Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 1-2. szám - A szocializmus és a szociális biztosítás

24 Munkásügyi Szemle leírásával foglalkoztak, akik a közösség gondolatát — a közösség elvét — a legszélesebb fokon, só't annak teljes abszolút mivoltában meg akarták valósítani. Ezekben a korszakokban számos mozgalom keletkezett, amely az ilyen társadalmi ideálok megvalósítására törekedett. Hiszen maga a kereszténység is ilyen mozgalom volt, vagy ilyenfajta mozgalmakból jött létre Ami azonban a mi korunkat a régebbiektől a szocializmusra vonatkozóan megkülönbözteti, az abban nyilvánul meg, hogy azt régebben, vagy az adott társadalmi állapottól elvontan, szekták akarták megvalósítani, vagy az adott társadalmi állapotot közvetlenül akarták átalakítani erőszakos beavatkozással, akár valamely jóérzésű fejedelem, akár a forradalmi néptömegek. Ezzel szemben az új idők szocializmusát a fejlődés eredményének tekintjük amely az emberi társadalmat fokonkint viszi a közösség elvének megvalósítása felé. Ezt a fejlődést természetesen szintén sokféleképen értelmezik. Az első szocialisták, akik a fejlődés gondolatát a szocializmus tanába belevitték, majdnem kizárólag csak a felismerés és a kipróbálás fejlődésére gondoltak, amely a fokról-fokra tovább terjedő tudatos reformtevékenységhez vezet. Az ő szemükben a szocializmus csak az emberek belátásának és akaratának növekedésére volt utalva. Időközben azonban felismerték, hogy a jelenlegi kapitalista társadalmi rendben a javakat főleg az egymással versenyző kapitalista vállalatok termelik. Ennek a társadalomnak az ölében még az emberek céltudatos hozzájárulása nélkül is csupán a verseny puszta hatásai folytán létrejönnek a közösség gondolatának megvalósításához szükséges gazdasági előföltételek olyanformán, hogy bár a tudatos beavatkozás nem nélkülözhető, azonban ez szervesen hozzákapcsolódik az anyagi fejlődés menetéhez és úgy terjedelmében, mint lényegében nagyfokban ettől a fejlődéstől függ. Ezt az utóbbi felismerést Marx Károly és Engels Frigyes a kapitalista termelőmód éleselméjű boncolásával elméletté dolgozták ki, amely a szocializmusnak tudományos alapot adott: az anyagelvi történeti felfogást és a modern kapitalizmus természetének és történeti irányzatának elméletét. Az ily módon megokolt tant nevezzük tudományos szocializmusnak. Mig azokat a szocialista elméleteket, amelyek a szocializmust lényegében az eszmék, vagy a szociális fogalmak fejlődéséből vezetik le, az utópista szocializmus körébe utaljuk, tudniillik azon szocializmus körébe, amely eredetében teljesen a spekulatív szemlélődésen nyugodott és a társadalomnak ilyen módon megalkotott képéből, amely seholsem volt — a seholországból, görögül: utópos — nyert buzgalmat és útmutatást. De a szocializmus ez utóbbi fajához már olyan gondolkodók tartoznak, akik a modern tudományos szociálizmus küszöbén álltak. Egyéniségek, akik mélyen beláttak a társadalmi fejlődés törvényszerű természetébe és zseniális teremtő erejű gondolkodásukkal sokat előre láttak, ami korukban a társadalom ölében csírázott. Marx és Engels a kommunista kiáltványban a kritikus utópistáknak nevezik őket, nevezetesen olyan szocialistáknak, akik a társadalmi állapotok kritikus vizsgálatával igen értékes felvilágosító anyagot szolgáltattak. E kritikus utópisták egyikét, Charles Főúriért dicséri Engels Frigyes »A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig« című mesteri munkájában, annak »a fönnálló társadalmi állapotoknak valódi francia szellemességgel írt, de azért nem kevésbé mélyreható bírálatát«. Majd tovább folytatva írja róla: »Fourier azonban a legnagyobbnak a társadalom történetéről való felfogásában látszik. A társadalom egész eddigi történetét négy fejlődési fokra osztja: a vadságra, a barbárságra patriarchaságra és civilizációra, amely utóbbi egybeesik a jelenlegi úgynevezett polgári társadalommal*. Fourier azonban nem elégedett meg a társadalomnak ezzel a visszapillantó történetével. Azt hitte, hogy a jövendő fejlő-