Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 3. szám - Az állam és a társadalom szerepe a rokkantügy terén

Munkásügyi Szemle 65 az az egvenesen megdöbbentő jelenség volt, hogy a bevonult ifjúságnak 65ü/u-ánál a tüdővész jeleit állapították meg. Nálunk mindössze egyetlen adattal rendelkezünk ez irányban, a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár 1914. évi jelentésében, amely szerint a háború előtt a pénztár tagjai között 23.475 volt a gümőkor-eset, a háború óta pedig csak 8,392, akkor egy hónapra esett 3.353, azóta csak 1.678, vagyis a csökkenés 49'9t7o. Ez tehát azt mutatja, hogy valószínűleg a csökkenésnek megfelelő számú munkás tüdővésszel terhelten vonult hadba. Hogy a rettentő drágaság, melynek következtében a lakosság szegényebb osztályai, de a középosztály is sokkal rosszabban táplálkozik, mint rendesen, a tüdővész terjedésének szinte melegágya leend, arról fölösleges bővebben beszélni, hisz tudvalevő, hogy a rossz táplálkozás mennyire csökkenti a test ellenállóképességét. Hogy tehát a háború, ahol különben is vagy tüdővészesek, vagy tüdővész iránti hajlammal bírók, az időjárás zordonságának kitéve, sokkal nagyobb számban fognak tüdővésszel terhelten hazaérkezni, mint ahogy hadbavonultak, a tüdővész terjedésére óriási befolyással leend, az csak természetes és nem csoda, ha Németországban illetékes tényezők a háborúból hazatérő tüdővészesek számát, V-—3 ± millió emberre teszik. Megelégedéssel hallottuk egyik előadásunk során, hogy különböző kormányzati intézkedések történtek már eddig is a háborúból visszatérő tüdővészesek ügyében. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy az ügy nem kerülte el egészen az arra illetékes kormányzati tényezők figyelmét. De ami történt, korántsem elég és mindenekfelett nem elég annak a veszedelemnek a megelőzésére, mely a tüdővész elhurcolásával fenyeget és épen ezért nyomatékosan kell követelnünk, követelnie kell az egész magyar társadalomnak, hogy még mielőtt katonáink a harctérről, a békekötés után visszatérnének, gondoskodni kell azoknak a tüdővész szempontjából való polgári orvosi megvizsgáltatásáról, hogy ahhoz képest tétethessenek meg a szükséges kormányzati intézkedések. Mert, ha egyszer a leszerelés várva-várt ideje elkövetkezik és a többmilliónyi sereg hazabocsátása folyamatba tétetik, akkor már fizikai lehetetlenség lesz ezen legszükségesebb védelmi intézkedés foganatosítása. Már pedig, hogy megfelelő időben és megfelelő eszközökkel alkalmazott védelmi intézkedések eredményre vezetnek, annak fényes példáját látjuk ismét Németországban, ahol 1876-ban minden 10.000 lakosra még 33 tüdővészokozta halál esett, 1913-ra azonban ezeknek száma már 14-3-ra apadt. Igaz, hogy ott állam és társadalom komolyan fogtak össze e nagy veszedelem csökkentésére és oly hatalmas szervezetét alakították meg a tüdővész elleni védelemnek minő ma egyetlen európai államban sem létezik. A »Deutsches Zentral-Komite zur Bekámpfung der Tuberkulose« 1914. évi jelentése szerint ott 161 speciális tüdővész-szanatórium létezik 16.083 ágygyal felnőttek részére és ugyanennyi külön szanatórium gyermekek részére; 314 tuberkulózis-kórház és tuberkulózis-osztály, 139 erdei és 37 egyéb üdülőtelep, 15 erdei iskola tüdővészes gyermekek számára, 5 falusi kolónia felnőttek és gyermekek részére, 77 speciális megfigyelőállomás és ami legfőbb, 1.145 dispensaire. Egyáltalán Németországban tüdővészelleni gyógyintézetekben vagyontalan betegek részére több ágy áll rendelkezésre, mint az összes többi európai államban együttvéve. Hogyan állunk ezzel szemben a mi magyarországi berendezkedéseinkkel ? Összesen 5 szanatórium, 4 üdülőtelep és 79 dispensaire áll fenn