Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 1. szám - Munkásvédő törvényhozás 1913-ban 1. [r.]

12 Munkásücryi Szemle schweinfurti zöld készítésénél, a mosódákban, a textiliparban, az üveghutákban, a villamostelepeken betartandó munkásvédelemre, a sűrített levegőben végzett munkáknál való balesetelhárításra, a gyorsan lekötő cement alkalmazásánál, a festőmunkához használt ólomfehér igénybevételénél követendő munkásvédelemre, úgyszintén a lépfene-megbetegedések ellen való védekezésre vonatkoznak. — Egy szeptember 22-én kibocsátott dekrétum arra vonatkozik, hogy a munkafelügyelet az eddig érvényben volt alapelvek szerint tovább is megmaradjon. A régi rendeletek megújításának csak az a körülmény volt az oka, hogy 1910-ben és 1912-hen a francia munkatörvényeket a »Code du Travail et de la Prévoyance sociale«-lá foglalták össze. — 1913 december 31-én törvénynyé vált a szénbányákban a munkaidőre vonatkozó törvényjavaslat, amelynek parlamenti tárgyalása 6—7 évig húzódott. Az új törvény, amely 1914 július 1-én lép életbe, a 8 órai maximális munkaidőt, amely eddig csak a vájárokra volt érvényes, a föld alatt dolgozó valamennyi munkásra kiterjeszti; a szállítószemélyzet napi munkaideje 1916 július 1-éig átmenetileg 81/2 óra lehet. A munkaidőt ezentúl nem az összes legénység, hanem minden szakmány és minden munkakategória szerint külön kell számítani. A szakmányfartamot az utolsó munkás szabályszerű leszállásától az első munkásnak szabályszerű fölérkeztéig számítják; ha a le- és fölszállás különösen időrabló, akkor e szabálytól a törvényben meghatározott módon eltekintenek. Nem kevésbbé érvényesek azok a korábbi szabályok, amelyek tartós kivételek engedélyezésére, a munkaközi szüneteknek a szakmány tartamába való beszámítására és a munkaadóknak arra a kötelességére vonatkoznak, hogy a munkásokat a törvényszerű időben felszállítsák. A törvény további rendelkezései kivételes munkaidőmeghosszabbításról, a leszállás és a felszállás idejéről, a szokásos, vagy egyezményes rövidebb munkaidőről, valamint a kihágásokról szólanak. Görögországban még 1912-ben alkottak törvényt a fiatalkorú munkások és nők foglalkoztatásáról. E törvény végrehajtási rendeletét 1913 augusztus 27-én bocsátották ki. Ugyanennek a törvénynek ama rendelkezését, amely szerint a nőknek és a fatalkorú munkásoknak naponta legalább 2 órai munkaközi szünetet kell engedni, az október 8-án kiadott rendelet módosítja olyképpen, hogy fonó- és szövőgyárakban, kötélverőkben, üveggyárakban, vasművekben, gépgyárakban és hajógyárakban ezt a pihenő időt szeptember 14-étől május 13-áig terjedő időben egy órára lehet leszállítani. — Ugyancsak október 8-án jelent meg oly rendelet, amely szerint a nők ipari éjjeli munkájának tilalmától a halkonzerv-gyártásnál is augusztus 28-ától február 13-áig terjedő időben el lehet tekinteni. Hollandiában június 5-én törvényeket alkottak a munkásoknak betegség esetére való biztosításáról, továbbá rokkant- és aggkori biztosításáról. A betegség esetére való biztosítás kötelező mindenkire, akit bér ellenében foglalkoztatnak, de nem tartoznak biztosítási kötelezettség alá: 1. a kevesebb mint egymást követő négy napon át foglalkoztatott személyek ; 2. a házi cselédek; 3. oly tanoncok, akik nem kapnak bért; 4. oly személyek, akiknek napibére bizonyos helyileg különböző magas összegnél többet tesz ki; 5. oly személyek, akik vagyoni adót fizetnek, vagy akiknek jövedelmi adója bizonyos összeget meghalad; 6. a külkereskedelmi forgalomnál foglalkoztatott tengerészek; 7. külföldi cégek szolgálatában álló kereskedelmi utazók; 8. közszolgálatban állók; 9. a hadsereghez és a tengerészeihez tartozó személyek. A táppénz ama bérosztály átlagos napibérének 70 százaléka, amely bérosztályba a biztosított tartozik. Hét napibérosztályt állapítottak meg. Táppénzt a keresetképíelenség negyedik napjától legföljebb hat hónapig fizetnek. Orvosi segélyt nem kapnak a tagok; tekintettel a sok meglevő betegsegélyző egyletre viszont azt rendeli a törvény, hogy csakis olyan biztosítottak részesülhetnek táppénzsegélyben, akik