Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról

119 hogy tiszta képünk legyen. Mert mégis furcsa, hogy tiz év óta évről évre ezer meg ezer panasz megy a különböző hatóságok retortáján át a közigazgatási bíróság elé. Ha ez a kérdés jobbra vagy balra eldől, ez lényeges tehermentesítést jelent az illetékes hatóság részére és világos képet a pénztár részére. (Igaz ! Ugy van! balfelől.) Eddig többé-kevésbé letaposott úton jártam és oly kérdésekkel foglalkoztam, amelyekét részletesen kifejtettek előttem felszólalt t. képviselőtársaim. Legyen szabad most rövid időre egy eddig járatlan területre elkalandoznom, amely a legnagyobb mértékben megérdemli a kormányzat figyelmét. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Ezt a területet mindig szüzén, érintetlenül hagyják. Szó sem esik sem a törvényjavaslatban, sem a vitában a bányatársládákról. A bányavállalatok munkásaira az 1907. évi XIX. törvénycikk 155. §-a privilégiumot teremt, azt mondván, hogy a dohánygyáraknál létező pénztárak, továbbá a bányavállalatoknál lévő bányatársládák szervezete érintetlenül hagyatnak. A most előttünk levő javaslat is érintetlenül hagyja a bányatársládák szervezetét. Az 1907, évi törvény 155. §-a még volt oly honett, hogy az állam kezelésében lévő dohánygyárak pénztáraira nézve kimondotta, hogy a dohánygyári munkások ellátása semmi tekintetben se legyen rosszabb, mint a pénztárak által biztosított munkások ellátása, tehát formailag meghagyta a dohánygyári szervezetet, lényegileg azonban rájuk parancsolta, hogy ugyanolyan ellátást adjanak ők is, mint a betegpénztárak. A bányatársládákra vonatkozólag még ez az elvi deklaráció sem történt meg. Nagynehezen kivívtunk egy határozati javaslatot, amely a kormányt utasította, hogy a bányaügyeket vegye revizió alá és a bányatársládákra nézve terjesszen elő mielőbb javaslatot. Eltelt tiz esztendő és sem az előbbi kormányzat, sem a mostani az ezen határozati javaslatban vállalt adósságát nem törlesztette. Hallottuk pedig a miniszterelnök úrtól egy más kérdésben tegnapelőtt, hogy az ilyen adósság kötelező még akkor is, ha az osztrák kormány helyébe másik kormány jön, tehát ezen adósság megfizetése a koalíciós uralom után következett újabb kormányokra is kötelező lett volna. Nem csinálták meg. A bányatársládák ma is abban a sivár helyzetben vannak a munkások érdekei és a szociális szempontok tekintetében, ,mint voltak azelőtt. Bámulatos dolog ! Én meg tudom érteni, ha valaki a történelmi emlékekhez és hagyományokhoz sokszor igszságtalanul ragaszkodik. De hogy ehhez a bányatársláda-szervezethez miért ragaszkodnak annyira, azt nem értem. Ezt egy 1854. évi császári pátens akasztotta a nyakunkra és ezt mint érintetlen örökséget vette át az alkotmányos generáció és fennáll ma is, 1917-ben. Ugyebár ez nem olyan történelmi emlék, amelyhez ebből a szempontból ragaszkodni kell. Sokan azt mondják, hogy túlságosan nagy és hatalmas urak azok, akik a bányatársládák révén érdekelve vannak és valahányszor szó esett tiz év óta, pedig magam is hoztam szóba, a bányatörvény revíziójáról és a bányatársládákról, ezt mindig el tudták kerülni és maradt minden a régiben, amely állapotról bátor vagyok némely részlettel tájékoztatni a t. házat, hogy lássák, milyen óriási a különbség és hogy szociális gondoskodás szempontjából mennyire hátramarad^ tak a bányatársládák tagjai, akik a reájuk bízott nagy, nehéz, balesetekkel és életveszedelmekkel járó munka folytán jogosítva volnának még fokozott gondoskodásra igényt tartani. Az elfogadott határozati javaslatok nem érnek semmit és félek attól, hogy még ennél a semminél is kevesebbet ér mai felszólalásom és a kormánynak ezután esetleg bekövetkező az a kijelentése, hogy mihelyt lehet, foglalkozni fog ezzel a kérdéssel. (Felkiáltások jobbfelől: A pénzügyminisztériumhoz tartozik !) Akkor én a kereskedelemügyi miniszter úr protekciójához folyamodom, legyen kegyes majd ezt a kérést a pénzügyminiszter úrnál támogatni. Minthogy azonban itt mégis pénztárakról van szó, méltóztassék megengedni, hogy rámutathassak a bányatársládáknál létező állapotokra. Az 1907. évi pénztári törvény 41. §-a szerint a betegsegélyző járulékok felét a munkaadó, felét a munkás fizeti. A törvény 36. §-a szerint pedig a balesetbiztosítási járulék egész összegében a munkaadóra rovatik ki. Ezzel szemben az 1854. óta fennálló társládaszabályok szerint a munkás által betegsegélyezésre fizetett járuléknak csak felét fizeti a társláda. Tehát a járulékok tekintetében úgy vagyunk, hogy kétharmadot a munkás, egyharmadot a munkaadó fizet és míg a baleseteknél a munkás az 1907. évi törvény szerint semmit sem fizet, a bányatársládáknál a baleset és az ezzel kapcsolatos rokkantság és nyugbér-