Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - A képviselőház a munkásbiztosításról

Munkásügyi Szemle 63 A munkásbiztosítás kérdését háromféle különböző szempontból lehet felfogni: a biztosított munkás, a munkaadó és az állam szempontjából. A biztosított munkásnak természetes érdeke, hogy a munkásbiztosítás körzete minél szélesebbé és mélyebbé váljék, s ha a költségek oly magasra hágnának, hogy a kiadásokat a közvetlen érdekeltség már nem fedezhetné, pótolja az állam közpénzekből. Ezzel diametrálisan ellentétes a munkaadó felfogása, akit az egész munkásbiztosításhoz a saját vállalatának ridegen egoisztikus rentabilitási szempontjából egyáltalában semmi érdek sem füzi. Amig a világ lakosságának 9/i° része éhesen megy aludni, amig sokkal több az ember, mint a munkaalkalom, amig a munkások futnak a vállalkozó, a munkaalkalom-teremtő után, addig a beteg vagy rokkant munkás helyébe a munkaadó mindig kap egészséges anyagot. Erre a legkirívóbb példa Amerika. E két szélsőség, e két rideg túlzás, a minél teljesebb mértékű állami vagy társadalmi kitartottság és a nyers egoizmus között áll az állam, a maga arany-középút felfogásával; az államnak már igenis a saját érdeke a közegészségügy fejlesztése, honvédelmi és általános állami érdekből, annál is inkább, mert a munkásbiztosítás különböző ágazatai egyúttal a szegényügynek is legjobb megoldását nyújtják. Az állam azonban ezt a helyes középutat csak akkor tartja be, ha józan önmérsékléssel a biztosítottak aspirációit a reális gazdasági tehetősség határai szerint korlátozza, a munkaadókat pedig a közcél érdekében ügyesen tudja megadóztatni olykép, hogy ne nagyon jajgassanak. A túlzás akár a munkások gondozása iránti jogos kívánságok mellőzése, akár a munkaadók kihasználása irányában egyaránt megboszulja magát. Az Országos Pénztár zaklatásaival túlzásokba ragadtatta el magát, ez okozta a legjobb vállalatok kilépését. Bármely gyár készséggel feloszlatná vállalati pénztárát, hacsak a kerületi pénztár az ő teendőit jobban ellátná és emellett a gyár fölösleges szekatúráktól, idegen beavatkozásoktól óva és mentesítve volna. A munkásbiztosítási intézmények fejlettsége az ország általános kultúrális és gazdasági helyzetének függvénye. De ezenkívül is a legszorosabb összefüggésben áll a nemzeti psyche jellegével, a lakosság szervezkedési, fegyelmezhetőségi fokával, amelyek a germán népeknél inkább a kollektív jellegű, a latin és brit fajoknál pedig az individualisztikus megoldást indikálják. Franciaországban például nemcsak a munkaadók, de különösen a munkások részéről erős ellenállással találkoztak az állami munkásbiztosítási törekvések; ugyanígy Angliában is Lloyd George hatalmas államszocialisztikus reformját a tudományos és a munkáskörök mind erősebb ellenzése bukással fenyegeti,1) A németországi jellegű munkásbiztosítás teljes hatásával csakis Németországban vált be és azt sem lehet mondani, hogy e kérdés a demokrácia nagyobb vagy kisebb fokával volna kapcsolatos, mert például a legnagyobb demokrácia országa, Svájc, a kötelező betegsegélyezést több izben elvetette. Németország nem azért hatalmas és gazdag, mert a legfejlettebb munkásbiztosítása van, hanem azért oly kitűnők szociálpolitikai intézményei, mert a kulturális megértésen kívül elég vagyonos is arra, hogy ezeknek költségeit elviselhesse. Előbb kellettek a Kruppok, Mevissenek, Stummok, fhyssenek, Rathenauok, Siemensek, stb., akik az általános közszellemnek az amerikaias jellegű gazdagodásra irányításában világító tornyok gyanánt szolgáltak. Hiszen most is, amikor érthető jogossággal panaszkodunk a miatt, hogy a baleseti járadékokat, mondjuk, átlagban csak 1.000 K évi jövedelem után számítják és e miatt az átlagos évi járadék is csak 250 K, nem abban van a hiba és az ok, hogy a járadék csak ily alacsony, hanem abban, hogy az átlagos kereset ennyire, mondjuk, a németországi alatt van. A járadékokat egyoldalúlag lehetetlenség emelni addig, ') L. Fabian Society jelentését a Munkásügyi Szemle 1914. évf. 313., 345. és 441. old., továbbá 1916. évf. 633. old.