Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 1-2. szám - Törvényjavaslat az ipari, bányászati és kereskedelmi munkaközvetítés hatósági ellátásáról

(Wunkásügyi Szemle 21 Ha azt illetőleg, ami benne van, jelentékenyebb kifogás a törvényjavaslat ellen aligha tehető: felmerül az a kérdés, nem kifogásolható-e az azon az alapon, hogy olyasmi, aminek pedig benne kellene lenni, hiányzik abból. A munkásérdekeltség a hatósági munkaközvetítőnek szervezete és ügyvitele tekintetében különösen két követelmény megvalósítására helyez súlyt. Egyik a szervezetre, másik az ügyvitelre vonatkozik. A szervezet tekintetében elengedhetetlennek tartja, hogy a hatósági munkaközvetítő mellett, esetleg pártatlan elnök alatt, a munkaadó- és munkásérdekeltség egyenlő számú képviselőiből összeállított bizottság működjék. Tudjuk, hogy paritásos bizottság felállítása a hatósági munkaközvetítő mellé éppen a Németbirodalomban, amely pedig a városok önkéntes tevékenysége révén a hatósági munkaközvetítés létesítése és ügyvitelének megállapítása tekintetében az összes kultúrállamoknak példát mutatott, legalább ma még korántsem általános. Elsőrendű hatósági munkaközvetítők léteznek ott anélkül, hogy paritásos bizottság ellenőrizné azokat. Igaz, hogy talán éppen azért, mert elsőrendűek e munkaközvetítők, inkább is nélkülözhetik az érdekeltségi közvetlen ellenőrzést. Sok helyütt továbbá a paritásos bizottságoknak tagjait nem maga az érdekeltség, hanem a városi bizottság választja vagya polgármester nevezi ki. Általában el kell ismerni azonban, hogy az irányzat ott is ilyen paritásos bizottságok felállítása felé halad, amint azok a legtöbb helyen ma már tényleg meg is találhatók. Nagybritaniában a törvény felhatalmazza ugyan a kormányt ilyen bizottságok létesítésére, tényieg azonban a kormány korántsem valósította azt meg minden munkaközvetítő mellett, hanem eleinte 11, utóbb 8 kerületbe sorolván a munkaközvetítőket, szorosan körülírt hatáskörrel csak e néhány kerület mellé állított tanácsadó bizottságot (advisory comíttee). Dánia törvényének jelentékeny részét viszont éppen azok a szabályok teszik, amelyek szerint e bizottságokat minden hatósági munkaközvetítő mellett össze kell állítani, Svédország és Svájc pedig az állami támogatás feltétele gyanánt állítják oda ily bizottságok létesítésének kötelességét. Fogadjuk el, hogy e bizottságokra a hatóság ellenőrzése, a hatóság és az érdekeltség közti kapcsolat fentartása, a munkaközvetítő-intézmény működésének és fejlesztésének szakszerű irányítása érdekében csakugyan szükség van ; szükség van különösen ott, ahol mint nálunk, az intézménynek még csak ezután kell kiküzdenie az érdekeltségnek bizalmát és ahol, — mint volt már szó róla, — különösen eleinte bizonyos intézményes garanciák is szükségesek arra, hogy a hatóság a reá háruló szokatlan feladatnak jól megfeleljen. Ebből azonban korántsem következik még az, hogy akkor, mikor a törvény az egész szervezetnek a megállapítását a miniszterre bizza, éppen a bizottság létesítésének kötelességét szögezze le már eleve a törvényben, midőn pedig nem zárkózhatunk el annak elismerése elől, hogy, ha nem kinevezett bizottságot akarunk, ha azt csakugyan az érdekeltség képviseletének szánjuk, hát összeállítása a munkásság hiányosabb szervezkedésénél fogva nálunk jóval nehezebb, mint másutt. Ha a törvény előírja a bizottság létesítésének kötelességét, meg kell mondania azt is, hogy miként állíttassék az össze. Bizonyára nem megoldhatatlan feladat ez nálunk sem, meg is kell oldani, reméljük, hogy meg is oldják azt valamiképen, de ahol a munkásság szervezkedésének lehetőségei tekintetében oly nagy tér nyilik még, mint nálunk, ott talán éppen a munkásságnak érdeke, hogyne rögzíttessék meg törvényben oly megoldási módozat, amelyet csak a mai, aránylag még kezdetlegesebb viszonyok alapul vétele mellett lehetne megállapítani. Az ügyvitel megállapításához fűződik a munkásságnak az a követelése, hogy munkaviszály esetén a hatósági munkaközvetítés őrizze meg neutralitását. Kétségtelenül jogos kívánság ez, baj csak az, hogy a neutra