Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról

115 szólalások ellenezték. Örülök, hogv most egy véleményen vagyunk és méltóztatnak e kiterjesztést szintén pártolni. Megállapítom egyúttal, hogy legalább az én szempontomból nézve a dolgokat, ez az 1907. évi XIX. törvénycikk a koalíciónak legértékesebb alkotása volt. Én általánosságban akkor is elfogadtam a javaslatot és akkor sem mondtam, hogy nem állott volna a kor színvonalán, eltekintve egyes fogyatkozásoktól. Éppen a mult héten volt itt alkalmam kalauzolni a bécsi biztosítási hivatal elnökét, egy bécsi szociáldemokrata képviselőt, aki az itteni munkásbiztosítási intézeteket tette tanulmányozás tárgyává. És ő is elismerte, hogy nálunk a munkásbiztosítás, különösen a családtagok ellátása tekintetében ma is sokkal jobb, mint az osztrák és hogy a budapesti pénztár vezetése és fejlődése tökéletes. Ettől ők tanulhatnak. Nekünk, akik a szociális fejlődés terén sokszor vagyunk kénytelenek kormányunkat a német és osztrák példákkal biztatni szociális alkotásokra, el kell ismernünk azt is, hogy van egy terület, amelyen bizonyos kérdésekben megelőztük Ausztriát. Midőn e jubiláris emlékek idéződnek fel lelkemben, egyúttal meg kell állapítanom gyakorlati tapasztalataim alapján, hogy mindazon aggályok, amelyek 1907-ben a törvény meghozatalakor jobbról és balról jelentkeztek, ma már részben tárgytalanok. Pl. akkor hosszú és éles vitánk volt az igazgatóságok összeállítása tekintetében. Én pl. azok közé tartoztam, akik azt kívánták, hogy többségben legyenek a munkásigazgatósági tagok, mások a munkaadó igazgatósági tagoknak akarták megadni a többséget. A kormány és Szterényi t. képviselőtársam azon az állásponton voltak, hogy paritásban, kell lenniök. Elismerem, hogy a törvényjavaslat ez intézkedése teljesen bevált. Én közvetlenül figyelemmel kísérem a budapesti munkásbiztosító pénztár működését és mondhatom, hogy szociális érzésű ember valóságos lelki gyönyörűséggel hallgathatja ennek a pénztárnak paritásos igazgatósági üléseit. Nem mondom, hogy nem fordulnak elő differenciák, heves viták is, de csak ritkán és tisztán elvi kérdésekből kifolyólag. De a munkások és a munkaadók versenyeznek egymással abban, hogy egyforma szeretettel akarnak gondoskodni a rájuk bizott munkásérdekekről. (Helyeslés balfelől.) Ez egyúttal példája lehet annak is, hogy nem kell félni az élet semmiféle vonatkozásában, tehát a parlamentben sem attól, hogy idehozzuk a munkások képviseletét. Sehol sem tapasztaltuk, hogy ahol munkások és munkaadók szervezetileg együtt működtek, ne találták volna meg a kellő harmóniát, s ha van versengés közöttük, az csak azoknak javára szól, akiknek gondozása rájuk van bízva. (Élénk helyeslés balfelől.) S most legyen szabad tapasztalataink alapján néhány szóval hozzászólanom a jelen törvényjavaslat 2. §-ához. Itt megint azzal a hibával találkozunk, hogy a kormány nem árulja el, mit akar, mily irányban akarja az 1907-iki törvényt megváltoztatni. Ebben a tárgyban volt ankét is és ott sokkal részletesebben ismertették a kormány szándékait, mint itt. Hát méltóztassék azt képzelni, hogy itt is ankét van. Hiszen manap, midőn százféle kérdés foglalkoztatja a törvényhozást, úgyis csak az szól hozzá minden kérdéshez, aki érdeklődik iránta és ért hozzá. (Felkiáltások: Nem mindig! Derültség.) Mindenesetre a kormány részletezhette volna a tervezetet és így sokkal alaposabban szólhattunk volna hozzá, így kénytelen vagyok az előadó úr előterjesztését mint félhivatalos véleményt elfogadni fejtegetéseim alapjául. Először a bérhatárról szólok, amelyről az eddigi törvény 1. §-a azt mondja, hogy csak az biztosíttatik, akinek napibére nem nagyobb 8 koronánál, vagy évi bérjövedelme 2.400 koronánál. Ma már mindenkinek egyhangú az álláspontja a tekintetben, hogy ez a rendelkezés tarthatatlan. Az előadó úrnak is az az álláspontja, hogy a bérmunkásokra nézve a biztosítási kötelezettséget bérhatárra való tekintet nélkül kell megállapítani, vagyis tekintet nélkül arra, hogy a bérmunkások — nem a fix fizetésűek — mennyi napi vagy hetibért kapnak. Ezt az álláspontot teljes mértékben helyeslem, amennyiben a t. kormány ezt magáévá teszi, megint egy lépéssel meg fogjuk előzni az osztrák munkásbiztosítást. Ausztriában t. i. nem veszik fel azokat a bérmunkásokat, akiknek 3.600 koronánál nagyobb évi bérük van, vagy ha csak 2.400 is, de betegség esetén legalább hat hónapra biztosítva vannak az ellátás tekintetében. A mi álláspontunk teljesen egyezik a német törvénynyel, amelynek 165. §-a minden munkást, még aKikről a mi törvényünk nem is szól, belevon a biztosítás körébe és csak egyes kisebb kategóriákat, amelyek, nálunk biztosítva sincsenek, von ki arra az esetre, ha azok 2.500 márka évi fizetést élveznek. Én tehát teljes mértékben egyetértek a t. előadó úrral és ebben a kérdésben is bátor vagyok hangsúlyozni azt az általunk