Munkásügyi szemle, 1919 (10. évfolyam, 5-12. szám)

1919 / 9-12. szám - Az orvosi foglalkozás szocializálása

*J0 titást okozott • főként a proletariátust oly megdöbbeni* egészségügyi és «zociáli« helyzetben hagyta vissza, hogy **on a munkásbiztosltás, amely « proletárok egészségügyének leghathatctabb védője volt. — ha a fejleMség mag oly magas fokán ál! agymagában segíteni nem képes A folyvást növekedő pauperiimua, Ausztriában és Németországban mind nagyotbodd körben téried, éa ennek megfelelően egyre növekedő tömegeket utal a munkiabiitosltás körébe. Emellett mint különálló jelenség az orvosképzésen mindenhol észlelhető túlproduktio az orvosi rendre hat nyo masztólag Az orvosi foglalkozás jelenlegi módjának sarkalatos hibáit az a hasonlat világítja meg. amely azt oly segéd nélkül dolgozó kisipari üzemhez hasonlítja, amelynek megengedett célja és törekvése mindig az volt. hogy mennél több beteget és ezzel mennél nagyobb jövedelmet szerezzen meg A közegészség gyökeres megjavításának, a szocialhygienes feladatok megvalósításának és az orvosi rendnek a proletárállamban való elhelyezkedésének egymásba fonódó csomóját együttesen és sikeresen az orvosi foglalkozás azocializálása oldja meg. Az orvosi foglalkozás társadalmositásának ellenzői e megoldástól az orvosi rend függetlenségét féltik, mintha a magángyakorlatot folytató orvos bármikor is független és szabad lett volna. A magángyakorlatot űző orvosok — elenyésző csekély kivételektől eltekintve - mindenkor valamik/ fix alkalmazás elnyerésére törekedtek. Ausztriában a háború előtt az alkalmazott és alkalmazásban nem álló orvosok száma ügy aránylott egymáshoz, mint 69 1:30 9-hez. Az azóta létesített számos rendelő intézet, gondozóintézmény s kórházi osztály még inkább csökkentette az alkalmazás nélküli orvosok számarányát. A szocializálás megtörténtével az orvosi magángyakorlat megszűnik, f-'nnek velejárója, hogy az orvos a jómódú és szegény beteg között különbséget nem ismer; ez a beteg és orvos közötti szükséges rokonszenvet és szívélyességet is biztosítja- A szociális egészségügy és az orvosok szociális érdekcinek irányvonala párhuzamosan fog haladni annál is-inkább, mivel az orvos betegségek fellépésében és terjedésében nem anyagi ügyeinek megjavítására alkalmas mozzanatot láthat- Az orvosnak is, mint más munkásnak, meghatározott munka- és szolgálati ideje lesz; továbbképzéséről gondoskodnak, függetlenségét és megélhetését a képzetségéhez és jogos igényeihez mért fizetés biztosítja; pihenés és üdülés céljaira szabadságot kap; ha koránál vagy egyéb oknál fogva munkaképtelenné válik, megélhetéséről kellő módon a társadalom gondoskodik. Ilyetén csakis az orvoskapitalisták, akik egyébként is aránylag csekély számmal vannak, károsodnának úgy. ahogy a kapitalizmust a szocialista állam minden téren tudatosan károsítja s meg is szünteti. E nagy átalakulásoknál nem szabad tekintettel lenni a kis áldozatokra, hanem a főcélra: a köz egészségére és jólétére Az orvosi foglalkozás szocializálásának terve nálunk már elkészült. Ennek ismertetése akkor lesz időszerű, amikor az végleges formába öntve kerül a nyilvánosság elé. A pénztári orvosi rend szocializálásának egy érdekes tervét közli P Roeder (Schöneberg), alapfeltételül véve, hogy egy azon községben, vagy városban levő különböző betegsegélyző pénztárak helyébe mindenütt t'SV-eSY nagy munkásbiztosító pénztár kerül. A nagyobb községek és városok körzetedre oszlanak és egy-egy körzet összes egészségügyi ügyeit a körzetben létesített központ intézi. E központ épületében, amelyet az összes szükséges vizsgáló eszközökkel (Röntgen-, bakteriológiai és kórvegytani laboratórium, gyógyszertár, adminisztrációs helyiségek, stb.) felszereltek, tartják meg a szakorvosok a rendeléseket, még pedig a betegforgalomhoz w«pe»t folytatólagosan, nehogy az egyes rendeléseken torlódások fordul-