Munkásügyi szemle, 1916 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1916 / 4. szám - Anyasági biztosítás

88 Munkásügyi Szemle Minél sürgősebben fel kell tehát készülnünk, hogy már a háború előtt vétkesen vagy önhibánkon kívül, — ez a szomorú tényen nem változtat — elkövetett és minden további késedelemmel hatványozódó mulasztásunkat jóvátéve, az anya- és csecsemővédelem terén minden rendelkezésre álló és előteremthető eszközzel megvívjuk a küzdelmet az anyák leromlásával és a csecsemők pusztulásával szemben. Ezek az eszközök két főcsoportba sorolhatók. Az egyikbe tartozik mindaz, ami a műveltség, a józan belátás, a jó tanácsok, lelki gondozás és felvilágosítás támogatását nyújtja az alsóbb rétegekben élő és mind erre reászorult családoknak és különösen az anyáknak és anyajelölteknek. A második csoportot azok a rendszabályok alkotják, amelyek a terhesség' szülés és a csecsemőtáplálás és gondozás hiányait a társadalmi segély anyagi eszközeivel pótolják mindenütt, ahol a magáneszközök a mellőzhetlen szükséglet szempontjából is elégtelenek. Minthogy pedig ez a szükséglet egész társadalmi osztályokra kiható és így általános; minthogy továbbá e szükséglet kielégítéséhez az előrebocsátottak szerint elsőrangú állami közérdek fűződik, a kielégítésről való gondoskodás túlhaladja a társadalom szabad tevékenységének körét és az állami közhatalom beavatkozását követeli. Ha tovább azt vizsgáljuk, hogy miben nyilvánuljon ez a beavatkozás, mi legyen a segítés módja és mik legyenek ennek konkrét eszközei, meg kell győződnünk arról, hogy nincs mód, amely a segítés átfogó erejében és belső hatékonyságában a biztosítással vetekednék, sőt bebizonyítható igazság, hogy biztosítás nélkül komoly anya- és csecsemővédelem nálunk nincs és nem lesz. Ennek bizonyítására tekintsünk el egyelőre a biztosítástól és vizsgáljuk, mit tehet az állam az anya- és csecsemővédelem terén biztosítás nélkül és mit tettünk mi eddig is. Mindenekelőtt biztosítás nélkül is gondoskodhatik az állam arról, hogy ingyen orvost, szülésznőt és gyógyszert kapjon minden terhes és szülő nő, aki a szakszerű gyógykezelést és támogatást maga erejéből megszerezni nem tudja. Biztosítás nélkül is gondoskodhatik továbbá az állam arról, hogy gondozás és ápolás jusson a szülői gondozásban nem részesülő csecsemőknek is. (Bölcsődék, csecsemőotthonok.) Bizonyos mértékben mindez már most is megtörténik, amennyiben az 1908. évi XXXVIII. t.-c. 9. §-a értelmében nem ugyan maga az állam, hanem a r. t. városi és a községi (kör-) orvos ellátja a szülő nőket szülészi segélylyel, még pedig a szegényeket ingyen. Ugyanez a kötelesség hárul az 1876. évi XIV. t.-c. 155. §-a alapján a fővárosi kerületi orvosokra, valamint a törvényhatósági joggal felruházott városok tisztiorvosaira. Ezenkívül az 1908. évi XXXVIIÍ. t.-c. 31. §-a értelmében a r. t. városi, illetőleg községi bábának kötelessége a hozzáforduló szegény szülő nőknek ingyen bábái segélyt nyújtani. Végül az 1898. évi XXI. t.-c. 3. §-a értelmében az országos betegápolási alap fedezi hatóságilag igazolt szegények és így ezek között a szülő nők részére is szabályszerű módon rendelt gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök költségeit, úgyszintén a kórházakban szülő nőknek és szülötteiknek ápolási költségeit, végül a talált, valamint a hatóság által elhagyottaknak nyilvánított gyermekek után 7 éves korukig felmerülő gondozási és ápolási költségeket. Mily soknak látszik mindez és mégis mily kevés az igazi szükséghez képest. Már maga az a tény, hogy az orvos és bába ingyen segélye, valamint az ingyen gyógyszer és gyógyászati segédeszköz csak a hatóság által igazolt szegényeknek jár, azt mutatja, hogy tulajdonképen nem a társadalom gyöngébb elemeit fentartó és ezek helyzetét megtámasztó^ szociálpolitikai gondoskodással, hanem a már elesetteket a végső pusztulástól megóvni törekvő