Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 3. szám - Iparfelügyelőink tevékenysége az 1913. évben

Munkásügyi Szemle 53 tartozók egész életére kiterjed, őket születésüktől kezdve halálukig követi. Fölkeresi munkahelyén, otthonában és ezeken kívül is. Ma már alig van a munkás életében olyan fázis, amelyet a munkásvédelem megfigyelés nélkül hagyhatna, amidőn célja felé: a munkás emberséges megélhetésének biztosítására törekedik. A munkás legnagyobb részben védekezésre, ellenállásra képtelenül áll a gazdasági küzdelemben. Kidőlésével az egész társadalom, az egész ország veszít erejéből és gyöngülten leromolva vesz részt a népek versenyében : ügy a produktív munka, mint a fegyveres harcok mezején. A munkásvédelem tehát nem a többi társadalmi osztályok jó szívében fogant, hanem önfentartásának feltételeit számító eszének szülötte, egyik fontos része a modern szociálpolitikának. A szociális politika az iparfelügyelőktől várja első sorban azokat a tapasztalatokat és adatokat, amelyekre támaszkodva, a gazdasági életben működő erők egyensúlyát a munkásosztály érdekében és ezzel együtt az egész társadalom érdekében szabályozhatja. Ebből következik, hogy az iparfelügyelet megszervezésénél ne a hangos elégedetlenkedők szavának elnémítása, hanem az egész ország létérdeke lebegjen szemünk előtt. Ez szabja meg az iparfelügyelet igazi kereteit és céltudatos eszközeit. Az államigazgatás e szerve a nagy háború folytán kétszeresen fontossá vált. A harcokból visszakerülő rokkantak és betegek, akik munkaasztalaik, gépeik mellett ismét elfoglalják helyüket, fokozottabb biztonságra, leleményesebb egészségügyi és balesetelhárító intézkedésekre, gondosabb, erősebb gazdasági védelemre szorulnak. Jogos és időszerű tehát, ha az iparfelügyelők teljesítőképességét nagyobb figyelemmel vizsgáljuk és az intézmény kellő fejlesztése érdekében most történnek meg azok az intézkedések, amelyek az eddig szerzett tapasztalatok alapján szükségeseknek mutatkoznak. Anyagi terhektől nem szabad visszariadni. E téren minden kiadás uzsorakamatot hoz az egész társadalomnak, amelyet sokkal nagyobb improduktív terhektől szabadít meg és emellett ellenállóvá, ujabb küzdelemre képessé tesz. A jelen ismertetéssel ezt a célt kívánom szolgálni. 11. Az iparfelügyelet alá tartozó munkások. Az országos munkásbetegsegélyő és balesetbiztosító pénztár kebelébe az 1912. évben átlagosan 1,198.288 biztosított tartozott. E számban az országos pénztártól független Ferenc József kereskedelmi betegápoló egyesületnek tagjai, továbbá a dohánygyárak 20.500 alkalmazottja, a bányatársládák tagjai és az eltitkoltak nagy csapatja természetesen nem foglaltatik benn. Ezzel szemben az iparfelügyelet mindössze 446 ezer munkásra terjedt ki. Felügyelet nélkül marad tehát a munkások nagyobbik része, közöttük éppen a kisebb munkaadóknak gondozásra nagyon rászoruló alkalmazottai, az erdei fakitermeléseknek, vizszabályozásoknak, út- és vasútépítéseknek a békében is a földbe ásott fedezékben tanyázó munkásai, továbbá a pénzügyi tárca vezetése alatt álló gyárak alkalmazottai, stb. Nincs azon semmi csodálkozni való, ha a szociális politikával nem foglalkozó, ennek nagy horderejét nem ismerő magános munkaadók, akik eddig az iparfelügyelettől „megkíméltettek", ez után nem nagyon vágyakoznak. Az iparfelügyelő látogatása — be kell vallani — legtöbbször költségeket von maga után: a haszon pedig csak közvetett, pénzértékben ki sem mutatható és nemcsak az élvezi, aki a kiadásokat és a befektetéseket teljesítette. Az egyenlő teherviselés elve azonban megnyomorítva áll előttünk. Az iparfelügyelet alá tartozó üzemek tulajdonosai joggal megkívánhatnák, hogy a munkásvédelemmel járó terheken mindenki osztozzék, aki a munkásosztály tagjait közvetlenül igénybe veszi.