Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)
1917 / 3-4. szám - A képviselőház a munkásbiztosításról
Munkásügyi Szemle 61 Bródy Ernő beszédének túlnyomó részében az anya- és csecsemővédelem kérdésével, a tuberkulotikus és venereás betegségek elleni védekezéssel foglalkozott és szintén nem érintette munkásbiztosításunk alapelveit, mert szerinte is a reform előtt »meg kell várni a háború tanulságait ; hátha ki fog derülni, hogy egyáltalában nem kell reform«. Gróf Apponyi Albert, mint a Stefánia-Szövetség elnöke, az általános anyasági biztosítás kötelező behozatalát indítványozta, melynek terheit: »viselniök kell mindazoknak, akik a munkaadókhoz tartoznak, akár az ipar és kereskedelem, akár a mezőgazdaság terén működjenek és legyenek ebben a kedvező helyzetbem. Pető Sándor szerint az 1907: XIX. t.-c. a koalíció legértékesebb alkotása volt, nagyon meg van elégedve a mostani gyakorlattal, »melyben bizonyos kérdésekben megelőzzük Ausztriát^, egyébként pedig az előtte elhangzott új követelményeket a maga részéről is hangsúlyozván, főleg' a bányamunkások helyzetével foglalkozott. Földes Béla még tovább ment és beszédében a munkásbiztosításon túl a munkáskérdés majd minden fontosabb problémáját felölelte. Nagyon helyesen utalt arra, hogy »a bérminimum megállapítása elvi szempontból nincs teljesen klarifikálva, mert lehet e rendszernek egyik-másik irányban káros visszahatása, de kétséget nem szenved, hogy a szociálpolitikának álláspontja ma már megköveteli, hogy biztosítva legyen oly ^munkabér, amely a munkás teljes szükségleteinek kielégítésére alkalmas«. Ámde az ily irányú közigazgatási, közgazdasági és szociálpolitikai tevékenységnek alapfeltétele, hogy »bérhivatal útján mindazok az adatok, amelyek szükségesek ahhoz, hogy helyes bérmegállapítás legyen, a kormánynak és mondjuk a társadalomnak, az érdeklődőknek és a képviselőháznak is rendelkezésre álljanak«. Minthogy a bérmegállapítás is egyik része az ármegállapításnak, amíg a tényezőket nem ismerjük, addig az egész ármegállapítás tulajdonképen kapkodás, abszolúte nem lehet megmondani, hogy miért egy pár koronával alacsonyabb vagy magasabb az ár. Megfontolandónak tartja továbbá, vájjon a Munkásügyi Panaszbizottság kiterjesztése szélesebb körre mily feltételek között volna a jövőben biztosítandó. Aki munkát végez, a társadalomnak dolgozik, mert a társadalomnak szüksége van arra az aratóra, arra a gépészre, arra a szabóra és azért a társadalomnak kell hogy oly jövedelmet biztosítson az illetőnek, hogy az nyugodtan folytathassa a munkáját, amíg munkaerővel rendelkezik. Uzsora, ha a társadalom nem adja meg a jövedelmet a munkásnak, mert ez annyit jelent, hogy nem képes szükségleteit kielégíteni, már pedig ő a társadalmi berendezkedés hatása alatt határozta el magát arra, hogy szabó lesz vagy gépész; ha tudta volna, hogy nem érheti el szükségleteinek kielégítését, más, kényelmesebb, biztosabb jövedelmi forrást választott volna. A társadalomnak okvetlenül oly berendezkedésről kell gondoskodnia, hogy v. munkás megélhetését megtalálja akkor is, ha beteg, akkor is, ha krizis van, ha rokkant, akkor is, ha aggkorba kerük. Földes Béla az egyedüli volt a szónokok közül, ki az 1907: XIX. t.-c. alapelveinek helyessége iránt némi bizalmatlanságot sejtetett. Az egész munkásbiztosításról is némi óvatossággal nyilatkozik: »maga az intézmény többé-kevésbbé hódít az egész világon, azt nem lehet mondani, hogy az intézmény magában véve rossz; az jó,, üdvös és nélkülözhetetlen a XX. században. De minden intézmény, pláne első meghonosítása után, reformra szorul«. Az előtte felszólalók kívánságain túlmenőleg a munkanélküliségi biztosítást, a munkások szakszervezkedésének teljes érvényesülését, a gyermekmunka védelmét és a gyári alkotmányos rendszer behozatalát sürgeti. Beszédét hatalmas akkorddal fejezi be: »Mi csak abban látjuk jövőnk biztosítását, ha a munka tekintetében is fokozatokat érhetünk el; ha a munkának meg tudjuk adni azt a helyet a gazdasági életben, a tár-