Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 3-4. szám - A háború rokkantjai

66 Munkásügyi Szemle A háború rokkantjai. A harctéren küzdő katonák hozzátartozói fájdalmas szorongással gondolnak azokra a szerencsétlenekre, akik a háborúból testi épségüket veszítve kerülnek vissza. A társadalom különböző rétegeit foglalkoztatja a kérdés, minő gondoskodásban fognak részesülni a háború rokkantjai. Egyes társadalmi körök és jótékonysági intézetek már gyűjtéseket is rendeznek a rokkantak segélyezésére. Azonban e kérdés sokkal súlyosabb és sokkal mélyebben érinti közgazdasági életünket, semhogy ötletszerűen rendezett jótékonysági akciókkal elintézettnek lehetne tekinteni. Németországban a háború első hat hónapjában a rokkantak számát megközelítőleg 50.000-re becsülték. Mi még hozzávetőlegesen sem tudjuk, hogy mily számban vannak e szerencsétlenek, azonban anélkül, hogy összehasonlításokat akarnánk tenni a német hadsereg és az osztrákmagyar hadsereg egészségügyi ellátása tekintetében, állíthatjuk, hogy nálunk is igen nagy számmal lesznek olyanok, akiket a hadsereg kötelékéből rokkantként fognak elbocsátani. Ezekről való gondoskodás oly súlyos probléma s annyi előkészületet és megfontolt intézkedést kíván, hogy máris a legsürgősebb teendők közé tartozik. Ha az állam családjuk és foglalkozásuk köréből épen és egészségesen kiragadja a polgárokat a haza védelmére, a legkevesebb, amit kívánnunk lehet, az, hogy addig tartsa őket gondozásában, míg orvosi szempontból gyógyíthatók, míg egészségüket lehetőség szerint visszanyerik s míg keresőképességre tesznek szert. E mellett még állami támogatásban kell részesülniük. Nem hisszük, hogy a kormány megelégednék azzal, hogy az 1875. évi LI. t.-c-ben megállapított rendelkezéseket foganatosítja. E törvény alapján az őrmesternek évi 168 K, közlegénynek évi 72 K nyugdíj jár. Már e törvény meghozatalánál bizonyára számoltak azzal a körülménynyel, hogy ez az összeg a megélhetésre alig elegendő s emellett az illető életfentartásához, keresőképességéhez mérten, maga is hozzá fog járulni. De hogy miként, azt reá bízták. A mai viszonyok között ez az összeg oly nevetségesen kevés, hogy gúnynak illenék be, ha nyugdíjképen akarnák nyújtani, amit a törvényhozás is belátott, amidőn az 1880. évi XVII. t.-c.-ben megállapította, hogy a rokkant katonának nyugdíja évi 2.800 K-ra emelhető fel, anélkül azonban, hogy az állam kötelezettségét ez irányban kimondotta volna. Németországban a közkatona rokkantjáradéka az 1906. évi május 21 én és az 1907. évi május 17-én hozott törvények szerint évi 540 M, amely rangfokozatok szerint fokozatosan emelkedik, az őrmesternek járó 900 M-ig. Ezt az összeget még kiegészíti a hadi és rokkantsági-járadék, úgy hogy Németországban az ottani megélhetési viszonyoknak megfelelően az életfentartás minimuma már biztosítva van a háború e szerencsétlen áldozatai számára. Emellett figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy Németországban rokkant- és aggkori biztosítás lévén, a hadbavonultak túlnyomó nagy része a biztosító intézetektől is megfelelő járadékot kap. A rokkantakról való gondoskodás elsó'sorban a gyógyításra irányuljon. Az orvostudomány minden vívmányát és eszközét fel kell használni, hogy a gyógyítás minél eredményesebb legyen és hogy ezáltal az illető keresetképességhez juthasson. Ezzel egyidejűleg már most meg kell szervezni a társadalmat, hogy az ily módon kigyógyított, de testi épségükben megcsonkult emberek lehetőleg a régi foglalkozásuk körébe visszajuthassanak. Gyakorlati tapasztalatok ugyanis azt bizonyítják, hogy a rokkanttá vált személyek túlnyomó részét megfelelő tanítás, felvilágosítás és kiképzés utján régi foglalkozása körében alkalmassá lehet tenni. Kiváló szakemberek,