orvosokra hárul pl. az a feladat, hogy a gyenge látóképességgel bíró, görcsökben, eskőrban vagy idegbajban szenvedd munkások kiderítésével, azoknak az üzemből való eltávolítással csökkentsék a baleseti kockáztot. Hálás feladatra vállal­koznának azok az orvosok is, akik lélektani alapon megvizsgálva az üzem­ben folyó munkálatokat, kiderítenék azt, hogy vájjon és mennyiben jár valamely munka nagy lelki megerőltetéssel, kifáradással, mert kétség­kívül az esetek nagy részében ily lelki kimerülés az, mely balesetre vezet. Időszerűnek tartjuk a mostani alkalmat arra is. hogy felhívjuk az illetékes körök figyelmét arra a külföldön már több év óta lelkesen feí­karolt mozgalomra, amely a használatba vett munkagépnek oly szerkesz­tését és kivitelét mindnyomatékosabbén követeli, hogy balesetek eiept elháríthétók legyenek, illetve, hogy a munkás a gép szerkezetével szorosan egybefüggő végkészülékeket munkaközben el ne távolíthassé. (Betriebs­sichere Konstruktion) Gépészmérnökeinkre és gépgyárainkra nagy és hálás tér nyílnék, ha mostanában az ily 'üzembiztos* gépek kitalálására és készítésére tudatosabban törekednének. Annyival Is inkább, mert külön­ben az új világrendben, amelyben a munkanélküli jövedelem meg fog szűnni és az ália'ános munkakényszer fog uralkodni, a baleseti kockázat csak még jobban fog sok áldozatot követelni. Már pedig ez arculcsapása volna annak a nagyszerű erkölcsi piincipiumnak. amelyről azt áULteJtuk. hogy a szocialista világrendnek talapzata és amely úgy szól, hogy ibafjsw dolgozó embernek testi épsége é§ ióléte a legmesszibbre menő módon legyen biztosítva • ltl De a fokozott gondosság és körültekintés is amellyel az űj világ­rendben már azért is kell. hogy körül vegyük a munkásokat, mert ők az új társadalom pillérei és a többterraelés biztosítékai, csak akkor fogja a hozzájuk fűzött várakozásokat megérlelhetni, hogyha egyben végre az

Next

/
Thumbnails
Contents