Munkásügyi szemle, 1919 (10. évfolyam, 5-12. szám)

1919 / 9-12. szám - Az entente szociálpolitikai béketervezete

Munkásügyi Szemle Földbirtokok adómentessége. A kormányzótanács kimondott*, hogy minden olyan földbirtok, amelynek teifllete, ha szölló llz, egyébként pedig száz kataszteri holdat meg nem halad, a hozzátartozó házzal ét melléképületekkel együtt mentes minden közadó clói. A Tanácsköztársaság a |elen rendelet értelmé­ben a közadó alól mente8 földbirtok, ház és melléképületek után az eddig már kivetett közadótariozások hátralékát elengedi. Munkások szabadságolása. A Forradalmi Kormányzótanács arra való tekintettel, hogy a dolgozó proletárok nagy része a Tanácsköztársaság védelmére bevonult a Vörös Hadseregbe, kimondotta, hogy a termelés és elosztás blztuel­tására a háború tartama alatt sem köz-, sem magánüzem munkása nem szabad­ságolható, kivéve betegség esetén Üzletek nyitvatartási Ideje. A Népgazdasági Tanács elrendelte, hogy mindazokat az üzleteket, amelyeknek nyitvatartásáról a mindenkor fennálló ren­delkezések útján szokott intézkedés történni, naponta 8 órán át kell nyitva tartani. Ezt a nyitvatartási idői úgy kell beosztani, hogy az üzlet nyitása és zárása között legfeljebb 11 óra teljék el. Ezen 11 órás kereten belül a 8 óras nyitvatartási idól az üzlet vezetősége (tulajdonom) az illetékes szakszervezettel egyrtértőleg állapítja meg. Kisiparosok hítelsz' égletének kielégítése. A Kormányzótanács rendelete folytán a Budapf ' es Budapest környékén műhellyel biró kisiparo­sok üzemi hitelszükségle . Budapesti Kisipari Hitelszövetkezet gondoskodik. A rendelet szempcn!jáb< kismarosnak azt kell tekintenünk, aki anyagoknak át­vagy feldolgozásával iparszt; ái.'g foglalkozik és húsznál kevesebb munkással dolgozik. Nem kaphat hitelt oly kisiparos, akinek üzemét köztulajdonba vették át. Vendéglősöknek, kon iná; jsoknak, kávésoknak, pékeknek és cukrászoknak Szintén nem lehet hitelt < ujtani- Ez az üzemi kölcsön csak akkor engedélyez hető, ha a kisiparos kiadásait pénzkészletéből, illetve takarékbetétje, vagy fotvó­számlakövetelése felhasználásával fedezni nem tudja. A Hitelszövetkezet az adós terhére utólagosan fizetendő évi 5°/o kamatot számit; a kamatokat tőkésíteni nem szabad. A hitel csak az iparos üzemi szükségletei (munkabérek, anyagok, műhelybérek, munkagépek, szerszámok) beszerzése céljából folyósítható. A köl­csön a kisiparos mühelyberendezésére, munkagépeire, szerszámaira, anyagkész­leteire és árúira törvényes zálogjogot ad, amely minden más zálogjogot a rang­sorban megelőz. Ha a kisiparos fizető kötelességének eleget nem tesz, a hitel­szövetkezet azt a Népgazdasági Tanácsnak bejelenti, amely a törvényes zálogul szolgáló dolgokból leltár mellett, köztulajdonba vehet át annyit, amennyinek az értéke a hátralékos tartozás fedezésére elegendő. Felekezeti anyakönyvek beszolgáltatása. Valamennyi vallástelekezet lelkésze, iiletvejlelkészi hivatala köteles albelügyi népbiztosság rendelete értelmében, az illető felekezet által az állami anyakönyveTfről szóló 1894 : XXXIII. t.-c. életbe­lépte, 1895. október hó 1. napja előtt vezetett születési, házassági és halotti anyakönyveket a legközelebbi állami anyakönyvi hivatalhoz beszolgáltatni Közokirat hatályával bíró anyakönyvi kivonatokat ezentúl csak az állami anya­könyvi hivatalok állithatnak ki. A szocialista világnézet propagandái*. A protetarüiktatúráoak leg­fontosabb feladata a proletárlelkeket a szociális világnézettel átitatni E feladat fontosságát és nehézségét tekintetbe véve. a Közoktatásügyi Népbiztosság szo ciaiista tanfolyamok rendszeres létesítését határozta el és elrendelte, hogy min denütt, ahol lehetséges, a Közoktatásügyi Népbiztosság Tudományos es Népszerű Propaganda Csoportjának irányítása mellett szocialista oktató propaganda •an folvamokat kell létesíteni, amely tanfolyamok célja egyrészt a párt>zerve J*N k számára megfelel* agitátorokat kiképezni, másrészt a proletariátus széles reg­gelnek szocialista kultúrát adni Május else|e — világünnep. Az alkotmányozó nemet nemzetgyűlés s a szövetséges államok választmányának hozzájárulása után kimondoMa. hogy maju* elseje általános ünnepnap, amely a világbéke, a népszövetség és a neauetközi munkásvédelem gondolatának van szentelve és awsly napnak világnappá k*U lennie. Az ünnepnap végleges megállapítása a békekötés után. az alkotmányban

Next

/
Thumbnails
Contents