Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1916 / 4. szám - Anyasági biztosítás
Munkásügyi Szemle 93 sítás. Ebben a vonatkozásban a következő részletkérdések, bár elsőrendű fontosságú, döntő jelentőségű részletkérdések merülnek fel: 1. Kötelező legyen-e az anyasági biztosítás vagy pedig önkéntes hozzájárulás alapján szerveztessék-e az ? 2. Kikre terjedjen ki a belépés kötelezettsége vagy esetlegcsakjogosultsága ? 3. Mik legyenek az anyasági biztosítás szolgáltatásai ? 4. Milyen szervezet végezze a biztosítás feladatait ? Egy vagy több, kizárólagossági jogkörrel felruházott intézmény vagy pedig az érdekeltség szabad választására bízott intézmények bármelyike végezze azt? A legelsőként felvetett részletkérdésre nézve a szociális biztosítás körül általában elfogadott és a még ingadozó úgynevezett latin államok kivételével az összes európai államokban mindinkább uralkodóvá emelkedett irányzat a kötelező biztosításnak vagyis annak kedvez, hogy mindazok, akik gazdasági és szociális helyzetük következtében erre reászorulnak, a törvény alapján kötelező módon biztosíttassanak. Ezt az elvet kell szükségképen alkalmazni az anyasági biztosítás tekintetében is, hacsak azt nem akarjuk, hogy az egész íniézmény hatástalan félrendszabályként tengődjék, pusztán azokra a jobb, tudniillik gazdaságilag és erkölcsileg erősebb elemekre támaszkodva, akik kellő anyagi eszközökkel és józan belátással birnak arra, hogy magukat önként biztos:tsák. Kiesnének tehát éppen azok, akik anyagi képességeik, belátásuk es erkölcsi erejük hiányossága következtében leginkább volnának reászorulva a biztosításra; ellenben a biztosítás keretében csak a kisebbség maradna, amely már számának csekélységénél fogva sem tudná a fejlődőképes, előnyös biztosítás feltételeit megteremteni. Minden biztosításnak ugyanis elsőrendű életfeltétele az, hogy a kockázat, a biztosítottak minél nagyobb száma között megoszolva, csökkentessék. Egyébként nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy törvényhozásunk már is a kötelező biztosítás útjára lepett, amidőn elrendelte az 1891. évi XIV. t.-cikkben és még fokozottabb mértékben az 1907. évi XIX. t.-cikkben az ipari és kereskedelmi munkások és alkalmazottak kötelező anyasági biztosítását. De akkor, amidőn a törvényhozás itt megállt és a kötelező biztosítást mindeddig a mezőgazdasági munkásokra és cselédekre, valamint a házi cselédekre ki nem terjesztette, tulajdonképen csak az első lépést tette meg a helyes úton és a céltól, t. i. az anyasági biztosításra utalt egész női népességnek biztosításától mág nagyon messze maradt. A mi szűk körben mozgó meglevő anyaság; biztosításunk, szembeállítva az ezen téren megoldásra váró feladattal valóban csak olyan félrendszabály, amelynek nagyobb közvetlen gyakorlati jelentőséget a nemzet össznépességének fejlődésére nézve alig tulajdonithatunk. Pedig az 1907. évi XIX. t.-c megalkotásánál gondolt már a törvényhozás arra is, hogy egész rendszabályra volna szükség, érezte, hogy nem egy lépést, hanem az egész utat meg kellene tenni az általánosabb körben mozgó anyasági biztosítás megalkotására. De sajnos, a gondolat nem volt megvalósítható. Félénk kisérletképen megelégedett a törvényhozás azzal, hogy kötelező biztosítás helyett csaK az önkéntes belépés jogát adta meg a mezőgazdasági munkásoknak és cselédeknek, a házi cselédeknek és a közönséges napszámosoknak, amely csoportok pedig legnagyobb számát adják azoknak a nőknek, akik az anyasági biztosításra reászorulnak. A következmények megerősítik az önkéntes biztosítás tekintetében el5bb mondottakat. Az önként biztosított nők átlagos száma ugyanis volt Magyarországon (Horvát-Szlavonországok nélkül):
